Aki tud, külföldre megy dolgozni
János az egyetem elvégzése után, „ideiglenesen” egy német rögzítéstechnikai cég romániai leányvállalatánál helyezkedett el. Jól érezte magát a cégnél – tűrhetően keresett, sokat utazott –, de mindvégig ott mocorgott benne, hogy a más mesterségét űzi. Két év után váltott: beiratkozott a Szegedi Tudományegyetemen folyó angol nyelvű kutatói képzésre, majd megpályázott egy ösztöndíjat a Guelphi Egyetemen. 2009-ben doktorált, jelenleg orvosi fizikusként dolgozik a Torontóhoz közeli Hamilton onkológiai intézetében, párhuzamosan óraadó tanár a torontói Ryerson Egyetemen. Noha még nem állampolgár, számára az „otthon” már Kanadában van. – Otthon gyermekcipőben jár az orvosi fizika – mondja.
A napokban tették közzé az IRES felmérését, amely szerint a román lakosság 73 százaléka úgy véli: a fiatal diplomásoknak külföldön kell keresniük a boldogulásukat. Az adatokból az is kiderül, hogy a románokat nem feltétlenül az anyagiak hajtják országuk elhagyására – a korrupció, a pályakép hiánya és a politikával szembeni bizalmatlanság legalább annyit nyom a latban.
Az aradi Cristina N. több éve Spanyolországban él. Őt a pénz hajtotta, egzisztenciát akart teremteni magának és a családjának. Házasságon kívül született lányát a nagyszülőkre hagyta azzal, hogy amint a körülmények engedik, magával viszi. Aztán jött a válság, és noha nem maradt munka nélkül, kevesebbet keresett, és a családegyesítést el kellett halasztania. Csaknem két éve a lány kijelentette, hogy nem akar tovább az anyja nélkül élni. Elkezdte elutasítani az ételt, erősen lefogyott, kórházba került. Az anya a betegsége alatt is csak ritkán jött haza. Amikor legutóbb meglátogatta, a lány az orvosok szerint legfeljebb tíz kilót nyomott, beszélni sem volt ereje. A szemével intett búcsút, tizenegy éves volt.
Iris Alexe szociológus, a Friedrich Ebert Alapítványmunkatársa szerint a legtöbb román vendégmunkás azzal a feltett szándékkal indul külföldre dolgozni, hogy keres némi pénzt, és hazatér. De az idő múltával szinte észrevétlenül új életet kezdenek, hozzászoknak a magasabb életszínvonalhoz – és mindezt hazatérve nem találnák meg.
Az alapítványnak a napokban közzétett tanulmánya pontosan ezt támasztja alá: a közel hárommilliósra becsült román vendégmunkástábor túlnyomó része kvázi kitelepedettnek számít. A tanulmány alapjául szolgáló felmérés alanyai közül 22 százalék tervezi, hogy hazatér, ám a valóságban ez az arány sokkal kisebb. A külföldön dolgozó románok mindössze 4,5 százaléka tért haza 2008 óta, hiába sújtja a válság az átlagosnál is jobban a kedvelt célországokat (Olaszországot és Spanyolországot) és azon belül is a migráns közösségeket. Új jelenség figyelhető meg: a munka nélkül maradó román „vendégmunkások” továbbvándorolnak, főként Dániába és Írországba.
Meglepőnek tűnhet, hogy a válaszadók 58 százaléka a papoktól várja sorsa jobbra fordulását. Kiss Tamás szociológus, a Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint a papok nagyobb politikai szerepvállalását szorgalmazó közvélemény „leír” egy létező folyamatot. – Romániában a rendszerváltás óta a szekularizációval ellentétes irányú trend figyelhető meg. A szekularizáció feltételezné, hogy az egyház kivonul a különböző társadalmi alrendszerekből (orvoslás, oktatás, politika). Romániában ennek az ellenkezője történik. Márpedig ha az oktatásban kötelező vallásóra van, ha a kórházban ortodox kápolnákat állítanak fel, ez alakítja a közvéleményt – hangsúlyozta a Népszabadságnak.
