Vízágyúkat és könnygázt is bevetett a rendőrség

Lovas rendőröket és kommandósokat is bevetettek szombat kora este az észak-csehországi Varnsdorfban menetelő szélsőségesek ellen, akik a roma bűnözés ellen és a helyi önkormányzat, valamint a kormány tétlensége miatt tiltakoztak.

A szélsőjobbos Munkáspárt (Delnícka strana) által szervezett tüntetésen mintegy ezren vettek részt. Mindannyian a külvárosi bérlakások, illetve ideiglenes szállások elé akartak eljutni, de a nagy erőkkel felvonuló rendőrök ezt a szándékukat meghiúsították, mire a szélsőségesek utcakövekkel dobálták meg őket. Ekkor vetették be a vízágyúkat a könnyfakasztó gránátokat és a lovas rendőröket. Mintegy félórányi összecsapás után sikerült feloszlatni a tömeget. Tizenkilenc személyt előállítottak. Intézkedés közben több rendőr is megsérült. A történteket a helyszínen követte nyomon Jan Kubice cseh belügyminiszter és Vladislav Husák országos rendőrfőkapitány. Szombaton megszigorították az ellenőrzéseket a közeli határátkelőkön is, mert úgy hírlett, hogy német szélsőségesek érkeznek a csehországiak megerősítésére, ám ezek az információk vaklármának bizonyultak.

Az észak-csehországi kisvárosokban hetek óta feszült a helyzet. A helyi lakosság elsősorban azért háborog, mert aggasztóan megnőtt a lopások és a betőrések száma, amelyeket feltételezéseik szerint főleg azok a romák követnek el, akik munkanélküliként máshonnan költöztek ide a rokonaikhoz. Tovább fokozta az indulatokat az a két incidens, amely a közelmúltban történt. Augusztus végén Novy Borban késekkel és más szúróeszközökkel felfegyverkezett roma fiatalok súlyosan bántalmazták a helyi éjszakai mulató pincéreit, akik az elfogyasztott ital megfizetésére szólították fel őket. Egy héttel később mintegy húsz roma fiatal a vasárnap esti diszkóból hazafele tartva összeszólalkozott az utcán társalgó személyekkel. A túlerőben levő csoport tagjai késeket, viperákat rántottak elő, s nekirontottak a szintén kapatos, s állítólag őket sértegető fiúknak, akik közül hárman súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Másnap a rendőrség öt roma fiatalt letartóztatott.

Azóta a helyi civil szerveződések több tüntetést is szerveztek, amelyeken szigorúbb fellépést követeltek a bűnözők ellen. Ezek a békésnek indult rendezvények azonban többnyire fajgyűlölő megnyilvánulásokba torkolltak, miután a tüntetéseken aktivizálódtak a szélsőségesek is.

A belügyminiszter kétszáz fős rendfenntartó alakulatot vezényelt a térségbe.

Rendőrök akcióban az észak-csehországi Varnsdorfban, ahol egy hét alatt már a második romaellenes tüntetés volt
Rendőrök akcióban az észak-csehországi Varnsdorfban, ahol egy hét alatt már a második romaellenes tüntetés volt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.