Kormányfők darálóban

Európa számára kezd egyre kínosabbá válni a görög és az olasz miniszterelnöki dráma. Bár Görögországban mindenki arra számított, hogy Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök háromnapi tárgyalás után tegnap megnevezi utódját, végül ez nem történt meg.

A kormányfő ugyan szózatot intézett a néphez az állami televízióban, csak épp a legfontosabb információval maradt adós. „Minden döntésemet Görögország jövője érdekében hoztam – mondta. – Most majd felállhat egy olyan kormányzat, amelymegteheti a szükséges lépéseket. Nemcsak azért, hogy bennmaradjunk az eurózónában, hanem azért, hogy kilábalhassunk a válságból.” Papandreu csak azt nem mondta meg, ki lesz az utódja. Délután még mindig több név forgott: köztük Evangelosz Venizelosz pénzügyminiszter, Vaszilisz Szkurisz, az Európai Bíróság elnöke, s a legesélyesebbnek mondott parlamenti elnök, Filipposz Pecalnikosz.

Elhúzódó őrségváltás - itáliai oldalpillantással

Nagy a valószínűsége annak – állítják elemzők –, hogy a politikusok menekülnének a további és még keményebb válságellenes fellépés felelősségétől. Eddig a balközép Paszok a korábban kormányzó Új Demokrácia felelősségét hangoztatta az eladósodottság miatt. A jobbközép ellenzék viszont Papandreu hozzá nem értő, népnyúzó kormányzása ellen lépett fel. A két nagy párt ezért egymás után lőtte ki a hozzáértő miniszterelnök-jelölteket. Oly mértékben korlátozni akarták a válságkezelő kormány jogköreit, hogy Lukasz Papademosz nemzetközileg elismert szakember, az Európai Közonti Bank volt alelnöke végül állítólag nem kért a megtiszteltetésből. Olli Rehn EU-biztos azzal állt elő, hogy a két nagy görög párt vezetői írásban kötelezzék el magukat a korábbi mentőcsomag feltételeinek betartása mellett. Enélkül Athén nem kapná meg a jövő héten a soros nyolcmilliárd eurót, aminek híján beállna a csőd. Antonisz Szamarasz, az ellenzék vezére azonban erre az írásos kötelezettségvállalásra a nemzeti büszkeségre hivatkozva nem volt hajlandó, miközben azt mondta, hogy a feltételek szerinte is betartandók.

Ugyancsak hosszas politikai dráma bontakozik ki Olaszországban.Mintha még Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök sem szánta volna elmagát végérvényesen a távozásra.Még maga vinné a parlament két háza elé az EU által követelt megszorításokat is tartalmazó költségvetési törvényt. A kormánypárt javasolta is utódául a 41 éves Angelino Alfanót, a kormánypárt főtitkárát. Berlusconi azonban nem ért egyet, mondván: kár lenne a tehetséges Alfanót egy átmeneti kormány élén amortizálni, miközben vele esetleg majd megnyerhető a februárra előre hozott választás.

Berlusconi távozásának hírére csak rövid időre lélegeztek fel a tőzsdék, majd ismét drágulni kezdett az olasz államadósság finanszírozása. A tíz évre szóló államkötvények hozama meghaladta a hét százalékot, ezzel történelmi magasságokba emelkedett. Szakértők szerint ezen a szinten már készült amentőcsomag a portugáloknak. Igaz, mutatnak rá, az olasz adósság nagy része a lakosság kezében van.

Ahogy az lenni szokott, a bizalmatlanság a magyar piacra is átterjedt: az Államadósság Kezelő Központ megpróbált egy 2013-as lejáratú kötvénycsomagot 2019-esre cserélni, de olyan magas árat kértek érte a befektetők, hogy az akciót végül lefújták. Az euró árfolyama délelőtt egy pillanatra a 311 forintos szintre ért, majd 310-nél töltötte a nap hátralévő részét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.