A sejk, aki forradalmat hirdet

Sokan úgy beszélnek rólam, mint egy új Khomeiniről, aki visszatérőben van Tunéziába. Nem vagyok Khomeini, nincsenek politikai aspirációim, nem akarok képviselő, miniszter vagy elnök lenni. Számomra az a természetes állapot, hogy Tunéziában vagyok. Hetvenéves leszek hamarosan, és a korom sem teszi lehetővé, hogy ilyen vágyakat tápláljak magamban. Az En-Nahdában (Reneszánsz) felnőtt egy új nemzedék, amely alkalmasabb a politikai aktivizmusra. Én inkább az iszlám gondolat fejlesztésére, a muzulmán világ ügyeire szeretnék koncentrálni – mondta magáról idén januárban Rasid Gannúsi sejk.

Úgy volt főszereplője mindannak, ami országában történt, hogy huszonkét évet emigrációban töltött, előtte pedig csak két börtönbüntetés között élvezte rövid ideig a szabadságot. Most viszont elmondhatja magáról, hogy győzött: pártja kapta a legtöbb szavazatot az október 23-án rendezett tunéziai választáson.

Gannúsi nevéhez tisztelettudóan hozzáteszik a sejk szócskát, amely eredetileg az arab törzsfőknek járt, később pedig a vallástudósokat tisztelték meg vele. Ő azonban sokkal inkább politikus. Igaz, politikai életének túlnyomó részét a vallásos politika és az iszlám szolidaritás jegyében folytatta le. Az, amit mond, amit idéznek tőle, aszerint változik, hogy a sejk éppen milyen politikai szituációban volt és kinek nyilatkozott. Mert nyilván másként látta a világot és vele együtt másként értelmezte az iszlámot is, amikor hosszú emigrációjának éveit töltötte Londonban, és kevés esélye volt arra, hogy valaha is visszatérhessen hazájába.

Másfajta iszlám forradalmat hirdetett a nemzetközi fórumokon, ahol nem a szekuláris tunéziai diktatúrát illetően tettek fel kérdéseket, hanem arról faggatták, mit gondol az al-Kaidáról vagy az Iráni Iszlám Köztársaság rendszeréről, esetleg a Nyugattal való viszonyról. Az iszlám politikai filozófia megengedte neki, hogy adott esetben radikális Nyugat-ellenes, Amerika-ellenes tirádákat alkosson, és alapjában ítélje el a nyugati típusú demokráciát.

Más lett a helyzet azonban, amikor országában fordult a kocka, és a szilárdnak gondolt diktatúra összeomlott. Ezt Gannúsi londoni otthonából követhette, feltehetően főleg az interneten és az arab hírtelevíziókon át. A sejkről kevés magánéleti részlet ismert. Hetvenéves. Amikor született, Tunézia francia protektorátus volt, amelynek területén, ezen a világháborús mellékhadszíntéren német, olasz, amerikai és brit csapatok csatáztak. Tanulmányait hazájában kezdte el, majd a kairói egyetemen folytatta agrártudományokkal.

Nem sokáig, mert 1964-ben, amikor Habib Burgiba tunéziai elnök összekapott Gamal Abdel Nasszer egyiptomi vezetővel, őt is kiutasították a többi ott tanuló honfitársával együtt. Azt írják róla az interneten, hogy ifjan nagy Nasszer-rajongó volt. Kairóból Damaszkuszba utazott, ahol 1968-ban befejezte az egyetemet. Itt belépett egy Európai Szocialista Párt nevezetű szervezetbe. A szocialista elkötelezettség rövid ideig tartott – a fiatal férfi hamar visszatért iszlám gyökereihez. Még egy évet tanult Párizsban, a Sorbonne-on, majd hazatért.

