Csúcstalálkozó gyanús ügyek árnyékában

David Cameron személyében brit kormányfő öt év óta először tesz hivatalos látogatást mától Oroszországban. Utoljára, 2006-ban még Tony Blair járt Szentpéterváron a G8-csúcsértekezlet alkalmából.

A korábban oly gyümölcsöző kapcsolatokat az elmúlt fél évtizedben számos körülmény nehezítette, közülük leginkább a 2006 novemberé ben radioaktív mérgezés következtében Londonban elhunyt volt KGB-ügynök, Alekszandr Litvinyenko halálának máig tisztázatlan körülményei. Változatlanul folyamatban van a gyilkosság első számú gyanúsítottjának tekintett Andrej Lugovoj kiadatási kérelme, melyet Moszkva következetesen visszautasított. Lugovoj azóta az orosz parlament képviselője, és a napokban adott egyik ritka interjújában kijelentette, hogy „ideje lenne továbblépni”, nem tekinteni politikai kérdésnek a dolgot, mert amíg ez nem történik meg, nem kerülhet sor a kétoldalú kapcsolatok javítására.

Nem múlt el nyomtalanul Szergej Magnyitszkij jogász 2009-ben vizsgálati fogságban bekövetkezett halála sem. Az adócsalással meggyanúsított 37 éves férfi a brit hátterű Hermitage Capitalnél, Oroszország akkori legnagyobb befektetési társaságánál dolgozott külső jogi tanácsadóként, és feltárta, hogy a hamis vádak miatt tartott házkutatások során elvitték több cég iratait, és ezek segítségével magas beosztású belügyi alkalmazottak több mint 200 millió dollárnyi adót igényeltek vissza. Míg az Egyesült Államok a nyáron beutazási korlátozásokat és egyéb szankciókat rendelt el hatvan, felelősnek tekintett orosz tisztségviselővel kapcsolatban, Nagy-Britannia eddig hallgatott. A The Sunday Times legfrissebb számában négy volt brit külügyminiszter, DavidMiliband, Sir Malcolm Rifkind, Jack Straw és Margaret Beckett nyílt levélben szólítja fel David Cameront, hogy a megbeszélésein Dimitrij Medvegyevvel és Vlagyimir Putyinnal vesse fel a brit külügyminisztérium saját emberi jogi jelentésében is megfogalmazott aggodalmakat, így Litvinyenko és Magnyitsz kij halálát, az egykori olajmágnás, Mihail Hodorkovszkij és munkatársa, Platon Lebegyev tartós bebörtönzését, és az újságírókkal és üzletemberekkel szembeni ellenséges fellépést. A máig befolyásos politikusok üdvözlik Cameronnak az elsősorban „a kereskedelmi kapcsolatok serkentését szolgáló látogatását”. Ám a nyílt levélben hangsúlyozzák: a kormányfő nem hagyhatja figyelmen kívül azokat az információkat, melyek szerint az orosz üzletemberek több mint a fele jelentette ki, hogy szívesen elhagyná az országot, miután minden hatodik társuk ellen bűnügyi eljárás indult és százezreket tartanak fogva oroszországi börtönökben, a „helyi hatóságok által jóváhagyott törvénytelenségek és korrupció egyre hatásosabb keveréke áldozataiként”.

David Cameron mindenesetre a delegációjába meghívta Bob Dudley-t, a British Petroleum vezérigazgatóját. A gáz- és olajipari óriás moszkvai irodájában éppen múlt héten rendezett házkutatást a rendőrség egy szibériai bírósághoz került jogi vita kapcsán. Ráadásul a BP-nek meghiúsult egy jelentős együttműködési terve idén az orosz állami Rosnyefttel az északi-sarki olajkitermelésben, a brit cég helyett végül a Rosnyeft az amerikai Exxon Mobillal állapodott meg. Mindez éles ellentétben áll az évezred eleji virágzó kapcsolatokkal, melyek tetőpontján Vlagyimir Putyin hivatalos, állami meghívásban részesült a Buckingham-palotától.

Marina Litvinyenko egy 2011-es hamburgi könyvbemutatón
Marina Litvinyenko, a Polonium 210-zel megmérgezett volt KGB-ügynök felesége egy hamburgi könyvbemutatón
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.