Furcsa háború
Ez a meglepő kijelentés Francois Hollande szájából hangzott el azt követően, hogy a New York-i bíróság a napokban felmentette a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatóját a szexuális erőszak vádja alól. Rafi nált nyilatkozat. Hollande, a Francia Szocialista Párt hat elnökjelöltjének egyike a legkevésbé sem kívánhatja, hogy Strauss-Kahn ringbe szálljon az Élysée-palotáért, ugyanakkor még szüksége lehet a támogatására. A volt bankár – aki négy hónappal ezelőtti afférját megelőzően magasan vezette a francia elnökesélyesek népszerűségi listáját – még nem nyilvánította ki, hogy ki mellé áll a baloldali jelöltek versenyében, s egy ilyen édesded nyilatkozattal esetleg megszerezhető-e a támogatása.
Másrészről Francois Hollande a biztos esélyesek önbizalmával fogalmazott. A legfrissebb francia felmérések szerint a baloldal októberben esedékes előválasztásának népszerűségi listáját ő vezeti 42 százalékos támogatottsággal, több mint tíz százalékkal megelőzve a hivatalban lévő pártfőtitkárt, Martine Aubryt, s 25 százalékot verve egykori élettársára, négy gyermekének anyjára, Nicolas Sarkozy legutóbbi kihívójára, Ségolene Royalra. Ha semmi nem jön közbe, s a francia szocialista szavazók visszaigazolják a népszerűségi mutatókat, Hollande lehet a nyolc hónap múlva esedékes francia elnökválasztások baloldali jelöltje.
Ha semmi nem jön közbe. Mar tine Aubry azonban mindent elkövet, hogy ne teljesülhessen Hollande álma. A francia szocialisták hét végi, La Rochelle-ben tartott nyári egyetemén a főtitkár asszony kardot rántott, és kíméletlenül rárontott pártbeli ellenfelére. Főleg Hollande korábbi szocialista pártfőtitkári időszakát támadta, azt bizonygatva, hogy ellenfele alkalmatlan mindenféle vezető szerepre. A furcsa háború nem volt ínyére Hollande-nak, nem is vette fel a kesztyűt, s a nyílt konfrontáció helyett a pártegység hangsúlyozásába menekült.
Egységre bizony szükség is lenne a francia baloldalon. Félő, ha a mostani elnökválasztás győzelmi esélyét elszalasztják, ez soha vissza nem tér a számukra. Szétesnek. A százfelé húzó frakciókat eddig is csupán a hatalom, illetve annak reménye tartotta egybe. Sikerből azonban kevés jut nekik mostanában. Tíz éve nincsenek kormányon, annak pedig már 23 éve, hogy az első – s mindeddig utolsó – szocia lista elnök, Francois Mitterrand beköltözhetett az Élysée-palotába. Sarkozy tartós mélyrepülése –akinél még miniszterelnöke, Francois Fillon is népszerűbb –, s a másfél évtizedes elnöki kormányzásba alaposan megkopott jobboldal gyengélkedése vissza nem térő esélyt ad a baloldalnak, csak a legalkalmasabb jelöltet kell kiválasztaniuk.
Hollande lenne az? Tény, hogy a hat jelölt közül a legkevésbé pártfunkcionárius alkat. Minden lehetőséget megragad, hogy a „hétköznapi ember” látszatát keltse magáról. Motorkerékpárral közlekedik Párizs utcáin, s programjában a fiatalokra fordítja a legnagyobb figyelmet. Más kérdés, hogy a franciák eddig – Sarkozy volt az első kivétel – inkább egy uralkodó típust láttak szívesen az Élysée-ben, mint egy hétköznapi embert. De Hollande jobban érzékelheti, kire van ma szükségük a franciáknak. Ha megnyeri Aubryval szemben a furcsa háborút, megnyílhat előtte az elnöki palota is.
