A pénz beszél, a politika fecseg

– Talán jó KGB-ügynök lehetett volna David Cameron, de akkor nem lehetett volna Nagy-Britannia miniszterelnöke – mondta Dmitrij Medvegyev brit kollégájával közös sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre, amely szerint Cameront 1985-ben be akarta szervezni a szovjet titkosszolgálat. Cameron nevetve visszautasította a feltételezést.

A könnyed csevegés mellett ugyan volt szó olyan politikai kérdésekről is, amelyek szó szerint mérgezték az orosz–brit kapcsolatokat, ám ezekben nem történt előrelépés: Moszkva továbbra sem adja ki Dmitrij Lugovojt – jelenleg parlamenti képviselőt –, akit a brit hatóságok azzal vádolnak, hogy ő ölte meg Londonban radioaktív anyaggal szennyezett teával Alekszandr Litvinyenkót, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egykori ezredesét, aki 2000-ben menedékjogot, majd brit állampolgárságot kapott. Medvegyev az orosz alkotmányra hivatkozva kijelentette: Oroszország sosem fogja kiadni egyetlen állampolgárát sem. (Igaz, London sem változtat álláspontján: Moszkva 16 személy kiadását kérte hiába az elmúlt években Nagy-Britanniától.)

Cameron látogatásával kapcsolatban a londoni Nemzetközi Stratégiai Intézet munkatársa, Okszana Antonyenko lapunk londoni tudósítójának elmondta: helyesli, hogy öt év szünet után megtört a jég, még ha teljes felengedésről nem is lehet beszélni. Éppen a kapcsolatok elhanyagolása volt abnormális egy olyan időszakban, amikor annyi közös érdek köti össze a két országot. Antonyenko úgy véli, hogy „egyelőre udvariassági gesztusról, és nem stratégiai jelentőségű lépésről lehet beszélni”.

Miközben a politikai viszony a fagypontra süllyedt az elmúlt években, az üzleti annál nagyobb hőfokon égett: tavaly 40 milliárd dollár értékű brit beruházás volt folyamatban. Igaz, az „évszázad üzletének” tartott BP–Rosznyefty-részvénycsere és az együttműködés a sarkvidéki orosz mezőkön zátonyra futott a BP oroszországi leányvállalatának néhány résztulajdonosa –köztük Viktor Vekszelberg milliárdos – ellenállásán. Ellentétben a politikával, több üzleti lehetőséget magában rejtő együttműködési megállapodás is született a találkozón.

A brit lapok szerint ugyanakkor a legfontosabb találkozó a végére maradt: Cameron este Putyinnal is tárgyalt. A hosszas bizonytalanság után megtartott találkozóról Borisz Berezovszkij Londonban azt nyilatkozta, hogy történelmi hiba, mert ezzel a brit diplomácia egyértelmű kiállását jelzi Putyin mellett, alig hónappal az elnökválasztás előtt, amelyen eddig sem Medvegyev, sem Putyin nem jelezte egyértelműen részvételi szándékát.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök és David Cameron brit miniszterelnök egyezményeket ír alá
Dmitrij Medvegyev orosz elnök és David Cameron brit miniszterelnök egyezményeket ír alá
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.