Feladták a leckét

Nem lepte meg Spanyolországot a Standard & Poors tegnapi bejelentése, miszerint AA-ról AA mínuszra minősítik le az ország szuverén adósságbesorolását. Ezt egy hete a Fitch is megtette, így „szinte benne volt a levegőben”.

– A spanyol pénzügyi helyzet továbbra is aggasztó, még ha az utóbbi időben Olaszország került is inkább előtérbe – mondta lapunknak David Bach, a madridi IE Business School dékánja. A leminősítés már üzenet a következő kormánynak, hogy súlyos feladatok előtt áll.

– A bejelentés nem fogja befolyásolni a javában zajló választási kampányt – vélte Bach. A spanyol választók november 20-án járulnak az urnákhoz, és a felmérések szerint az ellenzéki konzervatív Néppárt akár abszolút többséget is szerezhet. Most 15 százalékkal vezetnek a kormányzó szocialisták előtt, úgy, hogy igyekeznek minél kevesebbet elárulni a programjukból. – Mindenkit az foglalkoztat, hogy van-e program egyáltalán, vagy csak néhány kósza ötlet – tette hozzá David Bach.

Feladat mindenesetre lesz bőven: hiába a szocialista Zapatero-kormány progresszív szociális politikája, a gazdaságban súlyos örökséget hagynak. A munkanélküliség 21 százalékos, a fiatalok körében eléri a 40 százalékot, a gazdaság motorjának számító építőipar összeomlott, a bankok egy része fut a pénze után. 700 ezer új lakás eladhatatlan, kereslet rájuk legfeljebb akkor lenne, ha az árat ötven százalékkal csökkentenék. Abba viszont fél tucat bank menne tönkre. – Most is csak azért tudnak a felszínen maradni, mert ezeket az eladhatatlan lakásokat beírják a mérlegükbe – magyarázta a szakértő.

Bára spanyoladósságeurópaiösszehasonlításban nem drámai (a GDP 70 százaléka), a növekedés gyakorlatilag nulla: ezzel indokolja a leminősítést a Standard & Poors is. Aggasztó a spanyol gazdaság általános versenyképtelensége, a még mindig rugalmatlan munkaerőpiac és az óriási bürokrácia.

A tartományi rendszer megduplázza, olykor megháromszorozza a bürokráciát, de ehhez politikai okokból senki sem mer hozzányúlni.

– Castilla la Manchában, a májusi tartományi győzelem után a konzervatívok már hozzáláttak az állami alkalmazottak elbocsátásához, így vélhetőleg országos szinten is erre lehet számítani, de erről senki sem beszél – bocsátkozott jóslásokba David Bach. Ám a rendszer jelentős átalakítására szerinte kevés az esély: a spanyol törvények szerint például minden ledolgozott év után 45 nap kártérítést kell fizetni az elbocsátott munkavállalónak. Ezt a konzervatívok egyes hírek szerint 15-20 napra csökkentenék, de még így sem tudnának változtatni azon, hogy a vállalatok emiatt főként a fiatalokat és sok esetben amagasabban képzetteket bocsássák el.

Elena Salgado spanyol gazdasági miniszter
Elena Salgado spanyol gazdasági miniszter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.