Olajozzák a csúszópénzeket

Sokatmondó adat: a Líbiában működő tizenkét európai energiacégből egyetlenegy hozta nyilvánosságra, mennyit fizetett a bukott (és időközben meggyilkolt) diktátor, Kadhafi rendszerének. Ebből mindjárt az is világossá válik, miért tiltakoznak olyan hevesen az olaj- és gázkitermeléssel vagy bányászattal foglalkozó nagyvállalatok egy készülő EU-jogszabály ellen. Ez arra kötelezné őket, hogy tegyék közzé a külföldi kormányokhoz eljuttatott összegeket.

– Végre az EU is csatlakozott a szegény országok polgárainak harcához, amelyet azért vívnak, hogy a természeti erőforrások a helyi lakosságot gazdagítsák, ne pedig agyafúrt diktátorok vagy távoli kitermelők zsebeit tömjék tele pénzzel – lelkendezett Bono ír rockénekes, a szegénység ellen küzdő One csoport társalapítója.

A civil szervezetekből álló Publish What You Pay (Tedd közzé, amit kifizetsz) hálózat nemzetközi igazgatója, Marinke van Riet így nyilatkozott: – A vállalatok titkos kifizetései az olaj-, gáz- vagy ásványkincsekért oly sokszor vezettek korrupcióhoz, erőszakhoz vagy polgárháborúhoz. Közben csak nőtt a szegénység, a pénzekből sosem a lakosság életkörülményeit javították.

Több százmilliárd dollár: becslések szerint évente e felfoghatatlanul nagy értékben termelnek ki természeti kincseket külföldi cégek a fejlődő országokban. Persze a hatalmas haszon sem marad el, a Shell például csak 2011 első felében 12,9 milliárd dollár profitot könyvelhetett el. Ám mindehhez az kell, hogy a vállalatok bárhol a világon hozzáférjenek az erőforrásokhoz – ezt pedig néhány vastag borítékkal a legkönnyebb elintézni.

Máris ellentámadásba lendültek a nagy energetikai cégek, amelyek igyekeznek megfúrni az új uniós jogszabályt. Erre egyelőre van is esélyük, mert az antikorrupciós kezdeményezés még csak az Európai Bizottság javaslatának számít, és két akadályon is túl kell jutnia: az Európai Parlamenten (ezzel valószínűleg nem lesz gond) és az unió fő döntéshozó szervén, a tanácson (itt már felvizezhetik vagy leszavazhatják a tagállamok politikusai).

Kedvező előjel, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök és David Cameron brit kormányfő is kiállt az elképzelés mellett, amely egyébként nem európai találmány. Az Egyesült Államokban már tavaly júliusban jóváhagyták a pénzügyi szféra működését szabályozó, nagyobb átláthatóságot teremtő Dodd–Frank-törvényt. Ez arra kötelezi az energiakitermelő cégeket, hogy országonként és projektenként is tárják a nyilvánosság elé a kormányoknak kifizetett pénzeket. A korrupció ellen küzdő szervezetek most abban bíznak: a szigorú EU-szabályozás nyomást gyakorolna más országokra is (Ausztrália, Kanada, Kína), hogy fogadjanak el hasonló törvénykezést.

A Campo Rubiales olajmező Kolumbiában. Milliárdokat ér – de hová vándorol a pénz?
A Campo Rubiales olajmező Kolumbiában. Milliárdokat ér – de hová vándorol a pénz?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.