Obama 50

Most került igazán szinkronba Barack Obama és Hawaii. Bár sosem volt korábban amerikai elnök, aki ennyire kötődött volna az USA legfiatalabb, ötvenedik szövetségi államához (ott született, részben ott is nőtt fel, és rendszeresen jár vissza „telelni”), Obama csütörtökön lett 50 éves.

Hawaii pedig még a kártyajátékokban is az 5:0-ás lapeloszlás szimbóluma. – Nem az számít, hogy mennyi az éveid száma az életedben, hanem az, mennyi élet van az éveidben – üzente a ritka elnöki születésnapra Hilda Solis, Obama munkaügyi minisztere.

Valóban ritka: Obama, aki a kerek évforduló előestéjét régi otthonában, Chicagóban ünnepelte egy demokrata párti kampányrendezvényen, mindössze a harmadik elnök az elmúlt százötven évben, aki a Fehér Házban fújhatta el a torta ötven gyertyáját. A két előd Theodore Roosevelt (1908), illetveBill Clinton (1996) volt. A „nagy” amerikai elnökök közül Franklin D. Roosevelt például ennyi idősen csak tervezgette Herbert Hoover legyőzését. Ronald Reagan éppen fontolgatta, hogy a republikánusoknál próbál szerencsét, John F. Kennedy pedig a 47. születésnapját sem érte meg.

Obama láthatóan begyűjtött jó néhány ősz hajszálat az elmúlt években, de összességében az ötvenéves politikus igen fiatalnak számít Washingtonban. Egy-két kivételtől eltekintve (mint a kongresszusi köröket csaknem negyven éve rovó Joe Biden alelnök, aki harmincesztendősen lett szenátor) a példák azt mutatják: nem is a fővárosban kell építgetni a karriert, hanem helyben, „vidéken”. Clinton tejfölösszájú harmincasként lett Arkansas főállamügyésze, negyvenes évei közepére pedig többszörös kormányzója.

És Obama? Nos, az ellenfelei által is elismerten kivételes képességű, intellektusú 44. elnök karrierje meglehetősen szokatlan – mint ahogy támadták is ezzel a 2008-as választási kampányban. Még Illinois állam helyi szenátusába is csak négy évvel azelőtt került, hogy a Fehér Házba választották volna, majd a Capitoliumon töltött el pár évet. A fiatalon jött nagy siker hátulütője: már akár 51, de legkésőbb 55 évesen olyan élethelyzetbe kerülhet, amilyennel a humánerőforrás-menedzserek nemigen tudnak mit kezdeni. A nyugalmazott amerikai elnökökre a beszédek megtartásán, kampánytámogatáson, esetleg jószolgálati-humanitárius tevékenységen túl eddig legfeljebb a jól megérdemelt pihenés várt.

A The Washington Post születésnapi összeállításából is az derül ki: ha Hawaii és Obama szinkronban vannak is, a fővárosról ezt korántsem mondhatja el az elnök. Obama a képviselőházi tagok 72, míg a szenátorok 88 százalékánál fiatalabb. A Capitoliumról való távozása idején már csaknem két éve a (nem túl jelentős) Európa-ügyi albizottság elnöke volt ugyan, de (fő)bizottsági elnöki kalapács a számok fényé ben még nem jár ilyen fiatalon. A szenátus tizenhat bizottsági elnöke közül a legfi atalabb is hat évvel idősebb most Obamánál. Az elnök 2012 novemberére már bejelentkezett republikánus kihívói is mind idősebbek nála.

55 évesen már biztosan „nyugdíjas” lesz – Születésnapja előestéjén Chicagóban ünnepelt Obama
55 évesen már biztosan „nyugdíjas” lesz – Születésnapja előestéjén Chicagóban ünnepelt Obama
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.