A mai inflálódó sajtónyelv történelminek, soha nem voltnak és megdöbbentőnek nevezi az eljárást. Pedig volt már ilyen sok. A megdöntött diktátorokat – már, ha élve megússzák – általában bíróság elé állítják az utódok. Az sem ritka, hogy az utódok egyben egyenes ági politikai örökösök. Ez történik az arab országokban, ahol a tavasznak gyorsan vége lett.

Egyiptomban Mubarakot leváltották, s most még pert is indítottak ellene, de a rezsim egyelőre megmaradt. A forradalom felemásra sikeredett. Egyébként a világ örül ennek, mert a harminc évig uralkodott elnök ugyan korrupt kényúr volt, ám mégiscsak fenntartott valamilyen törékeny stabilitást országában és a térségben. A demokratikus világ ezzel megelégedett, ahogy általában lenyelte az arab diktatúrákat és más vérengző és korrupt diktátorokat. Pénzelte őket, s ha nekik volt pénzük, úgymilliárdos fegyverüzleteket kötött velük. Dollárban, euróban, rubelben.

Mubarakot például pénzelték, Kadhafi és a szaúdi dinasztia és a többi olajhercegség meg fizetett. Így alakult ki a regionális dinamikus egyensúly. A világ és a média által idén elsodort politikusok persze nyilvánosan drukkoltak a Mubarakot megdöntő posztmodern tömegmozgalomnak. Közben meg szorongtak, hogy mi jön ezután, ha a vaskéznek vége, s előbújnak a bombával hadonászó fanatikusok. Szóval úgy gondolom, hogy sok a cinizmus és álszentség mindebben.

Hoszni Mubarakot persze illene elítélni. Mubarak emberei csaknem nyolcszázötven tüntetőt lőttek le, gázoltak le tankokkal. Nehéz lesz ugyan ezt bizonyítani, hiszen aligha adott ki a kezéből írásos utasításokat a végrehajtóknak. De tudjuk, hogy a végrehajtók általában kitalálják, hogy a főnök mire vágyik. Ezeket a sugallatokat több fokozatban közvetítik aztán a sorban utolsó gyilkosig. De ha ilyen papírt nem is prezentálnak a bíróságnak, azért csak lesznek más bizonyítékok, legalább hűtlen kezelésre vagy hatalommal való visszaélésre, esetleg súlyos közlekedési vétségeket is rábizonyíthatnak. Ítélet lesz, mert a hatalom- és jogörökösök csak egy ilyen procedúra révén ülhetnek be az ideiglenesen megürült állásokba. Ezért kell az ágyjelenet, az egykor fáraóhatalmú festett hajú férfi felvonultatása a vasketrecben.

A per tehát nem történelmi nyitány vagy igazságtétel. Nem is elégtétel az áldozatoknak. A Mubarak-per médiaesemény. Ha megfelelően lebonyolítják, úgy létrejöhet egy új hatalmi koalíció. Ebben egy stabil elem van – a hadsereg. Ez létező és szervezett intézmény némi társadalmi tekintéllyel, erős amerikai kapcsolatokkal. Sőt a tábornokok feltehetően tisztában vannak országuk gyengéivel is. A másik oldal a majd egymillió tagot számláló Muzulmán Testvériség a hozzá csatlakozó kvázi világi politikai pártokkal, amelyek szeretnének részesülni a dicsőségből és a hatalomból. És persze a vele járó készpénzből is.

A harmadik pedig az „új arab utca”. Ez a sokmilliós fiatal és meglehetősen képzett tömeg. Facebookon szerveződött, s szeretne úgy élni, ahogy a közösségi site más felhasználói élnek. Körükben már demokrácia van, s kockáztatták életüket, hogy az országban is legyen valami hasonló. Kérdés, megelégednek-e a kairói rendőr-akadémiában zajló ágyjelenettel. Vagy valódi rezsimváltásra vágynak?