A chilei diákvezér
Egybecsengő vélemények: vezetői alkat, szép, karizmatikus, okosan érvelő, bátor, és ami a riportereknek ugyancsak fontos, slágfertig politikai mondandójával. Fél éve még senki nem hallott róla. Mára viszont ő lett a chilei oktatási rendszer átalakításáért lázadó főiskolások, egyetemisták százezreinek a látható arca. Az évek óta tartó, az utóbbi három-négy hónapban kiéleződött csatájuk a jelek szerint fordulóponthoz érkezett: az április végén indított akcióikkal legalábbis féltérdre kényszerítették Chile multimilliomos elnökét, Sebastián Pinerát és annak jobbközép kormányát.
Augusztus 25-én a fővárosban, Santiagóban kétszázezren, Chilében összesen 600 ezren demonstráltak. A rendőrség ezúttal is nagy erőkkel vonult ki, ezernégyszáz fiatalt letartóztattak. Egy rendőr által mellbe lőtt tizenéves diák halála – az összecsapások első halottja – végül is arra késztette Pinera elnököt, hogy a héten fogadja a diákvezetőket, köztük Camila Vallejót. Eddig ugyanis az államfő az oktatás kínos témáját igyekezett áthárítani minisztereire és a törvényhozási vitákra, s elutasította a személyes találkozót a tüntetések szervezőivel.
Blogjában Camila Vallejo szűkszavúan vall magáról. „Földrajz szakos egyetemi hallgató vagyok a fővárosi Universidad de Chilén. A FECH (a legnagyobb egyetemista diákszövetség) tanácsosává választottak 2008-ban, közben a földrajz szakosok központjának az alelnökévé is megtettek. Aktívan kivettem részem az építészeti és a várostervezési fakultás átszervezésének folyamatában, képviselve azt a nézetemet, hogy az egyetemen az állami szerepnek kell erősödnie. Jelenleg a FECH elnöke vagyok a 2011-es évre, a baloldali egyetemisták csoportja támogatásának köszönhetően”.
Apja és anyja kisvállalkozó, még a hetvenes évek elején a szocialista Salvador Allende elnöksége idején a Chile Kommunista Párt tagjai voltak. Az 1973. szeptember 11-i Pinochet-puccsot követően szülei elkerülték a meghurcolást, így Camila gyerekkorát Maculban tölthette, és a La Florida kerület egyik szubvencionált magániskolájába járt. 2006-ban kezdett földrajzot tanulni az Universidad de Chilén, ahol baloldali gondolkodású fiatalokkal barátkozott, közben átmenetileg egy kommuna vezetője is volt. Belépett az ifjúkommunisták szervezetébe. A FECH több mint százéves történetében Camila Vallejo a második elnöknő, ezért kapta a Companera Esperanza (a remény elvtársnő) megszólítást.
„Ingyenes és minőségi oktatást” követelve az első felvonulást április 28-án tartották, nyolcezer egyetemista részvételével. Camila Vallejo ekkor kezdett egyeztetni két másik santiagói egyetem diákszövetségének vezetőjével, Giorgio Jacksonnal, az Universidad Católicáról és Camilo Ballestroszszal, az Universidad de Santia go de Chiléről. Az összefogás eredményeként júniusban már 80 ezren tüntettek a La Moneda elnöki palotánál, júliusban 150 ezren, augusztus 24-vezet sztrájkjával egybeesően – pedig mintegy 200 ezren vonultak fel a fővárosban, hiába próbálta meg a rendőrség lezárni a központi Alameda sugárutat és a Plaza Itáliát.
– Okozott-e problémát feladata teljesítésében, hogy nő, ráadásul szép is? – kérdezte tőle az argentin La Nación napilap riportere. Camila elmondta: ismerősei, barátai figyelmeztették, hogy ezzel a média viszszaélhet, különösen a macsó mentalitásúak. „A média a szép szememről ír, az orrkarikámról, ám nekem a lényeg, hogy a külsőmmel olyan programokba is bejuthattam, kifejthettem nézetemet, terveimet, ahová egyébként nem lett volna esélyem. Valószínűleg valóban csinos vagyok, ám ez adottság, a szüleimnek köszönhetem. Amit én döntök el, az a politikai véleményem, amit mondani akarok az embereknek”.
Fenyegető telefonokat, leveleket, blogbeírásokat gyakran kapott, de nem tudja, hogy ezek az ifjúkommunista szervezeti tagságának szólnak vagy az oktatásról vallott nézeteinek. Tudja, hogy az egyetemista mozgalom élén a követeléseivel komoly pénzügyi érdekeket sért. Hiszen például azt is elvárná a kormánytól, hogy tiltsa be azokat a felsőoktatási intézményeket, amelyek profitorientáltak.
A megfélemlítést betetőzte, hogy a kulturális minisztérium egyik hivatalnoka nemrég nyilvánosan azt fejtegette, hogy az olyanok, mint Camila Vallejo kiiktatása (ezt nehéz nem megölésként értelmezni) egyszerre véget vetne a tüntetéseknek. A chilei legfelső bíróság ezt követően elrendelte a diákvezetők rendőrségi biztosítását, amit Camila Vallejo elfogadott.
