A gyermekpornó nézőit is büntetik

Balázs három és fél éves volt, amikor nevelőapja ellen eljárás indult a kisfiúval szembeni szexuális bántalmazás, erőszak miatt.

A büntetőeljárás során Balázst többször vizsgálta pszichológus szakértő, meghallgatták a rendőrségen, az ügyészségen és a tárgyalóteremben is.Most tizenegy éves, és az eljárás még mindig folyamatban van. Az elmúlt hét és fél évben tizennégyszer kellett elmondania, hogy mi történt vele, és ez a szám a következő években csak tovább emelkedik.

EgyBorsodmegyei házaspár éveken át kényszerítette négy gyermekét arra, hogy velük, a nagyapával, időnként pedig a család kutyájával is fajtalankodjanak. A gyerekeknek eleinte csak nézniük kellett szüleik együttlétét, később őket is bevonták a „játékba”. Letartóztatásuk után a felnőttek 14, 12 és 10 év fegyházbüntetést kaptak, a gyerekek nevelőszülőkhöz kerültek.

Csak két eset abból a sok százból, amelyek Magyarországon nyilvánosságra kerültek. Az ő érdekükben is döntött úgy az Európai Parlament, hogy irányelvet alkot a gyermekek uniós szintű védelméről – bűncselekménnyé nyilvánítva a gyermekpornográfiától az internetes barátkozásig több mint húsz olyan szabálysértést, amelyek hosszú távú sérüléseket okozhatnak a gyermekkorú sértetteknek.

Az irányelv az egész EU-ra kiterjedő, egységes szabályozást vezet be a gyermekek védelmében, elsősorban a megelőzésre, végrehajtásra és az áldozatok védelmére koncentrálva. – Az új direktíva a gyermekpornográfia, a szexuális zaklatás és a gyermekek szexuális kihasználása ellen harcol. Ezekben a bűncselekményekben zéró toleranciára számíthatnak a tettesek – mondta Roberta Angelilli néppárti EP-képviselő, a jelentés készítője.

Statisztikákszerintazeurópaikiskorúak 10-20 százaléka érintett szexuá lis zaklatásban, a képviselők ezért szigorú büntetések bevezetését követelik. Különösen azokkal az elkövetőkkel szemben, akik helyzetüknél fogva bírják a gyermekek bizalmát, illetve befolyással rendelkeznek felettük. Ilyenek lehetnek a családtagok, bébiszitterek, tanárok vagy azok, akik kifejezetten sérülékeny – mentális vagy fizikai fogyatékkal élő, drog, illetve alkohol befolyása alatt álló – gyermekekkel kezdenek viszonyba. Ha a törvényt az EU-tagországok bevezetik, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki gyereket szexuális aktusra kényszerít, minimum tíz év börtönt kaphat.

A gyermekpornót készítők legalább három, a filmeket neten nézők pedig egy év börtönt kaphatnak – ha csak az adott tagállam nem dönt úgy, hogy ennél is magasabb büntetést szab ki. Az ilyen oldalak becslések szerint naponta 200 új képpel gyarapodnak, egyre fiatalabb gyerekeket mutatva a célközönségnek. A jövőben ezeket az oldalakat a tagországoknak kötelező lesz törölni vagy blokkolni. Bűncselekménynyé nyilvánítják az online „grooming”-ot is, vagyis az internetes barátkozást egy gyerekkel azért, hogy később szexuális kapcsolatba kerüljenek vele. Tilos lesz gyermekszexturizmust reklámozó utakat szervezni, azok az uniós állampolgárok pedig, akik (akár uniós tagországban, akár máshol) szexre kényszerítenek gyermekeket, szintén magas büntetésre számíthatnak.

Mivel a szexuális bűncselekmények elkövetői húsz százalékban visszaesnek, az irányelv a már elítélt elkövetőket „ideiglenesen vagy örökre eltiltaná attól, hogy az EU területén bárhol gyerekekkel közvetlen és állandó kapcsolatban álljanak, esetleg velük kapcsolatos szakmát űzzenek”. A munkáltatóknak felvétel előtt ellenőrizniük kell, hogy leendő alkalmazottjuk nem volt-e büntetve emiatt.

A gyermekkorú sértettek is nagyobb védelemben részesülnek. Az áldozatok könnyebben hozzáférhetnek a jogorvoslathoz, és hogy elkerüljék az érzelmi traumát, a büntetőeljárásban sem kötelező részt venniük. Megszűnik a titoktartási kötelezettség is a gyermekekkel foglalkozó szakembereknél.

A most megszavazott EU-irányelvet a Miniszterek Tanácsa valószínűleg még az év vége előtt elfogadja, a tagállamoknak pedig két évük lesz rá, hogy rendelkezéseit átültessék a saját jogrendszerükbe. – Csak remélni tudom, hogy a tagországok haladéktalanul megkezdik majd az irányelv nemzeti jogszabályokba átültetését. Nem szabad vesztegetni az időt: a gyermekpornográfia sokkal szélesebb körben szedi áldozatait, mint a közfelfogás ennek tudatában lenne – hangsúlyozta Gál Kinga néppárti EP-képviselő.

Pedig a magyar törvények eddig is keményen büntettek. A pornográf tartalmak birtoklásáét három, készítéséért öt, sugárzásáért-árusításáért kettőtől nyolc évig terjedő börtönre ítélhették az elkövetőket. Az Európai Parlamentben elfogadott irányelv viszont pótolja a magyar jog eddigi hézagát is: a pornográf felvételek nézői is büntetést kapnak a jövőben.

„A kezed megüthet. A kezed megsimogathat. Mit fog ma csinálni?”
„A kezed megüthet. A kezed megsimogathat. Mit fog ma csinálni?”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.