Dehogynem, például legófigurákkal, hogy még egy gyerek is felfogja. Valami ilyesmire gondolhatott Michael Cembalest, a J.P. Morgan amerikai bankcsoport befektetési szakértője is, aki – saját bevallása szerint – a kilencéves Peter Cembalesttel is konzultált, mielőtt felvázolta volna az Európai Uniót sújtó krízis közérthető ábráját.

Kissé kínos, hogy egy amerikai bankár pillanatok alatt kenterbe verte az EU kommunikációs szakembereit, de ezen már nem érdemes keseregni – nézzük inkább a válság legóváltozatát! Az adósságörvény főszereplőit szó szerint gyerekjáték felismerni. Az 1-es szám a „rossz fiúkat”, vagyis az euróövezet problémás államait jelöli: Spanyolországot egy torreádor,Olaszországot egy Forma–1-es pilóta testesíti meg. Ugyanígy az európai sztereotípiákra épít – és persze szórakoztat – Franciaország megjelenítése (9-es szám), amelyet Cembalest két festőművésszel old meg. Finnországot kék-fehér tengerész (3-as szám), Lengyelországot piros mellényes munkás (8-as szám) képviseli. De a J.P. Morgan vezetője nemcsak mulattat, hanem tájékoztat is. A rendhagyó válságillusztráción a piros nyilak azt mutatják, ki, kire hárítaná a tagállamok és a bankok megsegítésének tetemes költségeit. S itt már a többi legófigura is fontos szerepet játszik. A 2-es szám alatt a sisakkal, pajzzsal, középkori fegyverzettel felvértezett urak a német CDU, CSU és FDP politikusai. A berlini parlament ellenzéki pártjai, a zöldek és a szociáldemokraták (4-es szám) a túlméretezett répát tartó nő és az overallosásós férfi képében jelennek meg. Befejezve a német vonalat, a Bundesbankot maga Wotan isten személyesíti meg (5-ös szám).

A nem túl biztató – Politikai zsákutca Európában – címet viselő műben a malacpersely a Nemzetközi Valutaalapra (IMF), az ősz hajú bankvezér (7-es szám) az Európai Központi Bankra utal. Az „utca embereiből” (szakács, szerelő, utcaseprő, pilóta stb.) álló, nem éppen vidám csoportot az EU adófizetői alkotják (10-es szám). Mellettük a két csillagháborús rohamosztagos (11-es szám) nem más, mint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság, valamint Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő csoport elnöke; a monoklis bankár és asszisztense (12-es szám) az unió kötvény- és részvénytulajdonosait reprezentálja.

Csak félig viccelődik Michael Cembalest a műanyag bábukat felvonultató ábrával. Ezt írja ugyanis az európai adósságválságot taglaló, ötoldalas jelentésében: „Ha a mostani makettelemzés az abszurdot súrolja is, ugyanez igaz arra a kitalá cióra, hogy Európában az állami- és a magánszektor jelentős adósságainak felhalmozódását valahogy el lehet intézni.” Hasonló véleményen van Felix Salmon, a Reuters hírügynökség gazdasági bloggere, akinek amúgy tetszik az ötlet, hogy az európai kulcsszereplőket egy doboz legóval leültessék egy szobában, hadd dolgozzák ki a megoldást. De Salmon hozzáteszi: „Az eredmény biztosan nem lenne viccesebb, mint az EU-s bankok stressztesztjeinek eredményei.” (E tesztek a pénzintézetek tőkeerősségét vizsgálták.)

Játékosan elmagyarázni a zűrzavaros helyzetet másnak is eszébe jutott. A The Guardian brit napilap az Euró válság című dallal kedveskedik weboldalán az olvasóknak („Még mindig azzal küszködnek, hogy megértsék, miként jutottunk ide?” – teszi fel a kérdést). Rockos-funkys zenei aláfestéssel, három és fél percben összefoglalják a lényeget, és a Euro Crisis Song (a meghallgatásához elég ezt a három szót beírni a Google-be) videója végig a szöveget mutatja, élénk színű betűkből. Egyszóval, igazi népnevelés ez, a szó jó értelmében.

A közvéleményt is segítségül hívja a The Guardian, „Küldje be ön is zenés válaszát az euróválságra!” – biztatja legfeljebb háromperces videók továbbítására a nagyérdeműt. És innen már nem nehéz továbbképzelni a dolgot. Megszorító intézkedések, újraírt alkotmányok és távoli országokban indított háborúk kisfilmben, slágerben vagy plakáton elmesélve: Európában a kommunikáció sem ismer határokat.