Csak annyit mondott: az elmúlt nyolc évben minden célt elért a katari emír által alapított csatornánál, amit kitűzött maga elé, most új kihívásokat keres. Ez a válasz természetesen nem volt elég a szakmának, ezért azonnal megindultak a találgatások. Vajon a WikiLeaks kiszivárogtatásai szedtek újabb áldozatot, vagy az uralkodó család próbálja szorosabb ellenőrzés alá vonni az általa pénzelt, de eddig nagyrészt szabadon működő hírcsatornát? A 45 éves, Ciszjordániában született Khanfar tette világszerte ismert és elismert hírforrássá a csatornát. Nem készült újságírónak: Jordániában mérnöknek tanult, majd Szudánban filozófiából és afrikanisztikából diplomázott.

Az al-Dzsazíra indulásakor, 1996-ban épp Dél-Afrikában tanult, és felkérték kommentátornak afrikai témákban. Hamarosan tudósító lett belőle, egészen 2001-ig, amikor a NATO afganisztáni inváziójának kezdetén Újdelhibe küld­ték, majd a kabuli iroda vezetője lett, miután elődjét, Tayseer Allounit megvádolták, hogy túl szoros kapcsolatot ápol a tálibokkal. 2003-ban, az iraki háború idején az amerikai csapatokkal járta a kurd területeket, majd a bagdadi iroda vezetője lett.

Ám itt sem maradt sokáig, mert a csatorna akkori vezetőjének mennie kellett: állítólag kapcsolatban állt Szaddám Huszein titkosszolgálatával. Ekkor is Khanfartól remélték, hogy helyreállítja a csatorna jó hírnevét – Dohába rendelték és kinevezték a tévé élére. Vezetésével a televízió egyre fontosabb lett. Miközben az Egyesült Államokat magára haragította azzal, hogy közölte Oszama bin Laden videoüzeneteit, a nézettsége meredeken emelkedett.

Khanfar üstökösszerű felemelkedését egyetlen dolog akaszthatta volna meg, az hogy sokak szerint iszlamista nézeteket vall, ez pedig nem fért bele a 2006-ban induló angol nyelvű al-Dzsazíra profiljába, emlékszik vissza William Stebbins a Columbia Journalism Review hasábjain. Az al-Dzsazíra washingtoni stábjának egykori munkatársa az amerikai egyetem folyóiratában azt írja: eleinte nagy volt a feszültség a két csatorna között, mivel mindenki azt várta, hogy az angol nyelven, globális piacra dolgozó csapat professzionálisabb, kiegyensúlyozottabb lesz, mint az arab szerkesztőség, melyben egyre nagyobb lett a morgolódás, már-már lázadás készülődött: úgy érezték, lenézik őket. Ekkor megint Khanfar jutott a vezetőség eszébe: kinevezték az egész al-Dzsazíra-birodalom fejévé. Az új főigazgató személycseréket hajtott végre, hangsúlyozta, hogy a két csatorna ugyanazon termék, csak két különböző nyelven és összehangolta a két szerkesztőség munkáját.

Stebbins szerint Khanfarnak már ekkor, évekkel az arab tavasz előtt az volt a célja, hogy az al-Dzsazíra egy változóban lévő világ hangja legyen. „Robbanásig feszült benne a türelmetlenség a közel­ keleti országokat fojtogató autokratikus rezsimekkel szemben, és ezért lett szimbolikus alakja annak a generációnak, amely az utcákra ment, és változást követelt” – írta Stebbins, aki szerint Khanfar már ekkor a történelem valódi alakítóiként szólította meg az „arab utca” népét, akik idén tavasszal az arab vi­lágon keresztül söprő forradalmakkal váltak statisztákból főszereplőkké.

Szakmai körökben is elismert tény, hogy a tunéziai forradalmárokat nagyban segítette Ben Ali megbuktatásában, hogy az al­Dzsazíra kiemelten foglalkozott az eseményekkel. Ám a csatorna életében az igazi fordulatot az egyiptomi forradalom hozta el. Ekkor integrálódott valóban az arab és az angol nyelvű adás, illetve ekkor történt meg először, hogy az al-Dzsazíra céljai egybeestek az amerikai kormányéval. Mindketten a diktátor Hoszni Mubarak távozását akarták – emlékeztet Stebbins. Ez a korábban ellenséges Amerika szívét is meglágyította: Hillary Clinton külügyminiszter szerint tanulhatnának az al-Dzsazírától az amerikai hírcsatornák. Még Donald Rumsfeld is megenyhült, pedig az egykori amerikai védelmi miniszter hét éve még „gonosznak” nevezte a csatornát, amely a radikális iszlám propagandaeszköze. Szeptember végén azonban interjút adott az angol nyelvű csatornának és abban úgy fogalmazott, „el van ragadtatva” attól, amit csinálnak.

