„Így néz ki a demokrácia”

Feszültségről szó sincs. Barátságosan diskurálnak egymással és a nagy számban kivonult érdeklődőkkel –köztük sok újságíróval – a londoni antikapitalista demonstráció résztvevői.

A világméretű akcióhoz csatlakozott, ám a többségnél kitartóbb brit tüntetők mintegy száz parányi, luxust nélkülöző sátort vertek fel a Szent Pál székesegyháznál. A tábor meghökkentő látványt nyújt a káprázatos katedrális oldalában. Bár a The Times napilap tudósítója úgy tapasztalta, az Occupy London, Foglald el Londont megmozdulás résztvevői hazajárnak fürdeni és átöltözni, úgy látszott, sokan napok óta nem járhattak otthon.

A fennállásának tizedik napjához érkezett telep jól szervezett, van itt igazán jól felszerelt, a közegészségügyi szabályoknak megfelelő, önkéntes adományokra támaszkodó konyha, két mobil WC, elsősegélynyújtó hely.

Külön gyűjtik az újrahasznosítható hulladékot, és berendeztek információs központot is. Elektromos hálózat híján a mobiltelefonokat és laptopokat napelemes, illetve kézzel tekerhető akkutöltőkkel tartják üzemben.

Ahogy lapunknak Stan Chase zenész, dalszerző elmondta, eredetileg a londoni tőzsde Paternoster Square-i új épülete előtt akartak berendezkedni, de miután az magánterület, nem kaptak engedélyt. A Szent Pál vezetése szívélyesen fogadta őket, ugyanúgy, mint „azok az emberek, akik megértették, hogy már nem működnek a hagyományos módszerek, melyekkel változtatást lehet elérni. Sokan készek az új típusú, XXI. századi kezdeményezésre, látván, nem elégséges e-maileket és petíciókat kiküldeni”. Stan szavaiból az derült ki, hogy a tüntetők nagyon sokat beszélgetnek egymással és olyan emberekkel, akiket megérintett a válság. Úgy érzi, a „globális krízist fel lehet használni arra, hogy országos és világméretű keretek között keressék a lehetőségeket az előrelépésre, megújulásra”. Stant és társait nem nagyon aggasztja a Szent Pál ma már kevésbé lelkes vezetésének nehezen meghozott döntése, hogy – a második világháború óta először – biztonsági okokból bizonytalan időre bezárják a székesegyházat. A londoni városképet meghatározó épület lelakatolása nem pusztán a hívőknek és turistáknak okoz csalódást, hanem komoly anyagi következményei is vannak. A katedrális napi mintegy 16 ezer fontos bevétele biztosítja a működési költségek 80 százalékát. Azt viszont a társait reggel zenével, például a Beatles When I’m 64 című számával szórakoztató Stan is pontosan tudja, hogy az idő nem dolgozik nekik. Már hétfő éjszaka ízelítőt kaptak az őszi esőkből, és a következő napokban sok csapadék és lehűlés várható. Fogalma nincs, „hová mennek innen”, de magát az ellenállást „inspirálónak” tartja.

Hasonló szellemben nyilatkozott a Népszabadságnak a jelenleg munkanélküli walesi Bryn Philips. Ő azért csatlakozott az akcióhoz, mert felháborítónak tartja, hogy a nagyvállalatok és a bankok irányítják a társadalom életét. „A kormányok elsősorban a vállalatok és nem a választók érdekeit képviselik” – magyarázza. Ami a terveiket illeti, globálisan akarnak cselekedni, egységben a többi Occupy mozgalommal, konszenzust keresve más városokkal és országokkal. Brynt a „negyedik hatalmi ággá előlépett média és a multinacionalista nagyvállalatok elszabadult, ellenőrizhetetlen befolyása is zavarja”. Úgy érzi, most végre az NGO-k, a civil szervezetek keretein messze túlmutató, globális forradalmat hajtanak végre. Ahogy ez a helyszínen érzékelhető, de a kiragasztott, kézzel írott tacepaóból is kiderül, a tüntetők „valamennyi fajt, hitet, társadalmi hátteret, nemzedéket, fogyatékot és hivatást” képviselik. „Nem hajlandók kifizetni a bankok válságának árát” és „nem fogadják el, hogy a megszorítások szükségesek vagy elkerülhetetlenek”. A kilenc pontból álló követelések közé tartozik, hogy a „világ természeti forrásait az emberekről és a Földről való gondoskodásra, és nem a katonaságra, a vállalati nyereségre és a gazdagokra kell fordítani”. A mottó: „Így néz ki a demokrácia. Gyere és csatlakozz hozzánk!”. A felhívást sokan megfogadták. A közeli Finsbury Square-en, a Bloomberg gazdasági információs óriási székháza előtti gyepen már a második londoni sátortábort állították fel.

Londoni térfoglalók: nappal tüntetnek, este tanulnak. Már egy új világra készülnek?
Londoni térfoglalók: nappal tüntetnek, este tanulnak. Már egy új világra készülnek?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.