Egy évtized Oszamával
A terrorhálózat a korrupt, kétszínű és diktatórikus arab rezsimek ellen is szent harcra szólított fel, ám azokat liberális demokráciát követelő tömegek döntötték meg – az al-Kaida nélkül. Ugyanakkor a szervezet globális hálózata – ha meg is roggyant – még fennáll, s egy-egy komoly akcióhoz elég egy jó tervvel bíró agilis sejt, mely hűséget esküszik és csak a parancsra vár. Láthattuk ezt a 2004-es madridi és 2005-ös londoni merényleteknél is.
Az al-Kaida úgy viselkedett (és viselkedik ma is), mint egy vírus. Nemzeti, vagy helyi indíttatású iszlamista csoportokat keresett, majd ezekkel szövetséget kötve egy idő után nélkülözhetetlenné tette magát számukra: toborzott, kommunikált és csatornáin keresztül mindenféle forrást (pénz, fegyver) elérhetővé tett. Cserébe csak azt kérte a csoporttól, támadjon nyugati célpontokat is és ne térjen el az al-Kaida „brand” globális üzenetétől. Vagyis attól, hogy a Nyugat harcban áll az iszlámmal, és a muszlimoknak világszerte meg kell magukat védeniük a hitetlen betolakodóktól.
Az al-Kaidával való szövetséget jellemzően komoly vita előzte meg az egyes szervezetekben. Azért is, mert az erősebb csoportokatBinLadenmegpróbáltamegosztani, és így vonni őket a befolyása alá. Ugyanakkor az eleve megosztott vezetésű csoportoktól a terrorhálózat tartózkodott, így például a szomáliai al-Shababbal nem is sikerült megegyezésre jutnia. (Az al-Kaida nem szereti a versenyt, nem szerette azt sem, hogy 2009-ben szomáliai származású ausztrálok az al-Shababtól kértek engedélyt egy egyébként meghiúsult akcióra Ausztráliá ban, pedig a nemzetközi terrorizmus az al-Kaida védjegye.)
Jemenben azonban az al-Kaida maga hozott létre szervezetet. Az „al-Kaida az Arab-félszigeten” (AQAP) tagjai beházasodtak a helyi törzsekbe, hogy megszilárdítsák jelenlétüket. Amikor a szervezet központi irányítása bajban volt (például 2002-ben, amikor újra kellett építeni infrastruktúráját Pakisztánban), Jemen vette át a vezető szerepet, bár akkor támadást nem indítottak onnan. Az Egyesült Államok ezért éppen Jemenben vívja egyik titkos háborúját. Az algériai bázisú Magrebi al-Kaidát (AQM) is önálló ágként szokták kezelni.
Az al-Kaida célja az volt, hogy – egyesítve a muszlimokat – kirobbantsa a civilizációk háborúját. Ehhez kellett egy látványos terrortámadás. Ilyen értelemben 9/11 egy folyamat vége is – Oszama bin Laden megtalálta azt az eszközt, amellyel ugrásra kényszeríti a George W. Bush által vezetett Amerikát, és vonzóvá teheti az al-Kaidát mint az iszlám világ vezetőjét. A nyugati beavatkozástól Bin Laden tömeges muszlim felkelést remélt a Nyugattal és az Amerikát kiszolgáló arab rezsimekkel szemben. Ez az elképzelés a hálózat második emberének tartott Ajman Al-Zavahiri ideológiai terméke, aki a nyolcvanas években azokkal az egyiptomiakkal csatlakozott a szovjetek ellen harcoló arabokhoz Afganisztánban, akiknek a hazaiMuszlim Testvériség már nem volt elég radikális.
Az iraki háború nagy lökést adott az al-Kaidának. A 2003-as iraki invázió alátámasztotta a szervezet érveit: Amerika provokáció és ok nélkül támad muszlim országokra. Ráadásul ezalatt az Egyesült Államok hírszerzési ügynökségei sem Pakisztánra, sem Afganisztánra nem figyeltek kellően. 2001 telén a Tora Bora hegységben a Pentagon – a CIA tanácsa ellenére – a szovjetek elleni harcból ismert mudzsahedekre bízta Bin Laden elfogását, akik amolyan afgánosan, lazán fogtak neki a feladatnak. A terroristavezér így aztán átkelhetett Pakisztánba, és mintha elfogásáról mindenki egy kicsit megfeledkezett volna.
Mégis eljön az a pillanat, amikor az al-Kaidamár teherré válik. A tálibok, úgy tűnik, felismerték, hogy nekik már nem üzlet ez a szimbiózis, rájöttek, saját túlélésük múlhat azon, hogy megszabaduljanak a kéretlen társtól. A NATO úgy vonul ki, ha garanciákat kap arra, hogy az al-Kaida többet nem létesíthet bázist Afganisztánban. A terrorhálózat eközben a szomszédos Pakisztánba próbálta átvinni a tálibokat a pakisztáni hadsereggel folytatott harchoz, meglehetős sikerrel. Irakban viszont túl messzire ment el az al-Kaida. Az irakiak elfogadták az idegen segítséget az amerikaiak elleni harchoz, de testvérháborúban nem voltak érdekeltek. A jordániai terroristavezér, Abu Musab al-Zarqawi volt az al-Kaida egyik legfontosabb befektetése Irakban, ám ő volt az is, aki azután tönkretette a terrorszervezet megítélését az arab országban. Amikor Zarqawiék 2006-ban felrobbantották a síitáknak oly fontos al-Aksari mecset aranykupoláját – tulajdonképpen kirobbantva a polgárháborút –, aláásták az al-Kaida támogatottságát. A szunnita „Ébredés” mozgalom szakított velük, és inkább az amerikaiak oldalára állt, hogy véget vessen az öldöklésnek.