Khanfarral és az al-Dzsazírával mindenki elégedett, és senki sem: vannak, akik iszlamista elfogultsággal vádolják és azzal, hogy kapcsolatban áll a több országban is működő Muzulmán Testvérek nevű szervezettel. Mások viszont túlzott Nyugat­barátságot vetnek a szemére. Emlékezetes, hogy az al-Dzsazíra volt az első arab televízió, ahol izraeliek is megszólaltak. A WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratokból pedig vannak, akik azt olvassák ki, hogy Khanfar engedett az amerikaiak nyomásának és kérésük szerint megváltoztatott dolgokat a csatorna honlapján. Mivel ez a botrány közvetlenül lemondása előtt robbant ki, a sajtó azonnal összekapcsolta a két dolgot, ám a leköszönt főigazgató tagadja, hogy emiatt távozott volna. Azt az állítását, hogy távozásáról már hónapok óta tárgyalt a televízió tulajdonosaival, a sajtóban más források is megerősítették. A WikiLeaks-ügyről pedig úgy nyilatkozott: mindenféle kormány naponta többször is tiltakozik náluk, ám ezeknek csak indokolt esetben lesz következménye. Az amerikaiaknak egyetlen – a táviratban említett – esetben engedtek, eltávolítottak néhány olyan fotót, amelyek közlése már Khanfar szerint is „túlzás” volt.

– Soha, semmilyen kormánynak nem engedünk, még akkor sem, ha nyomást gyakorolnak a szerkesztőségeinkre, letartóztatják a tudósítóinkat, lerombolják az irodáinkat, mint Kabulban és Bagdadban – mondta Khanfar leköszönése után a TheAtlanticnak adott interjújában. – A legnagyobb harcokat az elmúlt nyolc évben azért kellett megvívnom, hogy megmaradjon a függetlenségünk az amerikaiaktól is, az arab kormányoktól is – hangsúlyozta.

Azt viszont az amerikai magazin tudósítója is megjegyzi: az interjú során maga Khanfar is belezavarodott kicsit abba, hogy vajon az al-Dzsazíra az arab tavasz hajtóerejeként, vagy semleges megfigyelőjeként próbált viselkedni. A beszélgetés során hangsúlyozta, hogy mindig kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekedtek, Jemenben például mindig megszólaltatták a kormányoldalt is, amíg ki nem tiltották őket. Ám azt is kijelentette: „mi adtuk meg az embereknek azt az érzést, hogy vannak jogaik, hogy magabiztosan megtehetnek bármit. Ez volt az al-Dzsazíra szerepe: felszabadította az arab elmét. Mi teremtettük meg az arab elmékben azt a gondolatot, hogy ha valamire jogunk van, azért harcolni kell. (...) Ha nem lettünk volna ott az utcán, a tüntetéseken és nem tudósítunk az eseményekről, akkor olyan lett volna, mintha meg sem történtek volna.” Az interjúban Khanfar elisme­ri: ironikus, hogy az arab demokrácia bajnokaként feltűnő al-Dzsazíra egy autokratikus rezsimben, Katarban működik, az uralkodóház kölcsöneiből és adományaiból. Ám ebben nem lát problémát: úgy véli, „valamiféle politikai konszenzus” alakult ki az országban, és bár nagyon lassan, de elindultak a demokrácia felé.

A sajtó és a szakértők azonban már megkongatták a vészharangokat: az új főigazgató a katari emír unokatestvére, azaz a királyi család tagja. Ahmad bin Jasem bin Muhammad Al Thani sejk a QatarGas, az állami gázvállalat egyik vezetője volt, médiatapasztalata nincs. Épp ezért vélik úgy sokan, hogy meg fog változni a csatorna irányultsága, és az uralkodócsalád véleményét fogja tükrözni. Az soha nem volt titok, hogy az aprócska, mesésen gazdag gáznagyhatalom azért hozta létre az al-Dzsazírát, mert nemzetközi befolyását akarta növelni. Katar igyekszik egyre nagyobb nemzetközi szerephez jutni: régiós konfliktusokban közvetített, felfuttatta a Qatar Airways légitársaságot, harci repülőgépekkel szállt be a NATO-légtérzár fenntartásába Líbiában, a szárazföldön pedig harci eszközökkel és kiképzőkkel segítette a felkelőket. A BBC emlékeztet: a katari emír nem a nyugati demokráciáért harcol. Modernizál, országát úgy vezeti, hogy illeszkedjen a nemzetközi körülményekhez, ám külpolitikájának az a célja, hogy magához hasonló, modern gondolkodású muzulmán vezetőket juttasson hatalomra, és ezzel saját pozícióit erősítse. Khanfar mégsem félti az al-Dzsazírát. „Az al-Dzsazíra nevet, márkanevet adott Katarnak és pozíciót, ablakot a világra. Katar egyértelműen hasznot húzott az al-Dzsazírából, mégpedig úgy, hogy közben nem használták politikai eszközként. Ha annak használnák, akkor vége lenne az al­Dzsazírának, és ezt a katariak is tudják.”

Wadah Khanfar, aki világszerte ismertté és elismertté tette az al-dzsazírát, maga sem tudja biztosan, hogy a csatorna táplálta is, vagy csak megfigyelte az arab forradalmakat