Médiaelegancia
Az amerikai kutatóintézet, a Pew Research Center felmérése szerint az akkor nyolc évnél idősebb amerikaiak 98 százaléka pontosan fel tudja idézni, hol volt és mit csinált, amikor tudomást szerzett a támadásról. Ez minden eddigi számnál magasabb, a Kennedy-gyilkosságot is megelőzi. Attól a bizonyos perctől fogva pedig a tévéképernyőkre és az internetre tapadtak: a Columbia Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy a következő 3–5 napban az emberek túlnyomó többsége naponta több mint hétszer „látta becsapódni” a második repülőgépet az ismétlések során. Az emberek 63 százaléka mondta azt, hogy egyszerűen nem tudta abbahagyni a híradó nézését.
Nézni pedig volt mit. Egy kaliforniai szervezet, az Internet Archive weboldalán háromezer órányi tévéfelvétel elérhető és kutatható a támadás napjáról, a blogokat pedig elárasztották a személyes beszámolók. – Néhány technológiai újítás ekkorra ért be. Már létezett a digitális hírgyártás, a 24 órás hírszolgáltatás és az internet, és egyre több embernek volt hordozható fényképezőgépe is.Már voltak fotósok, akik a digitális képeket azonnal feltöltötték a világhálóra. Tehát már egyszerre megvolt a képek összegyűjtésének, elkészítésének és azoknak a terjesztésének hálózata – nyilatkozta David Friend, akinek kutatásai szerint soha ennyien nem követtek figyelemmel eseményt a médiában, mint 2001. szeptember 11-e történéseit. Friend, a Vanity Fair szerkesztője írta a terrortámadásról készült képekről az egyik legátfogóbb elemzést.
Friend a newjersey.com portálnak adott interjújában hangsúlyozza: 2001-ben már voltak ugyan fényképezős mobiltelefonok, de még nem volt Facebook és Twitter. Szerinte ez jó volt,mivel ha azonnal, kontrollálatlanul terjedtek volna a fotók a szörnyűségről a közösségi oldalakon, akkor sokkal nyomasztóbb lett volna a hatásuk.
Az internetes médiára azonban így is komoly befolyása volt az eseményeknek. Az akkor még gyerekcipőben járó blogok és civil újságírás is lökést kaptak szeptember 11-én, ugyanis sokan – nem újságírók, egyszerű emberek – megírták internetes naplójukban azt, amit láttak. Az embereket nagyon érdekelte minden, ami megjelent, nagyon sokan fordultak az internet felé személyes beszámolókért, információért, lelki támogatásért.
A megjelent és azóta ismertté vált képeket semmind profi fotósok készítették. Nagyon sok hivatásos fotóriporter volt a helyszínen, ám a véletlenül New Yorkban tartózkodó turisták közül is volt olyan, akinek a képe két teljes oldalon jelent meg pél dául a Newsweekben. Az arkansasi Carmen Taylor épp egy kompra vártManhattan déli csücskén; azt a pillanatot kapta el, amikor a második gép is belecsapódott az ikertornyokba. – Úgy egyszerűbb volt megbirkózni az eseményekkel, hogy a kezemben volt a kamera – nyilatkozta nemrég, megemlítve, hogy nagyon félt. Úgy véli, szerencsés volt, és máig nem tudja, hogyan sikerült elkészítenie azt a képet. A szakma képviselőinek életére is nagy hatással volt az esemény: a New York-i Mario Tama előtte soha nem fotózott akár csak hasonló témát sem, ám később háborús tudósító lett, fényképezett többek közt Irakban és Afganisztánban és a Katrina hurrikán pusztítása után is.
Fotók és beszámolók tehát nyomasztó mennyiségben voltak. Ám voltak olyan fényképek, amelyeket Amerika nem akart látni. Ezek pedig a tornyokból a tűzhalál elő kiugró emberek képei voltak. Ezekből is számtalan készült, ám a világ többi részével ellentétben az amerikai média gyorsan úgy döntött, inkább nem mutatja őket. (A becslések eltérőek: a The New York Times fotók és az újságírók visszaemlékezései alapján ötvenre, míg az USA Today videókat vizsgálva legalább kétszázra becsli az így elhunytak számát.)