Az országot ekkor egy önkényúr, Burgiba irányította. Ő előzőleg nagy érdemeket szerzett a franciák elleni függetlenségi harcban, igaz, közben az olasz fasisztákkal és a nácikkal is bratyizott. Amikor 1956-ban Tunézia független lett, a frankomán Burgiba volt a kormányfő. De nem elégedett meg ezzel az állással, forradalmat indított, megdöntötte a bej uralmát és kikiáltatta magát köztársasági elnökké. Egészen 1987-ig az volt, amikor belügyminisztere, Zine el Abidin Ben Ali megfosztotta a hatalomtól. 96 évesen halt meg 2000-ben. Gannúsi interjúiban elmondja, hogy Burgiba nyugatimádó volt, és az iszlámban látta az elmaradottság okait.

A sejk szerint az elnök nem viselte el, hogy a tunéziai muzulmánok több hitelt adtak az írástudatlan Mohamed próféta tanításának, mint neki, pedig ő Párizsban szerzett jogi és államtudományi végzettséget. Az akkor megalakított párt az Iszlám Tendencia Mozgalma nevet kapta, és programja a későbbi pártprogramokban is megjelenik. A párt iszlám gyökerűnek és erőszakellenesnek jellemezte magát. A gazdaságot nagyobb társadalmi egyenlőség alapján alakították volna át, a politikában meg akarták szüntetni az egypártrendszert, elfogadták a politikai sokféleséget és a demokráciát. Mindezért Gannúsit először Burgiba csukatta börtönbe tizenegy évre. Meg is kínoztatta a politikai iszlámot hirdető férfit, aki külső nyomásra három év múlva szabadult a bizertai börtönből. 1987-ben már életfogytiglant kapott, de Burgiba megbuktatása után az új diktátor, Ben Ali külföldre engedte. A tunéziai börtönökben harmincezer iszlamistának minősített fogoly senyvedett. Közülük sokan csatlakoztak az al-Kaidához és más terrorszervezetekhez is.

Egy, a Financial Timesnak adott interjúban keserűen mondta el Gannúsi, hogy több európai kormány is törölte érvényes vízumát, egyedül Nagy-Britannia fogadta be. A politikai tevékenységet ott folytatta, immár határozottan és egyértelműen iszlám alapon bírálta Ben Ali rendszerét. Elsősorban a vallás ellenőrzése és elnyomása ellen tiltakozott. Élesen bírálta például, hogy az imahelyeket szoros rendőri felügyelet alatt tartották, csak nagyon rövid ideig engedték be a hívőket.

Cikkeiben kiállt a politikai pluralizmus, a demokratikus játékszabályok mellett. A nemzetközi iszlám médiában megjelentek olyan nyilatkozatai, amelyek erőteljesen bírálták, obskúrusnak nevezték a Muzulmán Testvérek eszmei alapvetéseit. Kijelentette, hogy ellenzi a kalifátus eszméjét, és helyette a demokratikus államépítést akarja. Gannúsi megpróbált olyan megoldásokat ajánlani, amelyek elfogadhatóvá teszik a politikai iszlámot az erőteljesen világivá lett, Nyugatra nyitott, és viszonylag képzett tunéziai társadalom számára. Azt is fel kellett ismernie, hogy Tunéziában a diktatúrák évtizedei alatt sokat fejlődött az oktatás, megnyitották azt a nők előtt is, és kialakítottak egyfajta állami egészségügyet.

A Ben Ali-féle rendszer gazdasági fejlődésének motorja a turizmus lett. Óriási tőke áramlott az országba, hotelek, éttermek nyíltak, turisztikai infrastruktúra alakult ki, amely az arab világban viszonylag magas életszínvonalat tett lehetővé. Az idegenforgalom az iszlám szokások számára kihívó jelenségeket is behozott. Jellemző, hogy még a választások előtt megkérdezték Rasid Gannúsitól, mit szól ahhoz, ha a tunéziai partokon lengén öltözött nők strandolnak. Állítólag mosolyogva felelte, hogy őt ez nem zavarja.