A baloldali meggyőződése egyébként nem akadályozta abban, hogy tüntetést szervezzen a korábbi szocialistaelnök, Michelle Bachelet oktatási politikája ellen is. Tehát a támadásuk nem kizárólag a mostani jobbközép kormánynak szól, noha az elmúlt másfél évben az oktatás privatizálása felgyorsult. – Célunk a felsőoktatás teljes megreformálása – mondja –, hogy a felelősség döntő részét az állam vállalja magára. Itt az ideje, hogy a kormány beszálljon az oktatásba, mert országunkban olyan már nincsen, hogy az egyetem valóban a közé lenne. Fizetni kell mindenütt, nem csak a hivatalos magánegyetemeken.
Camila Vallejo különösen azzal hívta fel magára a média figyelmét, hogy „súlyos hibának, tévedésnek” nevezte Pinera elnök azon kijelentését, miszerint „az oktatás ugyanolyan, mint bármi más az életben, azaz fizetni kell érte”. Szerinte viszont az oktatás nem árucikk és nem üzlet. Abból az ország fejlődése húz hasznot. Így persze azok a cégek is kamatoztatják az oktatás eredményét, amelyek a képzett fejeket alkalmazzák. A logika tehát azt diktálja, hogy az állam szedjen be több adót azoktól az intézményektől, vállalatoktól, amelyek a mérnököket, vegyészeket, közgazdászokat, jogászokat alkalmazzák, és ebből finanaszírozzák a közoktatást – érvel a diákvezető.
A dél-amerikai ország számos középiskolájában, felsőoktatási tanintézményében immár három hónapja szünetel az oktatás a Pinochetdiktatúrából származó neoliberális modell elleni tiltakozás miatt, és a diákok követeléseivel egyetértenek a tanárok és a szülők döntő többsége is. Mielőtt bárki valamiféle balos utópiát vélne felfedezni Camila Vallejo és diáktársai követeléseiben, utalni kell az OECD adataira. Miközben Chilében egy diákra évente 2000 dollárt költ az állam, a fejlett országok átlagában 7500-at. Ugyancsak az OECD tanulmánya szerint a fejlett országok közül a chilei oktatásban van a legnagyobb részesedése a magánfinanszírozásnak, a kormány ugyanis csak az összköltség 18 százalékát fedezi, míg a nyugat-európai országok esetében az állam részesedése 70 százalék körüli. A chilei kormány így az éves GDP-nek mindössze 0,4 százalékát fordítja az oktatásra, miközben a diákok családjainak befizetései és a tanulási célú bankhitelek a GDP 1,8 százalékát érik el. Camila Vallejo az egyik interjújában említette, hogy banki adatok szerint egy átlagegyetemista tanulmányai befejezésekor 50–60 ezer dollárral, kétévi leendő fizetésével tartozik a felvett diákhitel miatt. Mindennek a következménye az, hogy a szegény csak gyenge oktatásra számíthat, a gazdag viszont kitűnő képzést kaphat.
Miközben a santiagói parlament szélsőjobboldali padsoraiból már a katonaság bevetésének szükségességét vetették fel a diákmozgalom letörésére, Sebastián Pinera elnök inkább kompromisszumot keresett. Oktatási minisztere egy hónapja 21 pontos csomagot terjesztett elő. Ebben fokozatosan négymilliárd dollár pluszpénzt ígértek az oktatásra, ösztöndíjakat a szegény családból származóknak, illetve a diákhitel kamatának 6,4 százalékról két százalékra való leszállítását. Camila Vallejo és a többi egyetemista szövetségi vezető elutasította az ajánlatot, és ragaszkodtak ahhoz, hogy a Pinochet-féle alkotmány módosításával rögzítsék „az ingyenes és minőségi oktatáshoz való jogot”. Látva, hogy az augusztus 24–25-i tömegdemonstrációhoz mintegy nyolcvan politikai mozgalom, civil szervezet és szakszervezet is csatlakozott, Pinera stratégiát váltott, bejelentve, elfogadja a diákok követelését, hogy a La Moneda elnöki palotában kezdjenek párbeszédet az oktatásról.
Camila Vallejo hűvösen reagált: „Végre valami pozitív jelzés is érkezett az elnöktől, ám majd csak a találkozón derül ki, hogy a követeléseinkre adott válasza valóban elfogadható-e”.
Névjegy
CAMILA VALLEJO DOWLING
A most 23 éves diákvezető még a Pinochet-diktatúra végnapjaiban született Santiago de Chile Macul kerületében. A brit The Guardian tudósítója szerint a mexikói zapatista Marcos parancsnok óta Latin-Amerikában nem volt annyira karizmatikus forradalmi vezető, mint ez az egyetemista hölgy, aki ráadásul arcának és szemeinek szépségét nem rejti símaszk alá. Célja a Pinochet-diktatúrától örökölt neoliberális alapú oktatási modellnek a megváltoztatása.
