Aláírást gyűjtenek a magyar állampolgárságért
„A most felnövő fiatal generációk számára teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan egy olyan törvény, amely az ország saját állampolgárait bünteti azért, mert azok szabad akaratukból élnek a civilizált világ már régóta érvényes, kipróbált és teljesen természetes intézményével: a kettős vagy akár többes állampolgárság eszközével” – olvasható nyílt levelükben.
A felső-csallóközi Somorján Kopasz László társaival gyűjti az aláírásokat. – Kisebbségi létünk több mint kilenc évtizede alatt hátrált már eleget a szlovákiai magyarság. Itt az ideje, hogy végre éljünk az anyanyelv-használati jogainkkal is, és ne hagyjuk, hogy megfosszanak bennünket a szlovák állampolgárságtól – érvel határozottan a fiatal történész.
Gútán (Kolárovo) az 1948-ban Békéscsaba környékéről a Vág-parti kisvárosba áttelepült szlovákok azért támogatják a kettős állampolgárságot, mert odaát örökölhető vagyonuk maradt, ez viszont csak akkor kerülhet a tulajdonukba, ha magyar állampolgárságot szereznek –tájékoztat Samu István, a petíciós bizottság elnöke.
Nem tétlenkednek a szlovák nacionalistáksem. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke Érsekújvárott (Nové Zámky) ugyancsak aláírásgyűjtő kampányba kezdett annak érdekében, hogy az államfő mielőbb írjon ki ügydöntő népszavazást, amelyen arról kérdeznék a polgárokat, vajon támogatják-e a kizárólag szlovák nyelvű hivatali ügyintézést. – Mutassuk meg a nagy magyar sovinisztáknak, hogy országunkban csak a szlovák nemzet államalkotó, ezért a hivatali ügyintézés is kizárólag államnyelven legyen lehetséges! – fröcsögte a magyarellenességéről elhíresült pártvezér. Többen figyelmeztették őt, hogy kezdeményezésük alkotmányos jogot sért. Mire Slota lehurrogta őket: – Személyesem köpöm le azt a szlovák alkotmányjogászt, aki ezt meri állítani!
A szlovák kormánypártiak tavasszal előzőleg megnyirbálták és csak azután fogadták el a módosított kisebbségi nyelvtörvényt. Most a közéleti csata a jogszabály gyakorlati érvényesítéséért zajlik. Nincs előrelépés viszont az állampolgársági jogszabály módosításának ügyében. Ezért továbbra is hatályos a Robert Fico kormányának regnálása idején elfogadott – sokat vitatott – rendelkezés, amely szerint minden olyan személy, aki kéri és megkapja más állam polgárságát, azonnal elveszíti a szlovákot.
A szlovák koalíciós politikusok enyhítenének ezen a büntetésen, de csak annyit, hogy a felvidéki magyarok ne lehessenek tömegesen kettős állampolgárok. – Mi viszont továbbra sem támogatunk olyan tervezetet, amely saját akarata ellenére megfoszthat bárkit a szlovák állampolgárságától, mert ez nem euró pai intézkedés – mondja lapunknak Bugár Béla, az ugyancsak kormánypárti Híd elnöke. Kollégája, Rudolf Chmel pedig alighanem a lényegre tapint:
– A szlovákság történelmi válaszút elé érkezett. Vagy továbbra is ragaszkodik a más történelmi és társadalmi helyzetben hangoztatott nemzetállami eszmékhez, vagy pedig a nyelvi sokszínűséget az egyik legnagyobb értéknek tekinti, amelyről legalább úgy kell gondoskodni, mint környezetünk védelméről. Ideje hát, hogy a többség végre megszabaduljon történelmi és jelenlegi fóbiáitól, és támogassa a toleráns, soknemzetiségű ország kiépítését – hangsúlyozza Chmel, a pozsonyi kormány kisebbségügyi és emberjogi alelnöke.