Persze a sajtó bizonytalan volt egy ideig: az AP hírügynökség fotósának, Richard Drew-nak az ikonikussá vált fotóját nagyon sok lap lehozta, egyetlen alkalommal. A kockán a Világkereskedelmi Központ ablakaival tökéletesen párhuzamosan, egyenesen, szinte elegánsan zuhan a mélybe egy férfi. A kép publikálása után olyan heves reakciók érkeztek az olvasóktól, hogy mind azonnal védekezésre kényszerültek a döntés miatt. A fotó A zuhanó férfi néven híresült el.
Amerika egyszerűen nem akarta látni a fotókat. Már a tragédia napján, a helyszínen viták törtek ki az emberek között: voltak, akik „nincs magában emberi tisztesség?” felkiáltással igyekeztek egymást lebeszélni arról, hogy a halálba ugrókat fényképezzék – idézi fel az Esquire magazinban Tom Junod. A neves amerikai újságíró 2003-ban Drew fotójának kapcsán írta meg azóta is sokat idézett és később újra megjelentetett írását a témáról.
A televíziók eleinte mutatták a mélybe ugrókat, ám hamar úgy döntöttek, nem teszik. A CNN-nél például csak addig mutatták élőben közelről a tornyokat, amíg rá nem jöttek, mi történik. Ekkor „gyötrő megbeszélés után” úgy döntöttek, csak akkor mutatják a kérdéses képeket, ha az áldozatok arca nem látszik, később pedig már egyáltalán nem adtak ilyen felvételeket – idézi fel a cikkben Walter Isaacson, a csatorna akkori hírigazgatója. Az öncenzúra azóta is él: a dokumentumfilmekben, emlékkiállításokon vagy könyvekben továbbra is mindig heves vitát vált ki, hogy szabad-e mutatni a toronyból kiugrókat. Sőt, már az elnevezés is vitát kavar: az angol nyelvben az „ugró” kifejezés terjedt el a témában, ám sokak ezt is sértésnek veszik, mivel öngyilkosságra utalhat, miközben hangsúlyozzák, ezek az emberek kényszerből menekültek a gyorsabb halálba. Ezek a fotók az elmúlt tíz évben majdhogynem tabu lettek, még az interneten is.
Az amerikai médiának egyébként Junod szerint nincs kifogása a halottak ábrázolása ellen, és ez szeptember 11. esetében sem volt másképp: mindenki elfogadta például a másik, ikonikusá vált képet, amelyen Mychal Judge atya holttesttét hozzák ki a tűzoltók a romok közül. Mi a különbség? –Az, hogy úgy döntöttünk,mi hazafias amerikaiak, hogy nem nézzük őket. Valahogy úgy éreztük, nem méltó a haláluk arra, hogy tanújuk legyünk, mert valahogy úgy éreztük, mi nem vagyunk méltók a tanúságra – írja Junod. (A lap egyébként az idézett cikkben lehozta Richard Drew fotóját.)
Az amerikai média a tízéves évforduló alkalmából is önvizsgálatot kezdett. Természetesen minden lap és tévécsatorna is komolyan készül az eseményre – de hogyan lehet elkerülni, hogy azzal vádolják őket, hogy kereskedelmi célokra használják fel a tragédiát? A The New York Times írása szerint a Time magazin az e heti számában nem jelentet meg hirdetéseket, a Newsweek és a People azonban nem változtattak a reklámok eladásán. A kábeltévék sem szabadulnak meg a reklámoktól, ám a CNN úgy döntött, hogy egy, az HBO-val közös filmjét megszakítás nélkül adja le. A New York magazin kiadója úgy nyilatkozott: nem is gondolta volna, hogy érdeklődnek majd a hirdetők a szeptember 11-ről megemlékező számban, ám ennek ellenkezőjét tapasztalta: szeptember 5. és 12. között közel kétszer annyi hirdetésük van, mint egy éve ilyenkor. A Time azért 40 ezerrel, a Newsweek pedig 30 ezerrel több példányt nyomtatott a héten – a gyűjtőkre számítva.
