Diplomaosztó az aluljáróban

Oroszországban akár a metróban is diplomához juthat az, aki felsőfokú végzettségre vágyik. – Az igazi diploma hatszáz, a hamis négyszáz euró – adja meg az árlistát egy aluljáróban „Diploma és érettségi” felirattal álldogáló „ügynök”.

Az „igazi” megfelelő védjegyekkel ellátott, eredeti papírra nyomott, míg a „hamis” jó minőségű másolatot jelent. Három napon belül így mérnök, bölcsész vagy éppen orvos is lehet bárkiből.

– Egy komoly ellenőrzésen le lehet bukni, ha az egyetemen is utánanéznek – vallja be egyikük, ezért azt javasolja: banknál, állami intézményeknél, magas presztízsű kórházaknál azért ne nagyon pályázzon senki ezekre a papírokra építve. Legalábbis belföldön. –Több külföldi, főként távol-keleti diáknak adtunk el bizonyítványt, van akinek a jövő évre állítottuk ki – mondja a „díler”, akinek az sem akadály, hogy a megszűnt Szovjetunióból szerezzen az ügyfeleknek végzettséget.

A Novaja Gazeta már feltárta, hogy az oktatási minisztériumtól olykor a tervezetten felül másfél ezres tételekben érkeznek megrendelések a nyomdákhoz. Az orosz lap gyanúja szerint ezek (évente akár tízezres mennyiségben) a metrókban kötnek ki, ami igazolja, hogy a hamis diplomák biznisze nem létezhetne magas szintekig érő korrupciós hálózat nélkül.

Igaz, nemcsak a hamis diplomák miatt kételkedhet a munkaadó diplomás alkalmazottja tudásában, mert az igazi sem garancia: a felsőoktatásban is nyílt titok a felvételik, az eredményes vizsgák és a diplomamunkák megvásárlása. Utóbbiakat „konzultáció” néven a metrókocsikra illegálisan kiragasztott hirdetések is kínálják. (Közvetlenül a moszkvai munkavállaláshoz kötelező állandó fővárosi lakcím, és az egészségügyi kiskönyvek igazolásainak „elkészítése” mellett.)

A szakmai presztízsükre sokat adók akár doktori címet is szerezhetnek az ügynökökön keresztül, igaz, ez már komolyabb adminisztrációt, és meszszebbre érő kapcsolatokat igényel. Ennek megfelelően az ár is borsosabb: akár 50 ezer dollárt is elkérhetnek az (ál)tudományos fokozatért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.