Tudjuk, hogy más arab országokban, például Egyiptomban az európai stílusú turizmus az iszlamisták számára az egyik legnagyobb botrány. De nem csak a fejkendő nélküli, európai stílusú öltözékről van szó. A tunéziai nők az arab világ más országaiban elképzelhetetlen politikai jogokra, egyenlőségre tettek szert. Sokan kaptak funkciókat, játszottak szerepet az üzleti életben is. Gannúsinak négy lánya van, valamennyien magasan képzettek. A kendőt, hidzsábot viselő Szumaja Gannúsi politikai tudományokból szerezett PhD-fokozatot, rendszeres rovata van a londoni Guardianben. Most apja mellett van Tunéziában.

A diktatúrák évtizedei alatt erősen fejlődött a felsőoktatás. Gannúsi nyilatkozataiban többször emlékeztet rá, hogy negyedmillió diplomás van az országban, és ők voltak a „jázminos forradalom” főszereplői is. És azt is számításba kellett vennie, hogy ezek a fiatalok képesek voltak megszervezni magukat. A sejk hazatérése előtt az utat egy elkeseredett gyümölcsárus rettenetes halála nyitotta meg. Mohamed Bouazizitől egy rendőrnő engedélyt követelt, és megtiltotta neki az árusítást.

A fiatal, állás nélküli diplomásnak ez volt az egyetlen megélhetése. Elkeseredésében felgyújtotta magát. Halálának híre az interneten terjedt. Facebook-csoportok hirdettek tüntetéseket, amelyek végül a botrányosan korrupt rendszer leváltását követelték. Ben Ali pár hét alatt megbukott, családjával együtt Szaúd-Arábiába menekült. Megkezdődött az egyetemes arab tavasz, és Tunéziában is elkezdődött a lassú rendszerváltás.

Október 23-án választásokat tartottak az országban, és a sejk pártja lett az első. Feltehetően koalíció alakul majd, és két világi párttal, balközép erőkkel kormányoznak majd együtt. Gannúsi sejk minden nyilatkozatában a demokratikus elvekre hivatkozik. Azt ígéri, hogy olyan kormányzatot valósítanak majd meg, mint a török (iszlám identitású) Igazság és Fejlődés Pártja. Megmarad a női egyenjogúság, a kisebbségeknek nem kell félniük az iszlám gyökerű politikától – biztatja a szekuláris városiakat.

„Az iszlám nem fenyegeti a Nyugatot – nyilatkozta. – A népi forradalmak, amelyek végigsöpörtek a Közel-Keleten, nem a Nyugat ellen irányultak. Sőt, voltaképpen a szabadság, egyenlőség, igazság, jogállamiság koncepciója ihlette őket. A Nyugat boldog lehetne, hogy a nyugati értékek győznek. Az emberek nem iszlám jelszavakat, hanem nyugati jelszavakat kiáltanak. Akkor meg miért nem boldog a Nyugat?”

Valóban, miért?

Névjegy

RASID GANNÚSI

A hetvenéves Rasid Gannúsi a vasárnapi tunéziai választásokon győztes En-Nahda (Reneszánsz) párt alapítója.

Nasszeristaként kezdte, volt szocialista is, de már fiatalon visszatért az iszlám gyökerekhez. Tunézia diktátorai börtönbe vetették, majd 22 éves londoni emigrációba kényszerítették a sejket. Sok konzervatív vallástudós túl liberálisnak tartja Gannúsi eszméit, mivel azt állítja: a női egyenjogúság a Koránon alapszik, és az államban a nem muzulmán állampolgárokat is egyenlő jogok illetik meg. Cikkeiben szabadságot, egyenlőséget, demokráciát hirdetett – iszlám alapon.

Négy lánya van, valamennyien egyetemet végeztek. A választások előtt azt mondta, nem akar sem képviselő, sem elnök lenni. Mindenesetre ma ő az ország legtekintélyesebb politikusa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.