Odüsszeusz odüsszeiája

Néhány naposra tervezték és fél évnél is hosszabb ideje tart az „Odüsszeusz hajnala” hadművelet. A szövetségeseknek az a katonai akciója, amely kezdetben csupán a repülési tilalmat akarta biztosítani, aztán több ezer bevetés, valóságos légi háború kerekedett belőle.

De most, amikor Kadhafi uralmának már a végét jósolják, s órákon belül talán a líbiai vezető is kézre kerül, nem árt visszaidézni a kezdeti napokat. A tunéziai és egyiptomi felfordulás nyomán februárban kitört líbiai zavargások első napjaiban még úgy tűnt, hogy akár a Hoszni Mubarak bukását már húsz éve megjósoló Kadhafit is elsodorhatja a forradalmi hullám, de aztán mindmáig tartó polgárháborús helyzet alakult ki Líbiában. A gyújtózsinór nyilván az „arab tavasz” volt, de megmondhatatlan, hogy nélküle is bekövetkezett volna-e Kadhafi uralmának végjátéka.

Belpolitikai okok ezt nem indokolták. A líbiai vezér hatalmának 42 éve alatt több vezető kivégzésével és politikai perekkel az ellenzéket lefejezte vagy külföldre száműzte, s ezzel elérte, hogy az idei esztendőig csak két komolyabb Kadhafi-ellenes tiltakozás tört ki az országban: 1996-ban egy focimeccs után voltak zavargások, 2006-ban pedig Bengáziban forrongtak a kedélyek. Öt évvel később a város az arab forradalmi hullámban a keleti országrész irányítását napok alatt megszerző felkelők központja lett. A másik országrész és Kadhafi fővárosának, Tripolinak az elestéig azonban még fél évet kellett várni.

A külső okok sem adnak egyértelmű választ arra, miért éppen most telt be a pohár. Pár évvel ezelőtt, amikor a nemzetközi terrorizmus támogatása miatt Líbiát szankciók sújtották és az arab világ is elfordult tőle, indokoltabb lett volna egy ilyen támadás. De ez éppen akkor következett be, amikor Kadhafi valamelyest rendezte nyugati kapcsolatait, szabadon engedte a szándékos AIDS-fertőzéssel vádolt bolgár ápolónőket és részben elismerte felelősségét a Lockerbie légi katasztrófában. Még meglepőbb, hogy az említett ENSZ-határozatot miért támogatta a BT mindhárom afrikai nem állandó tagja, amikor Kadhafi kifejezetten jó kapcsolatokat ápolt a fekete kontinenssel? A líbiai vezető az utóbbi években komolyan hitte, hogy a kontinens országaiból létrehozhat egy egységes afrikai államot, amelynek természetesen ő állna az élén.

A Kadhafi-ellenes támadásnak, illetve időzítésének lehet egy személyes vonulata is. A koalícióban Párizs vezető szerepet játszott, s a légitámadást talán Sarkozy elnök szorgalmazta elsőként. Az Élysée ura személyes sérelmeket hordozhatott: 2007-es elnökké választása után akkori felesége, Cécilia járt közben a bolgár ápolónők kiszabadításában, ám őt hosszas közbenjárásra késztette Tripoli. De ennél is jobban a szívére vehette, hogy Kadhafi lépten-nyomon odanyilatkozott, hogy ő pénzelte Sarkozy elnökválasztási kampányát. A hír vagy igaz, vagy nem, de a híresztelőt nem ártott eltakarítani.

Bár a gyújtózsinór az „arab tavasz” volt, a valódi ok Líbia hatalmas olaj- és gázkészletében lehet. A válságban lévő nyugati országoknak jó szolgálatot tennének a csökkenő olajárak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.