Harminc év rémhírért?

Egy rádióbemondó és egy magániskolákban matematikát oktató tanár akár 30 évi börtönbüntetést is kaphat terrorizmus és rémhírterjesztés vádjával, miután Twitter-üzenetben figyelmeztették a Mexikói-öbölnél lévő Veracruz város lakosait, hogy feltételezhetően drogmaffiák iskolák ellen támadnak.

Az eset augusztus végén történt, amikor az azonos nevű mexikói állam legnagyobb városában, Veracruzban és a szomszédos Boca del Rio településen elterjedt, hogy haditengerészeti konvojok jelentek meg az utcákon. A helybéliek aggódni kezdtek, hogy összecsapások lesznek a kábítószeres csoportok és a kivezényelt alakulatok között. A félelem nem volt alaptalan, hiszen a megelőző hetekben több fegyveres összecsapás is történt a városban egymással rivalizáló drogbandák között. Az egyik ilyen összetűzésben egy vétlen turista meghalt, felesége és két kisgyereke pedig megsebesült, amikor egy kézigránát robbant a város híres akváriumában. (MiótaFelipe Calderón elnök 2006 decemberében meghirdette a kábítószercsempész maffiák elleni harcot, s a részben korrupt rendőrség helyett a hadsereget vetette be, Mexikóban 37 ezren vesztették életüket, többségük az egymással rivalizáló bandák áldozataként.)

Gilberto Martinez Vera matematikatanár augusztus 26-án tett fel a Twitterre több, néhány mondatos üzenetet. Az egyikben azt írta, hogy a városban keringő hírek szerint fegyveresek gyerekeket rabolnak el iskolákból. „A pontos időpontot nem tudom, de a hír biztos”. Egy másik üzenetében pedig az volt olvasható, hogy „13 és 15 év körüli gyerekek közül hatot sebesítettek meg feltételezhető drogárusok a Hidalgo iskolánál”. Valójában volt ugyan utcai lövöldözés, de iskoláskorú nem sebesült meg. Az üzeneteket aztán átvette Mara Bravo Pagola helyi rádióbemondó, aki feltette a szöveget a népszerű Maruchi blogoldalára is.

Veracruzban és Boca del Rióban pánik tört ki, miután a twitteres üzenetek futótűzként terjedtek el. A telefonhálózat a túlterheltség miatt össze omlott. Kétségbeesett szülők gépkocsival száguldottak gyerekeikért az iskolákhoz – a rendőrség közlése szerint a kavarodásban 26 közlekedési baleset történt. Több iskola kapuját bezárták, s nem engedték ki a gyerekeket a tanítás befejeztével.

A két közösségi portálon rémhíreket terjesztő személyt a rendőrség hamar őrizetbe vette. A mexikói joggyakorlatnak megfelelően 48 órán belül az ügyész már vádat is emelt ellenük „a terrorizmus és szabotázs okozásának” vádjával, amit ha a bíróság elfogad, akár harmincévi börtönbüntetés is kiszabható. Gerardo Buganza, Veracruz állam belügyi államtitkára a vádemelést indokoltnak tartotta, mondván, a twitteres üzenetek a városban ahhoz hasonló káoszt okoztak, mint ami az egyesült államokbeli New Jersey-ben tört ki 1938-ban, amikor a helyi rádió közvetíteni kezdte Orson Welles War of the Worlds (A világok háborúja) című könyvéből készült feldolgozást.

Mexikói és nemzetközi emberi jogi szervezetek is azonnal a vádlottak védelmére keltek. Francisco Castellon ellenzéki (PRD) szenátor, a mexikóvárosi Tudományos és Technológiai Bizottság elnöke szerint a vádemelés „a legsötétebb autoritarizmus” precedensjellegű bizonyítéka, célja megfélemlíteni a közösségi oldalakat használókat, hiszen teljesen aránytalan a terrorizmus vádja olyanokkal szemben, akik másoktól hallott spekulációkat terjesztenek a weben. Az Amnesty International szintén azzal vádolja a hatóságot, hogy a véleményszabadságot korlátozzák a megfélemlítő célú vádemeléssel, ahelyett, hogy a pánik valós okát a drogháború 37 ezer halottjában keresnék.

Nem véletlen, hogy ebben a légkörben az emberek az információáramlás olyan közösségi oldalaihoz fordulnak, mint például a Twitter. „A biztonság hiánya okoz olyan bizalmatlansági helyzetet, amikor a rémhírek elfogadása és terjesztése az emberek önvédelmének érthető reflexe” – állítja az AI. A brit Guardian a veracruzi eset kapcsán pedig felidézi, hogy Nagy-Britanniában augusztusban egy 20 és egy 22 éves fiatalembert ítéltek négyévi börtönre, mert a Facebookra feltett üzenetben mozgósítottak Manchester egyik körzetében zavargásokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.