„Az atombomba csak ürügy a játékban”

Bár Moszkvát sem nyugtatta meg Teherán az elmúlt években az iráni nukleáris programot illetően, az orosz vezetés elutasítja a katonai beavatkozásról szóló izraeli, amerikai és brit nyilatkozatokat. – A katonai csapás hiba lenne, amely beláthatatlan következményekkel járna – jelentette ki hétfőn Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter szerint tárgyalásokkal kell eloszlatni a kételyeket, amelyek szerint Irán atomfegyver előállításán dolgozik. Az iráni

– Semmi újat nem tartalmaz a jelentés. Eddig is tudtuk, hogy Irán technikailag 22 százalékig képes az urán dúsítására, innentől csak pénz kérdése, hogy a fegyverhez szükséges 90 százalékot elérje. Csakhogy Iránnak nincs ilyen célja – mondta lapunknak Radzsab Szafarov. A moszkvai Modern Irán Kutatóközpont vezetője szerint Teherán katonai céljait igazoló bizonyíték nincs. – Az iráni vezetés meggyőződése, hogy az elmúlt fél évszázad tapasztalatai alapján az atomfegyver birtoklása nem oldott meg konfliktusokat, így felesleges pénzt és energiát pazarolni rá – mondta Szafarov.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerdára várható jelentését szerinte nem a szervezet szakemberei, hanem izraeli és nyugati titkosszolgálatok munkatársai állították össze. – A NAÜ ma már egyre inkább a nyugati, főként amerikai nyomásgyakorlás újabb eszköze, amely nem tekinthető független intézménynek –vélte Szafarov, hozzátéve: a jelentés célja, hogy az ENSZ BT elfogadja immár ötödik határozatát az Irán elleni szankciókról. – A játék az iráni rendszer destabilizásáról szól, hogy aztán az ország energiaforrásaihoz jussanak a nyugati cégek, ahogyan Irakban és Líbiában – mondta az orosz–iráni kormányközi munkacsoport volt főtanácsadója.

Igaz, az ENSZ BT-ben Kína mellett Oroszország is ellenezné az újabb szankciókat. Szafarov szerint ezért kevertek a jelentésbe orosz szálat: Vjacseszlav Danyilenko fizikus 1990-es évekbeli iráni tevékenységét, ami állítólag nagy lépés volt az atomprogramban, bár Szafarov szerint a tudós csupán előadásokat tartott Iránban. –Ha nem lesz BT-határozat, akkor jöhetnek az egyoldalú szankciók, esetleg határ menti provokációk Irán ellen – állítja Szafarov, s ezekhez is ürügyül szolgálhat a közvéleményt „megdolgozó” NAÜ-jelentés. – Egyelőre az Iránnal szembeni katonai fenyegetéseket blöffnek vélem – mondta Szafarov Simon Peresz izraeli államfő hétvégi szavaira utalva.

Az orosz szakértő úgy véli, Irán jelenleg a legfontosabb akadálya az amerikai befolyás széles körű terjedésének az iszlám világban, a nyomás ezért nőni fog az iszlám forradalmat meghirdető rendszerre. – Izrael még a térség arab országainak hallgatólagos támogatását is megszerezheti egy támadáshoz. Az arab monarchiák is tartanak Irán különutasságától, ami népszerű a demokráciát nélkülöző arab rezsimek társadalmaiban – hangoztatta. Szafarov szerint igaztalanok azok a vádak, hogy az orosz segítséggel felépült busheri atomerőművel Moszkva katonai atomtitkok birtokába juttatta volna Iránt. – Oroszországnak nem érdeke az atomfegyver terjedése, főként nem a határaihoz közel. Ennek garanciáját viszont Moszkva nem a háborúban, hanem a tárgyalásban látja – jelentette ki Szafarov.

Az iráni elnök eközben azt nyilatkozta: országa egy fillért sem fog költeni atomprogramra, és nincs alapja azoknak a gyanúsításoknak, melyek szerint ilyen programot fejlesztenének, írja a BBC. Mahmud Ahmadiedzsád egy televíziós beszédben mondta el mindezt, majd az USA-nak címezve mondanivalóját, hozzátette: "Nem fogunk két bombát építeni, mikor húszezer ilyennel kell szembenéznünk. Olyan dolgot fejlesztünk ehelyett, amire (az amerikaiak) nem tudnak válaszolni, és ez nem más mint az etika, az emberiesség, a szolidaritás és az igazság. Tudniuk kell, hogy még nem volt olyan nép, mely valaha is legyőzte volna az iráni népet” - mondta.

Vlagyimir Putyin orosz kormányfő (balra) Ali Szalehi iráni külügyminiszterrel Szentpétervárott
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő (balra) Ali Szalehi iráni külügyminiszterrel Szentpétervárott
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.