Algériai „cirkusz” a nyugalomért
Nem mintha anarchia köszöntött volna be az országba. Egyszerűen arról van szó, hogy az algériai vezetés szociális és gazdasági juttatásokkal, hangulatjavító intézkedéssel próbálja megakadályozni, hogy az észak-afrikai „arab tavasz” algériai „arab nyárrá” váljon. Persze ennek ára van. Elemzők arra figyelmeztetnek: a tavaly 55 milliárd dolláros olajbevételekből (is) élő arab ország vezetői nagyon veszélyes útra lépnek, amikor a támogatásokkal mesterségesen tartják alacsonyan az árakat, ahelyett, hogy valódi gazdasági reformok indítanának be.
A nemrég beköszöntött muzulmán böjti hónap, a ramadán előtt Algéria – tartva az ilyenkor megemelkedő élelmiszeráraktól – megnövelte a gabonaimportot, abban reménykedve, hogy ezzel enyhíthetők a társadalmi feszültségek. 2011 első felében az élelmiszer-behozatal 59 százalékkal nagyobb volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A búzadara és liszt importja majdnem 100 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, több mint kétmilliárd dollárral terhelve az államkasszát.
A nagy bevásárlásnak politikai okai vannak. A kormány idegesen figyeli, ahogy a szomszédban a politikai jogok hiánya és a gazdasági kilátástalanság elegye miatt forradalmak robbannak ki. A problémák más arab országokból is ismerősek: a Nemzetközi Valutaalap adatai szerint a 24 évesek körében mért munkanélküliség Algériában is eléri a 25 százalékot, a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz. Ezért idén 34 százalékkal emelték a közszolgák bérét, további ártámogatást nyújtanak a lisztre, a tejre, a főzőolajra és a cukorra (minderre a költségvetés 25 százalékát szánják), nem adóztatják meg a cukor és főzőolaj behozatalát az év végéig, alacsony kamatú hitelt biztosítanak a lakást vásárló, vagy üzletbe kezdő fiataloknak, nagyvonalúan tartatják be a közlekedési szabályokat, és ami a legfontosabb: megszüntették a 19 éve érvényben lévő szükségállapotot.
Ráadásul Abdelaziz Bouteflika elnök ígéretet tett, hogy még az idén 4000 iszlamistát kiengednek a börtönökből, akiket jobbára 1992 óta tartanak fogva. Az elnök ígért új választójogi törvényt, médiatörvényt is, és egy iszlamista, illetve egy berber politikust nevezett ki a reformokról szóló nemzeti párbeszéd levezénylésére. Ugyanakkor van, aki átlát a szitán. Az intézkedéseket „cirkusznak” nevezte egy algériai tisztségviselő a BBC-nek nyilatkozva, hozzátéve, hogy a kormány „mindent megtesz, hogy ne dühítse fel az emberket”.
Algériát eddig viszonylag elkerülte az arab világon átsöprő hullám: a januári tüntetéseken ugyan öt ember meghalt és 800-an megsérültek, azóta azonban viszonylagos nyugalom van, igaz, állandósultak a jobb lakhatást és magasabb fizetéseket követelő megmozdulások. Májusban kilenc ember sérült meg Algírban egy tüntetés során.
Algéria sok szempontból más, mint Tunézia, Egyiptom vagy Szíria. Algériában „csak” 1999 óta van hatalmon Bouteflika, igaz a hadsereg az ország 1962-es függetlensége óta irányítja a politikát is. Az 1988-as tüntetések átmenetileg elhozták a többpártrendszert, de amikor egy iszalmista párt nyert a választásokon 1992-ben, a hadsereg kihasználta az alkalmat a hatalom újbóli megszerzésére. Pusztító polgárháború követlekezett. A hadsereg azóta is rendszeresen használja az iszlamista fenyegetettséget uralma legitimizálására. (A líbiai polgárháborúról szóló algériai híradások is rendre az iszlamista veszélyt hangsúlyozzák.) A társadalom elég fragmentált (berber, arab), amit a kormányzat ki is használ.
A főváros és a vidék között kevésbé szoros a kapcsolat, mint a szomszédos országokban, a tüntetések egyelőre csak Algírra koncentrálódtak. Ráadásul az ellenzéki megmozdulásokat támogatta az al-Kaida terrorhálózat magrebi szárnya is, ami nem tett jót az amúgy is megosztott demokratikus mozgalmak megítélésének, és felerősítette az iszlamistáktól való félelmet.
Az élelmiszerárak támogatása ugyanakkor csak rövid távú megoldás, a gazdaság nem indul be tőle. Szalah Mouhoubi közgazdász szerint egyenesen „öngyilkos politika” az ártámogatás, amely ráadásul nemcsak a rászorultaknak jár, hanem mindenkinek, így a gazdag algériaiaknak is. Valódi változást a hadsereg politikában betöltött szerepének visszaszorítása és a pluralizmus hozna.
Persze nem Algéria az egyetlen arab ország, amelynek vezetői abban reménykednek, hogy „lefizethetik” az állampolgárokat. Szaúd-Arábiában a közalkalmazottak plusz kéthavi fizetést kapnak, az egyetemistáknak 500 dollár jut, a minimálbért havi 800 dollárra emelték, a munkanélküliek pedig havi 260 dolláros segélyre számíthatnak. A 86 éves szaúdi király, Abdullah bin Abdul-Aziz azt is bejelentette: 70 milliárd dollárból építenek 500 ezer új lakást.
