Lázadnak a katolikus papok
Tizenöt perces magánkihallgatáson fogadta a héten XVI. Benedek pápa a Vatikánban az osztrák külügyminisztert. Az osztrák kereszténydemokrata néppárt első embere, Michael Spindelegger, aki az alkancellári tisztséget is betölti, s gyakorló katolikusnak tekinti magát, a találkozóról szűkszavúan csak annyit mondott, hogy a katolikus egyház feje meghökkentően jól tájékozott az osztrák egyház ügyeit illetően.
Pedig az osztrák katolikus rend és a közvélemény is ennél sokkal világosabb nyilatkozatot remélt, tekintve, hogy immár hónapok óta dúl a „vallásháború” a mezítlábas papság és a püspöki kar között. Helmut Schüller, aki most egy Bécs melletti kis település lelki pásztora, de korábban a Caritas elnöke volt - sőt, egy időben Bécs érsekének, Christoph Schönborn bíborosnak volt a jobbkeze – június 19-én engedetlenségi mozgalmat hirdetett, amihez eddig közel négyszáz osztrák katolikus pap csatlakozott. Ez a hivatalosan számon tartott 4000 osztrák pap tizede ugyan, de a neves teológus, Paul Zulehner felmérése szerint a papság 80 százaléka egyetért a követelések nagyrészével.
Schüllerék lényegében azt unták meg, hogy Róma, s a tőlük függő ausztriai felső papság egyáltalán nem reagál a világ változásaira, ellenáll a katolikus egyházon belüli bármilyen reformnak, s ezzel tétlenül tűri, hogy évről évre egyre többen lépnek ki az egyházból, s folyamatosan apad a papok tekintélye. Szerinte az engedetlenkedők nem új dolgokat követelnek, csak hangosan mondják ki azt, amit gyakorlatilag az egyházi vezetők csendben eltűrnek. Hiszen hivatalosan nem szabad, mégis hagyják, hogy laikusok prédikáljanak olyan egyházi körzetekben, ahol nincs felszentelt pap. Bevett gyakorlat az is, hogy egyházi áldásban részesítik a másodszor házasodókat, noha elvben a válást nem támogatja az egyház.
Alapvető követelés évtizedek óta a kötelező cölibátus feloldása is, ám az utóbbi évek ezzel kapcsolatos világbotrányai, eltévelyedett egyházfiak történetei sem hoztak változást. A cölibátus „házon belül” nem rendezhető, ez éppúgy Ausztrián túllépő kérdés, mint az, hogy nőket is szentelhessenek pappá. Ezekben a kérdésekben Róma, s így a vezető papság hallgat. Pedig az osztrákok 87 százaléka idejétmúltnak és álszentnek tartja a szexuális tilalmat. Felmérések bizonyítják, hogy az osztrák papok negyede él kapcsolatban.
Az osztrák katolikus egyház első embere, az arisztokrata családból származó Schönborn a közvélemény szemében mindmáig felvilágosult embernek számított, különösen azért az eleganciáért, ahogyan hosszú évekkel ezelőtt a Kurt Krenn nevéhez fűződött őskonzervatív püspöki szárnnyal leszámolt. De Schönborn ma már a konzervatív táborhoz tartozik. Ellenzi a nyílt szembenállást, jóllehet nem titkolja, hogy a Schüller által kezdeményezett javaslatok nagy részével maga is egyetért. Csak éppen szerinte a katolikus egyház erőssége az egység, a radikális követelések pedig szakadáshoz vezetnek.
Helmut Schüller viszont, akinek népszerűsége ma meghaladja a bíborosét, azt mondja, hogy a római határozatok a hétköznapokban használhatatlanok, egyáltalán nem adnak választ a 21. század problémáira. Az egyház egyszerű papjai nem is kérnek útmutatást a „központtól”, mert biztosak benne, hogy mindenre „nem” a válasz.
A rendszerint halkszavú Schönborn pár hete magához kérette „engedetlen hívét”, s kizárással fenyegette. Kifejtette Schüllernek, hogy az egyéni reformtörekvések az egyházon belül sohasem vezettek eredményre. Érvei süket fülekre találtak, egykori beosztottja azt tartaná helyesnek, ha az osztrák katolikus vezető a reformkövetelések élére állna. Mint mondta, egyáltalán nem fél a kizárástól. Ezzel szemben feladatának tartja, hogy helyi szinten mind több körzetben azokat a szabályokat kövessék, amelyek emberarcúvá teszik a katolikus egyházat.
A bécsi Profil című hetilap felajánlotta mind a tíz osztrák egyházmegye püspökének, hogy foglaljanak nyilvánosan állást az egyre inkább mélyülő konfliktusban. Egyedül a hivatásos médiapüspök, a grazi Egon Kapellari reagált, de az érdemi felvetések elől kitért, mondván, röviden nem lehet válaszolni. Legfőbb mondanivalója az volt, hogy „a világegyházhoz, a pápához való kötődés identitásunk kikezdhetetlen része.”