Az iszlám világ is kegyetlenül megfizette a terror elleni háború árát. A „hivatalos” háborúkról, Afganisztánról és Irakról ne is beszéljünk, csak Pakisztánban 30 ezer ember vesztette életét a terror elleni harcban 2001 óta. Az al-Kaida hagyatéka az öngyilkos merénylők kifogyhatatlannak tűnő sora is: ez a kétes harcmodor Afganisztánban ismeretlen volt, a szunnita fegyveres csoportok se éltek vele. A terrorhálózatnak köszönhető, hogy a korábban csak a helyi konfliktusokban aktív csoportoknak már markáns véleményük van a világról, a nyugati befolyásról. Az al-Kaida ideológiáját ma már Nigériában, Indonéziában és a közép-ázsiai, kaukázusi posztszovjet államokban is megtaláljuk.
Ezzel együtt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központ nemzetközi felmérésekből összeállított elemzése alapján elmondható, hogy Európában és az Egyesült Államokban a terrorfenyegetettség csökkent. A terror elsősorban Dél-Ázsiát és a Közel-Keletet érinti: az itt található országokban követték el a világ terrorcselekményeinek 83 százalékát az elmúlt években. A legtöbbet Afganisztánban és Irakban. E két ország és Pakisztán adatai nélkül a terrorcselekményeknek csak a 26 százalékát követték el muszlim többségű, vagy jelentős muszlim kisebbséggel rendelkező országban, tehát önmagában az iszlám terrorizmus nem jelentősebb, mint a másfajta indíttatású terror.
Az Európai Unióban az elmúlt hét évben elkövetett merényletek száma a világ összes terrorcselekményének csak 1,97 százalékát teszik ki. A jelentés szerint az EU terrorfenyegetettsége a világ más tájaihoz képest elenyésző. Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorelhárítási koordinátora nemrég azt közölte, hogy egy szeptember 11-i méretű támadás már „nem igazán” lehetséges, inkább „opportunista, kisméretű támadásokra számíthatunk”.
Az al-Kaida érzelmekre ható, leegyszerűsített érveivel nehéz volt az egyszerű araboknak, muszlimoknak vitatkozni. Élt bennük a Nyugattal szembeni kisebbségi érzés, frusztráció. Az iszlám és a modernizáció állandó konfliktusa identitásválságot okozott. Ezt nehezítették a kilátástalan gazdasági viszonyok, a súlyos korrupció, nepotizmus, basáskodás és a politikai jogok teljes hiánya. Azt is látták, hogy a Nyugat – az ő értelmezésükben – kivételez Izraellel a palesztinok kárára. Ráadásul 9/11 után azt tapasztalták, hogy a Nyugat meggyűlölte a muszlimokat, a repülőtéren a közel-keleti hangzású nevűeket állították meg. Oszama bin Laden úgy gondolta, dzsihádja minderre megoldást nyújt, de csak azt érte el, hogy az eleve létező gyanakvás valóban civilizációs konfliktussá mérgesedett, és mélyen berágta magát mindkét kultúra társadalmaiba – gondoljunk csak Norvégiára.
Azonban az is világos volt az egyszerű arab, muszlim számára, hogy Oszama és ideológiája nem hoz megváltást, sőt a megváltó érkezését, a végítéletet sem tudja siettetni. Az arab tavasz a legjobb válasz az al-Kaida görcsös gyűlöletideológiájára. S bár a status quo felbomlását biztosan az al-Kaida is megpróbálja majd kihasználni, a tüntetéseken senki sem élteti a Bin Laden-féle kalifátust. A példa sokkal inkább az Egyesült Államok vagy Németország társadalmi és politikai berendezkedése. Hogy mennyire meglepte az al-Kaidát az arab tavasz, arra a tökéletes csöndből lehet következtetni. Líbia kapcsán is csak egy zavaros felhívást adtak ki, hogy az ország népe harcoljon Kadhafi és az amerikaiak ellen. Végül Mohamed Bouazizi, a magát felgyújtó tunéziai zöldségárus és nem Oszama bin Laden indította el azt a felkeléshullámot, ami elsöpri a korrupt, despota vezetőket. Ez igazi bukás a terrorvezér számára.
Vádlottak és elítéltek
Zacarias Moussaoui: életfogytiglanra ítélték a szeptember 11-i támadásban játszott szerepéért, most Colorado államban ül börtönben.
Khalid Sheikh Mohammed: ő a 9/11-es támadás „agya”. Hosszú huzavona után végül is katonai bíróság dönt a sorsáról, ami akár halálbüntetés is lehet.
Ramzi bin al-Shibh, Mustafa al-Hawsawi, Ammar al-Baluchi és Walid Muhammad Salih bin Roshayed bin Attash: róluk szintén katonai bíróság dönt, mind a géprablókat segítették.
Mounir El Motassadeq: a géprablók hamburgi sejtjének tagja, fellebbezések hosszú sora után az elrabolt gépeken ülő 246 ember haláláért elítélték, 15 évet kapott.
