Antifasiszta dalból lett jelkép

Virágba borult kedd reggelre Oslo központja. Már nemcsak a katedrális előtti teret borítják rózsák, gyertyák és üzenetek, hanem a lámpaoszlopokat, kerítéseket és járdaszegélyeket is virágok díszítik. A hétfő esti százezres (más becslések szerint akár negyedmilliós) megmozdulás szervezői azt kérték a résztvevőktől: a magukkal hozott virágokat egyszerűen hagyják a város egy-egy pontján, az áldozatokra emlékezve.

Az erőszak elleni egységes kiállást demonstráló felvonulásról hazafelé tartó oslóiak feldíszítették az egész várost. Átláthatatlan virágos „fallá” változtak a robbantás helyszínét elkerítő kordonok, és még a lámpaoszlopokra, szemetesekre, betört ablakokra is rózsákat akasztottak. A Breivik által a támadás célpontjaként megnevezett Munkáspárt székháza előtti szökőkútban hétfőn még csak néhány szál virág úszott – keddre már csokrok százai borították a szélét.

Az emlékezés virágai tovább gyűlnek: tegnap sokan utaztak a fővárosba, hogy leróják kegyeletüket.

– Üresnek érzem magam, hihetetlen, ami történt – mondja Inger K. Norbeck, aki egy kis faluból, Eidsvollból érkezett kedden a katedrálishoz. Szerinte 07/22-vel új időszámítás kezdődött Norvégiában. Hétfő este részt vett az eidsvolli fáklyás felvonuláson, ám kedden a barátnőjével Oslóba utazott, hogy kifejezze együttérzését. – Szerintem egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és remélem, hogy ettől csak erősebb lesz a demokráciánk.

Az ötvenes éveiben járó virágárus is úgy véli: szerencse a szerencsétlenségben, hogy a támadó norvég volt, egy muzulmán merénylő esetén sokkal nehezebb lett volna békét és egységet teremteni.

A hétfői megmozdulás az eredeti tervek szerint közös séta lett volna, de hat óra után nem sokkal kiderült: olyan sokan jöttek el, hogy nemcsak a kijelölt teret, hanem a környező utcákat is megtöltötték, így esély sem volt rá, hogy egy irányba mozduljon a tömeg. Többször – volt, hogy a színpadon, volt, hogy csak spontán – felhangzott Nordahl Grieg jól ismert, számtalanszor megzenésített Til Ungdommen című verse. Az 1936-ban írt költemény a közelgő náci veszélyre hívja fel a figyelmet, és harcra szólít. Már a szombati, a katedrálisban a kormány és a királyi család részvételével tartott megemlékezésen is elénekelte a gyülekezet a „Körbevesz az ellenség” kezdetű dalt, amely azóta az összefogás szimbóluma lett. Szövegét sokan tűzték kedden a viráguk mellé.

A rendezvényen felszólalt az Utoya-szigeti tábort rendező ifjúsági szervezet, az AUF elnöke és Oslo polgármestere is. A legnagyobb üdvrivalgás egyértelműen Jens Stoltenberg miniszterelnököt köszöntötte, aki a Rózsás Felvonulásnak nevezett megmozdulást a „demokrácia, tolerancia és egység felvonulásának” nevezte. Stoltenberg péntek óta elhangzott szavai mind az elemzőkből, mind a norvégokból a legmagasabb szintű elismerést váltják ki. A baloldali napilap, a Klassekampfen (Osztályharc) keddi száma egész oldalas fotót közöl címlapján a miniszterelnökről, „Egyben tartja Norvégiát” főcímmel.

A Dagsavisen című napilap véleményrovatának szerkesztője lapunknak úgy nyilatkozott: a Munkáspárt és Stoltenberg egyaránt megmutatták, hogy jó vezetői a társadalomnak. Minden szavukkal a megbékélést és egységet hirdették.

– Nagyon jó, hogy nem kezdtek túl hamar bűnbakot keresni, nem emlegettek muzulmán terrorizmust pénteken. Pedig nekünk is az volt az első gondolatunk itt a szerkesztőségben, miután megtörtént a robbanás – vallja Halvor Finess Tretvoll. Úgy érzi, a hat éve kormányzó és egyre népszerűtlenebb Munkáspárt megítélésén javít, ahogyan ezt a válságot kezeli, és mindez az őszi helyhatósági választások eredményén is meglátszik majd.

Ezzel a véleménnyel a katedrális körül emlékező, a Népszabadság által megkérdezett oslóiak is egyetértenek. – Nagyszerű vezető. Látszik, hogy a kamerák előtt is legszívesebben elsírná magát, de nem teszi – mondja a huszonéves Fatima, akinek szülei Pakisztánból érkeztek. Az angoltanár Mette Bergman bevallja: bizony nem a Munkáspártra szavazott legutóbb, ám ő is úgy véli, hogy a miniszterelnök jól kezelte a válságot.

