DSK, a sötét ló

A francia szocialisták „megkönnyebbülésüknek és örömüknek” adtak hangot, miután a New York-i bíróság megszüntette az eljárást párttársukkal, Dominique Strauss-Kahnnal szemben.

A neve kezdőbetűi után DSK-nak hívott politikus esetleges visszatérése azonban látható zavart is okoz a pártban. Senki sem tudja,mik a tervei a korábbi gazdasági és pénzügyminiszternek, aki négy hónapja még a szocialisták legnagyobb reménységének számított a 2012-es elnökválasztáson. Május elején, amikor DSK még a Nemzetközi Valutalap (IMF) élén állt, minden közvéleménykutatási eredmény arra utalt: Strauss-Kahn szocialista színekben egy év múlva simán verheti majd a jobboldali Nicolas Sarkozyt.

Szexbotránya után azonban minden jel szerint temetheti elnöki ambícióit. Legalábbis 2012-ben. Egy friss felmérés szerint a franciáknak csupán negyede gondolja úgy, hogy DSK-nak a történtek ellenére is harcba kellene szállnia az Élysée-palotáért. Ötvenhárom százalék viszont úgy vélekedett, hogy a politikus jobban tenné, ha egy időre félreállna. Nemcsak a közvélemény gyanakvó DSK-val szemben, a francia sajtó szintén szigorúan ítéli meg viselt dolgait. Általános vélemény szerint a New York-i ügyből Strauss-Kahn nem került ki makulátlanul.

Ezek után pártjában teljesen valószínűtlennek tartják, hogy DSK beszállhatna a szocialista államfőjelöltségért indult versengésbe. Azért sem, mert a bukott IMF-vezér lekésettminden határidőt,mára eldőlt, hogy az októberi szocialista előválasztáson hat jelölt vesz majd részt. DSK jelenléte segíthet egyes jelölteknek, de árthat is pártjának. A viszafogott szocialista reagálások alapvetően ezzel a dilemmával magyarázhatók.

Jean-Christophe Cambadélis, a szocialisták DSK-szárnyának egyik vezéralakja szerint „nem tudni,milyenmost DSK lelkiállapota”. Nyilván pihenésre van szüksége, ezért pártügyekkel nem lenne szerencsés külön terhet rakni rá – tette hozzá Cambadélis. A szocialista államfőjelöltek közül Martine Aubry áll legközelebb Strauss-Kahnhoz. Lille polgármestere nem tagadja, az utóbbi napokban is gyakran beszélt telefonon a PS korábbi erős emberével. Aubry láthatóan nem tart attól, hogy DSK beszállna a szocialista versengésbe. Strauss-Kahn legtöbb híve Aubryt támogatja, szerintük DSK párizsi jelenléte nem lesz „zavaró tényező”.

E pillanatban Aubrynál esélyesebbnek látszik az államfőjelöltségre Francois Hollande. A párt volt főtitkára azt várja, hogy Strauss-Kahn semleges lesz az előválasztás alatt, utána pedig segíteni fogja a hivatalos szocia lista jelöltet. – Ismerve a gazdasági válságkezelésben szerzett tapasztalatait, DSK jelentős szerepet játszhat a 2012-es kampányban – hangsúlyozta Hollande. A DSK leghűségesebb emberének számító PierreMoscovici, volt Európaügyi miniszter szerint az a legfontosabb, hogy Strauss-Kahn a baloldal és az ország számára hasznosan kapcsolódjon be a francia politikába – amikor erre ő maga elérkezettnek látja az időt.

Dominique Strauss-Kahn és felesége, Anne Sinclair útban a manhattani büntetőbíróságra
Dominique Strauss-Kahn és felesége, Anne Sinclair útban a manhattani büntetőbíróságra
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.