Berobbant a válság Aphrodité szigetére
Forrósodik a helyzet Cipruson – szó szerint és politikailag is. Miközben a hőmérő higanyszála 35-40 fokig is felkúszik, a lakosságot arra kérik, hogy takarékoskodjon az árammal, és lehetőleg ne kapcsolja be a légkondicionálást. A kényszerű spórolás és a rendszeres áramkimaradások miatt a közvélemény a kormányt okolja, és a köztársasági elnök lemondását követeli. Az áramhiány – és a politikai-gazdasági válság – oka a hatalmas robbanás, amely július közepén történt egy dél-ciprusi katonai támaszponton (tizenhárman meghaltak). Ekkor vált működésképtelenné a szigetország legnagyobb erőműve is, amely a teljes áramellátás hatvan százalékát adja. A politikai krízist az váltotta ki, hogy kiderült: a lőport tartalmazó konténereket érthetetlen módon a tűző napon tárolták, s ennek veszélyeire jó néhány kormánytagot és katonatisztet is figyelmeztettek.
Ám a robbanás nem csak a politikai életet rázta meg (azóta Dimitrisz Hrisztofiasz ciprusi elnök már fel is oszlatta a kormányt, és új, nagyobb elfogadottságnak örvendő kabinetet ígért). Mivel a támaszponton levegőbe repült robbanóanyagokkal elszállt a gazdasági növekedés esélye is, a napokban két hitelminősítő – a Moody’s és a Standard & Poors – is leértékelte Ciprust. Nem elég, hogy az idei gazdasági növekedés a legjobb esetben a nullával lesz egyenlő, a szigetország bankrendszere a görög adósságállomány „halálos ölelésében” vergődik. A Fitch is további leminősítést helyezett kilátásba, a következő napok fejleményeinek függvényében.
Ciprus lesz (Görögország, Írország és Portugália után) az euróövezet következő tagja, amely után pénzügyi mentőövet kell dobni? Most ettől rettegnek Európa-szerte. Atanáziosz Orfanidesz, a ciprusi központi bank elnöke azt írta az államfőnek: ha az ország nem akar nemzetközi segítségért folyamodni, „drákói intézkedéseket” kellene hoznia. Orfanidesz igen szemléletesen fogalmazott, amikor hozzátette, hogy a ciprusi gazdaság olyan állapotban van, mint az 1974-es török katonai invázió után. (A török hadsereg akkor szállta meg a sziget északi részét, megelőzendő, hogy a görög többségű országot egy államcsínykísérlettel Görögországhoz csatolják.)
S itt már a világpolitikával is összekeveredik a ciprusi válság. Ha meginog a gazdaság, ez alááshatja az – amúgy is nehézkesen haladó – egyezkedést a ciprusi görögök és törökök között a sziget újraegyesítéséről. És ez magával ránthatja a török EU-csatlakozás ügyét is, aminek már valóban nemzetközi következményei lennének. Törökország előre figyelmeztetett: ha a jövő év második felében a továbbra is megosztott Ciprus veszi át az EU soros elnöki tisztét, Ankara befagyasztja kapcsolatait az unióval.
Márpedig a ciprusi gazdaság összeomlását nehéz lesz elkerülni. A pártok egyelőre a „megfelelő intézkedésekről” próbálnak megegyezésre jutni, ám mivel tényleg drákói megszorításokra és költségcsökkentésekre lenne szükség, erre kevés az esély. Arról nem is beszélve, hogy a döntéseket a befolyásos szakszervezetek torkán is le kellene nyomni.
Az IMF-nek vagy a hitelminősítőknek persze lennének ötleteik: karcsúsítani az állami szektort, felemelni a nyugdíjkorhatárt, megnyirbálni a szociális juttatásokat. Csakhogy mindez újabb robbanással érne fel a jóléthez szokott ciprusi társadalomban, valószínűleg marad tehát a „szokásos” forgatókönyv – újabb leminősítések, majd sok milliárd eurós mentőcsomag.
Noha az Aphrodité szigetének is nevezett (1,1 millió fős) Ciprus jóval kisebb falat, mint az összesen 382 milliárd euróval megsegített Görögország, Írország és Portugália, az újabb mentőövnek rossz üzenete lenne. Arra emlékeztetne, hogy az euróövezetben dúló adósságválság további tagállamokat is megfertőzhet, még prózaibban fogalmazva: beindult a dominóhatás.