Hege Berthelsen egyetért azzal: Stoltenbergnek nagy szerepe van abban, hogy az ország összezárt, és a politikai pártok is egységet mutatnak.

– Mindezt annak ellenére, hogy ő is érintett, több áldozatot is ismert, és őt is a szigetre várták nem sokkal később – mondja. A 32 éves szőke ápolónő szerint „nyomasztó és letaglózó,” amit történt, és úgy véli, hogy egész Norvégiát és annak demokratikus értékeit támadta meg a gyilkos.

Az ügyészség vizsgálja a Hatvannégy Vármegye működését

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke, Vadai Ágnes helyesnek tartja, ha a magyar hatóságok megvizsgálják, hogy a norvégiai kettős merényletnek van-e „magyar szála”. A 76 áldozatot követelő norvégiai merényletek elkövetését beismerő Anders Behring Breivik az elmúlt években többször járt ugyanis Magyarországon, az internetre feltöltött ezerötszáz oldalas írásában pedig a kelet-európai szélsőjobboldali és nacionalista pártok címszó alatt Magyarországról három szervezetet sorolt föl: a MIÉP-et, a Jobbikot és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat. Az utóbbinak, mint ismeretes, több tucat európai radikális szervezet között levelet is küldött múlt pénteken – közvetlenül azelőtt, hogy a norvég fővárosban bombát robbantott a kormányzati negyedben, majd tömegmészárlásba kezdett egy ifjúsági táborban.

Ami pedig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat illeti, a mozgalom tevékenységét immár az ügyészség vizsgálja.

Fel kell készülni arra, hogy Budaházy Györgyöt elítélik, és ez precedens lesz, ami azt jelzi a nemzeti oldalnak, hogy nincs hová hátrálni, harcmodort kell váltani – erről is beszélt egy márciusi rendezvényen az ATV birtokába került hangfelvétel szerint Incze Béla, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet budapesti tagszervezetének vezetője.

Maga úgy gondolja, hogy a jövőt talán legjobban a német harmadik birodalom bukása idején létrehozott Werwolf (farkasember) egységek mutatják meg. Ez olyan népi terrorszervezet volt –mondta –, amelynek a 13 éves kislánytól a kilencvenéves aggastyánig mindenki tagja lehetett. Incze hangsúlyozta: több mint egy évtizeddel a háború után sem tudhatták a győztesek, „mikor ébred valaki arra, hogy kést szorítanak a torkához, vagy hol robban fel egy bomba”. Ezért beszédében arra kérte az egyesületeket, hogy mindenki kezdje meg az ismeretgyűjtést: szerezzen jártasságot küzdő- vagy önvédelmi sportokban, ismerkedjék a számára hozzáférhető fegyverekkel. „Lehet, hogy eljön egy olyan idő, amikor mindenki elmegy a munkába reggel, és este meg felrobbant valamit, ki tudja” – hallható a hangfelvételen.

Nem akar senkit felbujtani semmire – tette hozzá Incze –, hiszen „a Gyurit sikerült elkaszálni”, de elképzelhetőnek tartja, hogy „a közeli jövőben ilyen fog történni, és akkor miért ne a mi oldalunkra dőljön el az ország sorsa”. Inczét szerettük volna megkérdezni, pontosan mire is gondolt, de a bemutatkozás után csak annyit mondott, hogy mindjárt lemerül a telefonja, és azonnal megszakadt a vonal. A számot később sem lehetett elérni.

Incze Béla bűncselekményt valószínűleg nem követett el. Az emberölés, illetve a még szóba jöhető állam elleni bűncselekmények előkészülete is büntetendő ugyan, ám az eljárás megindítását aligha lehetne egy ilyen beszédre alapozni. Ha azonban egyesületi rendezvényen hangzott el a nyilvánvalóan alkotmányos alapelveket sértő felhívás, más lehet a helyzet. A bíróság a Magyar Gárda feloszlatásáról hozott ítéletében kimondta, hogy meghatározott emberi jogok gyakorlásának összhangban kell lennie a társadalom bizonyos alapértékeivel.

Az ATV információi szerint a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indokoltnak tartja a mozgalom tevékenységének ügyészi vizsgálatát, és a rendelkezésére álló iratokat megküldte a szervezet székhelye szerint illetékes Csongrád Megyei Főügyészségnek. Ha pedig kiderül, hogy Incze nézeteit az egyesület tagjai is osztják, a szervezet feloszlatását kell kezdeményezni a bíróságnál. (Lencsés Károly)

Rendőrök vizsgálják az oslói robbantás helyszínét
Rendőrök vizsgálják az oslói robbantás helyszínét
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.