„Még jó, hogy vannak”
A tüntetők eredeti terve szerint a januári forradalom központjának is helyet adó Tahrir tér északi sarkán található állami tévé székházához vonultak volna, ám megtámadták őket, mielőtt odaértek volna. – Kövekkel dobáltak minket, és lövések is eldördültek – mondta a Der Spiegel német hírmagazinnak Alfred Raouf kopt tüntető. A helyzet még kétségbeejtőbbé vált a tévészékház előtt. – Amikor odaértünk, a katonák azonnal könnygázzal és gumibotokkal támadtak ránk –emlékezett vissza Beshoy Fayez tüntető. Nem tudni, ki kezdte az erőszakot. Egyes szemtanúk szerint a tüntetők kezdtek el köveket dobálni a katonák felé. A demonstrálók azonban arra hivatkoznak, náluk nem is volt fegyver. – Épp az erőszak ellen tüntettünk – képed el a felvetésen Alfred. A tüntetők szerint felbérelt bajkeverők okozták az összecsapást.
Mindenesetre a hadsereg keményen válaszolt: egy harckocsi többször is belehajtott a tömegbe, több tüntetőt agyonnyomva. Az állami tévé sem segített a helyzeten: a tévécsatornán azt kérték a muszlimoktól, siessenek a katonák segítségére, mert a keresztények a halálukat akarják. Iszlamisták csoportjai késekkel felfegyverkezve érkeztek a helyszínre. Összességében több mint kétszázan sérültek meg.
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök februári bukása óta több véres incidens, összetűzés is történt koptok és muszlimok között, noha a Tahrir tér forradalmárjai többször hangoztatták a békés egymás mellett élés szükségességét. Egyelőre nem tudni, ki a felelős a keresztények és a muszlimok közti erőszakért. Esszam Saraf miniszterelnök ellátogatott a hétvégi összecsapás helyszínére. A kormányfő idegen és belföldi „láthatatlan kezeket” vélt felfedezni az erőszak mögött, melyek „a forradalom ellenségei és a káoszból akarnak profitálni”.
Azonban úgy tűnik, a legtöbbet mégiscsak a hadsereg profitál az utcai harcokból és a megosztottságból. Politikai pártok és aktivisták például egy olyan, a szükségállapotban fogant kivételes törvény visszavonását követelik, amely feljogosítja a hadsereget, hogy bárkit bármikor letartóztathasson és katonai bíróság elé állítson. A hadsereg most a vasárnapi vérfürdővel érvelhet a törvény fenntartására.
A hadsereg az év eleje óta vesztett népszerűségéből. A gazdaság a januári forradalom óta nem indult be, s –ahogy a vasárnapi tüntetésen is – a demonstrációkon rendre követelik az egyiptomi legfőbb katonai tanács vezetője, Mohamed Husszein Tantaui tábornagy lemondását. (A Tantauiék által felvázolt terv szerint november végén kezdődne a törvényhozás két házának megválasztása, ami márciusig is elhúzódhat. Az alkotmányozás után feltehetően csak jövő év végén tartanák az elnökválasztást.) A kemény fellépés szimpatikussá teheti az erős kézre vágyó egyszerű egyiptomiak szemében. A polgárháború rémképének felfestésével – bárki is teszi – sakkban lehet tartani mindenkit.
A koptokra nehéz időszak vár. – Aggódom. De én még szerencsés vagyok, mert vannak muszlim barátaim, akiknél meghúzhatom magam – mondja Raouf. A 80 milliós észak-afrikai országban a lakosság tíz százalékát teszik ki a koptok. Korábban is a társadalom margójára szorultak, hiába tiltakoztak a diszkriminatív törvények ellen. A koptok úgy vélik, a biztonsági erők bizonyos része szimpatizál a szélsőséges eszmékkel, és a keresztények ellen elkövetett erőszak felett rendszeresen szemet hunynak.
