Virágblokád a határon

Szigorúan ellenőrzik a román hatóságok a Nyugat-Európából, elsősorban Hollandiából érkező virágszállítmányokat. A pénzügyőrség illetékesei „veszélyes baktériumok” után kutatnak, de több jel is arra utal, hogy az akció válasz Románia schengeni csatlakozásának megvétózására.

Az első hollandiai virágszállítmányt még múlt pénteken tartóztatták fel a borsi határátkelőnél. A román pénzügyőrség és a fogyasztóvédelem közös ellenőrzőcsoportja mintákat vett a tulipánhagyma-szállítmányból. – Az előzetes vizsgálat szerint a virágok veszélyes baktériummal fertőzöttek – közölte Calin Gal, a Bihar megyei pénzügyőrség vezetője.

Utólag kiderült, hogy Bukarestből országos riadót is elrendeltek. –Az Európai Unióból érkező összes kamiont ellenőrizzük, különösen, ha Hollandiából jön – hangoztatták az illetékesek. Az időzítés miatt amúgy is élt a gyanú, hogy az akciónak köze van ahhoz a hágai bejelentéshez, hogy a holland kormány Románia részleges schengeni csatlakozását sem fogadja el. Az EU lengyel elnöksége kompromisszumos javaslatot készített a csütörtöki brüsszeli tanácskozásra: Bulgária és Románia nyithassa meg légterét és felségvizeit októberben, a „földi” határokról pedig halasszák a döntést 2012-re – írta az AFP.

Theodor Baconschi külügyminiszter szerint a holland vétó újabb példája annak, hogy belpolitikai megfontolásokból semmibe veszik az uniós szabályokat. – Igazából nem lep meg, a holland kormány túlélése a populista és bevándorlásellenes Szabadság Párt (PVV) támogatásán múlik – fogalmazott a külügyminiszter.

Eddig a román hatóságok tizenöt virágszállítmányt vetettek szigorú ellenőrzés alá: kettőt elkoboztak, hármat visszafordítottak Hollandiába, tízet feltartóztattak. A „virágkommandókkal” kapcsolatos gyanút fokozta, hogy a pénzügyőrséget irányító adóhatóság vezetője titkosszolgálati információkra hivatkozott. – Nekünk nincsenek biológusaink, a különleges szolgálatok riasztottak, hogy a hollandiai virágok veszélyes baktériummal fertőzöttek – mondta Sorin Blejnar.

A holland kormány szerint a magyar–román határon létrehozott „virágblokádnak” semmi köze sincs a Románia schengeni csatlakozását ellenző hágai döntéshez. Ugyanakkor az Európai Parlamentben „bukaresti zsarolásról” beszéltek a holland kormánypárti kereszténydemokraták. A Romániában forgalmazott virágok 90 százalékát importálják (naponta körülbelül egymillió szálat), ezek fele Hollandiából származik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.