A válság legyőzi a szabadságjogokat?

A spanyolok felmentést kaptak az EU-tól a szabad munkavállalás korlátozásához: már csak engedéllyel dolgozhatnak Spanyolországban a románok. A madridi receptet Párizs is másolja

„Spanyolországi munkára keresünk mezőgazdászokat. Sürgős!” A hirdetést augusztus 15-i keltezéssel tették közzé az egyik népszerű romániai álláskereső portálon. Mindössze néhány nappal korábban az Európai Bizottság rábólintott Madrid kérésére, hogy korlátozhassa a románok munkavállalását. Így a románok két és fél évi „szabadság” után ismét csak engedéllyel vállalhatnak munkát a királyságban.

– A hirdetés érvényes – cáfolja kételyeinket Marcel Man, a Global Job Experience ügyvezetője. A korábbiakhoz képest csupán annyi változott, hogy kizárólag spanyol társadalombiztosítási számmal rendelkező munkásokat keresnek. A jelentkezéseket romániai telefonszámra várják. Arra számítanak, hogy a Spanyolországban munkahely nélkül maradt románok egy része ideig lenesen hazatért Romániába, ahol olcsóbb a megélhetés. Ezt látszik igazolni, hogy a nemzetközi autóbuszjáratokat üzemeltető cégek utasforgalma nem csökken.

– Madridba holnap estére volna még pár szabad helyünk, egyébként csak a nyolc nap múlva induló járatra adhatok jegyet – darálja a kasszás a piacvezető Eurolinesnál. A második nagy szereplő, az Atlassib is azt közli: az utasok száma nem csökkent az elmúlt egy-két hónapban, mióta a szocialista kormány a korlátozást fontolgatja, illetve bevezette. Havonta mintegy ötvenezer embert szállítanak Spanyolország és Románia között.

A romániai munkaközvetítők szerint a spanyolországi korlátozások nem maradnak fenn sokáig, legalábbis a mezőgazdaságban nem. Marcel Man úgy látja, rövidesen maguk a spanyolok fognak lobbizni saját kormányuknál a korlátozás feloldásáért.

– A román munkásokra továbbra is igény van Spanyolországban – válaszolja érdeklődésünkre egy másik munkaközvetítő képviselője is. Az aradi Noels Jobs hetente küld munkáscsoportokat Spanyolországba. „Újakat” viszont ők sem fogadnak, csak akik már dolgoztak az ibériai országban, és rendelkeznek numero de seguridad sociallal.

Ám a madridi kormány döntése nem merül ki abban, hogy megnehezíti újabb románok munkához jutását Spanyolországban. Pedig Sebastian Lazaroiu románmunkaügyiminiszter madridi hivatalos útja utánmeggyőződését fejezte ki, hogy „egyetlen román állampolgár sem fog hátrányt szenvedni a spanyol munkaerő-piaci korlátozás következtében”. Sőt burkoltan arra utalt: a spanyol munkáltatóknak van akkora lobbierejük, hogy munkavállalási engedélyt szerezzenek, ha román munkaerőre szorulnak. (Egyes becslések szerint több mint egymillió román tartózkodik illegálisan Spanyolországban.)

Rácáfolt a miniszter optimizmusára az Európai Románok Szövetségeinek Föderációja (FADERE), amely szerint a munkaerő-piaci korlátozás azokat is sújtja, akikmár rendelkeznek munkavállalási engedéllyel Spanyolországban. A szervezet felrótta a madridi szaktárcának, hogy a munkaügyi hivatalok rosszhiszeműen alkalmazzák a július 22-én elfogadott új szabályozásokat. A román sajtóhoz is eljuttatott tiltakozó levél szerint megpróbálják meggyőzni a románokat, hogy olyan nyilatkozatot tegyenek, amelynek alapján elveszítenék munkavállalási jogukat.

Brüsszel reméli, hogy a többi tagállam nem másolja le a spanyol receptet. – A munkaerő szabad áramlásának korlátozása nem megoldás a magas munkanélküliségre – hangoztatta Andor László foglalkoztatáspolitikai EU-biztos.

Egyáltalán nem alaptalan Brüsszel félelme. Vannak hangok Európában, amelyek a spanyol korlátozást jelzésnek tartják arra, hogy a válságkezelés fontosabb az eddig szentnek tekintett szabadságjogoknál. Ezt a véleményt látszik igazolni a párizsi konzervatív kormány bejelentése néhány nappal azután, hogy az Európai Bizottság rábólintott a spanyol korlátozásra.

Franciaország csökkenti azon szakmák számát, amelyeket a bevándorlók munkavállalási engedély nélkül gyakorolhatnak. Az érintett területek közé tartozik a mezőgazdaság és az informatika – két ágazat, amelyben a franciaországi román vendégmunkások zöme elhelyezkedett. Rovana Plumb szocialista EP-képviselő máris figyelmeztetett: hasonló intézkedést hozhat Olaszország is, ha a román diplomácia nem lép idejében.

Román paradicsomszedő egy dél-spanyolországi ültetvényen. A korlátozások ellenére továbbra is telítettek a Románia és Spanyolország között közlekedő, vendégmunkásokat szállító autóbuszjáratok
Román paradicsomszedő egy dél-spanyolországi ültetvényen. A korlátozások ellenére továbbra is telítettek a Románia és Spanyolország között közlekedő, vendégmunkásokat szállító autóbuszjáratokFOTÓ: REUTERS/FRANCISCO BONILLA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.