Izzasztó spórolás Tokióban

Tokió egyik forgalmas vasútállomásán, Sinagaván az elmúlt hónapokban két szokatlan dologra figyelhet fel az ember. Az általában reklámokra használt képernyők most a napi áramfogyasztásról tájékoztatják az utazókat, akik a Tokióban korábban mindennapos sötét öltönyök, nyakkendők és nehéz ruhák helyett lazábban öltöztek. A képernyők grafikonjai azt mutatják, hogy a tokiói áramszolgáltató, a TEPCO területén a maximális teljesítményhez képest hol tart a harmincötmillió lakosú régió áramfogyasztása.

Idén szó szerint megizzadnak a japánok azért, hogy elég legyen az energiaszolgáltatók által biztosított áram. Pedig a füllesztő, sokszor harmincöt foknál is melegebb, párás japán nyárban az emberek hagyományosan sok energiát használnak a hűtésre. A március 11-i hármas katasztrófát követően azonban nemcsak a fukusimai atomerőművek blokkjai estek ki a hálózatból, hanem számos más erőművet is leállítottak egy időre. Ráadásul továbbra sem indították újra azokat, amelyeken az elmúlt hónapokban karbantartást végeztek. Japán ötvennégy atomreaktorának alig egyharmada működik, így országszerte kilenc, Tokió környékén pedig húsz százalékkal kevesebb áramot termelnek, mint tavaly ilyenkor.

A kormány „szecuden” jelszóval, azaz az energiatakarékosság jegyében kötelezővé tette, hogy a cégek és az államigazgatási szervek legalább tizenöt százalékkal csökkentsék fogyasztásukat (különben megbüntetik őket), míg a lakosságnak hasonló ajánlásokat fogalmaztak meg. Ezt meg is fogadták, így a nyáron áramkorlátozást egyelőre nem kellett bevezetni. Az eredmény azonban az, hogy Tokió már nem úszik – annyira – neonfényben, a közvilágítást csökkentették, a metró- és vasútállomások néhány mozgólépcsőjét leállították, a középületek mosdóiban pedig a kézszárítókat kikapcsolták. Az ajánlás szerint a légkondicionálókat huszonnyolc fokra kellene beállítani, de cserébe a dolgozók a Japánban oly szigorú öltözködési etikettből engedhetnek.

Még Koidzumi Dzsunicsiro miniszterelnöksége alatt, 2005-ben próbálták meg bevezetni az úgynevezett CoolBizt, amellyel a munkahelyeken engedélyezték, hogy lazábban öltözzenek az irodai dolgozók. Akkor is az energiatakarékosság volt a jelszó, a kezdeményezést azonban csak részben követték tettek. Most azonban a szükség szülte úgynevezett Super CoolBizben szinte mindenki részt vesz, így idén nyáron alig látni zakós vagy nyakkendős japán üzletembert Tokióban. A Környezet védelmi Minisztérium például még azt is megengedte, hogy dolgozói hawaii mintás inget hordjanak. Persze a „levetkőzés” csak egy módja a tikkasztó japán hőség elviselésének. Kreatív japán cégek hűsítő anyaggal bevont harisnyát, speciális vegyszerrel kezelt, „hideg” sálat, jeges sampont, de még testre kenhető hideg anyagot kibocsátó spray-t is árulni kezdtek. A ventilátorok importja tavalyhoz képest hetven százalékkal megemelkedett, és még a túlhevülésre hajlamos kutyák számára is kapható hűsítő ruha.

A vállalatok is mindent megtesznek azért, hogy irodáikban és gyáraikban kevesebb energiát használjanak: a Hitachi és a Kyocera cégek a gyárfalakon vadszőlőt kezdtek növeszteni, hogy azzal csökkentsék az épületek hőmérsékletét. Sok helyen – például a Toyotánál és a Nissannál – korábban kezdik a napot, illetve hétvége helyett csütörtök-péntekre tették a szabadnapokat azért, hogy a kevésbé forgalmas időszakban használják inkább az áramot.

A spórolásnak – japán módra –tényleg megvan az eredménye: Tokió környékén az előző évhez képest több mint húszszázaléknyi energiát sikerült megtakarítani, pedig az idei nyár évtizedes melegrekordokat dönt. Az északkeleti Jamagata tartományban ennél is többet. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a tartományi kormányzat megkérje a lakosságot, hogy csak egy szobát használjanak, sötétítsenek be, és csúcsidőben kapcsolják ki a légkondicionálót.

A nagy spórolás szépséghibáját a miniszterelnök, Kan Naoto is elismerte: többen haltak meg, illetve kerültek kórházba hőguta miatt, mint a korábbi években.

A hirdetőtáblákon nem reklámoznak, hanem az áramfogyasztást mérik egy tokiói pályaudvaron. Fukusima és az erőmű-leállítások rákényszerítik a szigetországot a takarékosságra.
A hirdetőtáblákon nem reklámoznak, hanem az áramfogyasztást mérik egy tokiói pályaudvaron. Fukusima és az erőmű-leállítások rákényszerítik a szigetországot a takarékosságra.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.