Egyikük, a 42 éves Ginel a brit Independentnek arról mesélt, boldogan zsebre vágta az útravalóul kapott 300 eurót, felszállt a hazafelé tartó repülőgépre, majd egy rövid családlátogatás után már vissza is tért francia földre. „Mégiscsak jobb itt az élet” – magyarázta a férfi, aki most egy Párizstól északra fekvő sátortáborban él. Sok roma hozzá hasonlóan azonnal nekivágott a visszaútnak.

Sarkozy egyébként tavaly Grenoble-ban hirdetett hatósági offenzívát a roma sátortáborok ellen. Beszédében – amelynek több kijelentését visszavonta – a francia elnök nyíltan a Romániából érkező cigányokat vádolta meg a növekvő bűnözés miatt, és azt ígérte, drákói szigorral utasítják ki az illegális bevándorlókat. A nagy ívű – és nem mellesleg etnikai diszkrimináció miatt alkotmányellenesnek ítélt – kirohanást azonban meglehetősen lagymatag hatósági fellépés követte. Franciaországból 2009-ben ugyanis közel ugyanannyi, kilencezer romát utasítottak ki, mint egy évvel később – igaz, akkor még nem szóltak az elnöki fanfárok.

Amíg Sarkozyt beszédéért az Európai Bizottság és a Vatikán is elítélte, sokan éltek a gyanúperrel, hogy puszta szavazatszerzési akcióról van szó, amellyel a francia elnök a szélsőséges Nemzeti Front (NF) választóit akarja magához édesgetni a 2012-es államfőválasztás előtt. Ez a gyanúper nyert is némi igazolást abban a hallgatásban, amely a máskor bőbeszédű Élysée-palota részéről övezte Sarkozy bejelentésének első évfordulóját. Annál kevésbé fogta magát vissza viszont az ellenzék. Francois Hollande, az egyik lehetséges szocialista jelölt szerint kirívó ellentét van az elnök kemény szóbeli provokációja és a hatósági tettrekészség hiánya között, Marine Le Pen, az NF vezetője pedig úgy véli, Sarkozynek nyilvánosan bocsánatot kell kérnie a francia néptől, amiért nem tartotta be egyetlen tavalyi ígéretét sem.

Ha saját kitűzött célját nem is, Sarkozy egyvalamit azért elért: még inkább a társadalom peremére szorította a Franciaországba bevándorolt romákat. Párizsban a „román állampolgároknak” tulajdonított kisstílű bűncselekmények száma – amilyen a zsebtolvajlás és az illegális koldulás – 72 százalékkal nőtt 2011 első hat hónapja alatt.

De azon túl, hogy Sarkozy politikai felfújtat csinált belőle, Franciaország már alig érez valamit a román kivándorlásból. Sőt. A lassan begyűrűző gazdasági válság miatt a keleti szomszédaink számára nem számít fő célpontnak a két régi kedvenc, Olaszország és Spanyolország sem. Jellemző, hogy 2009 óta mindkét dél-európai országban csökkent a román vendégmunkások száma. Munkavállalási szempontból talán a spanyolokat rázta meg mindenkinél jobban a gazdasági válság: tavalyelőtt itt 1,2 millió munkahely szűnt meg, és 340 ezer külföldi vesztette el az állását. Mivel a munkanélküliségi ráta a bevándorlók körében kétszer akkora – 30 százalék –, mint a spanyol átlag, Celestino Corbacho munkaügyi miniszter némi joggal mondhatta, hogy Spanyolország bezárt, a külföldiek tegyenek le arról, hogy célországnak választják. (Míg 2007-ben 200 ezer, két évvel később már csak 50 ezer román vendégmunkást tartottak nyilván a spanyol hatóságok.)

Amennyire lehangoló azonban a dél-európai helyzetkép, annyival nőtt a vonzerő, amelyet a nyugati országok gyakorolnak a románokra, akik most már Kanada és az Egyesült Államok mellett Németországba vándorolnak ki a legszívesebben. Németországban a 2000–2008 közötti időszakhoz képest tavalyelőtt majdnem a duplájára emelkedett az országban szerencsét próbáló románok száma, és ma már közel hatvanezren keresnek jobb megélhetést maguknak. De elkezdték kedvelni a románok Ausztriát is, ahol érkezésükkel párhuzamosan látványos növekedésnek indult a vegyes házasságok száma. Ez a hatóságoknak is feltűnt, és mivel nemcsak keleti szomszédaink, hanem a folyamatosan beáramló kínaiak is szeretnek benősülni a jólétbe, az osztrák hatóságok is gondoltak egyet, és nemrég 18-ról 21 évre emelték a legális házasságkötés korhatárát.

Roma család érkezik meg Marseilleből a bukaresti Baneasa reptérre a tavalyi képen