Kormány helyett burkatilalom
A nemzeti ünnepen szokás szerint megszólalt II. Albert király, aki teljes kiábrándultságának adott hangot a politikai elit kudarcsorozata nyomán, amely egyre többe kerülhet az eladósodott országnak. A piacok, a hitelminősítők már felfigyeltek e képtelen helyzetre, és várják a pillanatot, hogy lecsaphassanak. Talán az uralkodó beszéde, talán a piacok fenyegetése miatt, de mintha megtört volna a jég. Nyolc politikai párt – a törvényhozás 150 alsóházi mandátumából 109-et birtokolva – úgy döntött, hogy tárgyalóasztalhoz ül. No, nem azonnal, végül is itt a nyár, hanem augusztus közepén. S mi lenne a terített asztalon a főfogás? A BHV szétválasztása. Felszolgálják még az összes többi fogást is: az alkotmány reformját és a nagy régiók felelősségének növelését, a szövetségi állam kárára.
A lényeg, hogy 407 nap hiábavaló próbálkozásai, egyeztetései után kihagyják a politikai tárgyalásokból a flamand nacionalistákat, akiknek a vezére nemrég nemet mondott a kormányalakítással megbízott vallon szocialista Elio Di Rupo reformtervezetére – lényegében egyedül a pártok közül. A többiek azt mondták: igen, de. Ám ezt a többséget sem olyan egyszerű pusztán ezen az alapon egy asztalhoz ültetni. Pontosabban, az igazi kérdés az volt, hogy a belga politikai életet évtizedeken át uraló flamand kereszténydemokraták (CDV) –akik tavaly nagy vereséget szenvedtek a régió függetlenségéért küzdő NVA-val szemben – összeszedik-e merészségüket, és kilépnek-e a nagy rivális árnyékából. Ha ugyanis most választásokat rendeznének, az NVA alighanem növelné népszerűségét. A dilemma a következő: vajon mivel használnának maguknak a kereszténydemokraták, ha önálló arculattal beszállnak Belgium megmentésébe, de a konföderáció felé eltolva a berendezkedést, vagy ha az Új Flamand Szövetség árnyékában maradnak, és ezért veszítik el maradék táborukat?
Az augusztus közepén felújítandó tárgyalások előtt azonban feltételül szabták, hogy a BHV ügyét külön kezeljék, és mielőbb oldják meg, ezután lehetne szó minden egyébről. Ám a hétvége újabb meglepetést hozott, mert – ellentétben a többi egyezkedni kész pártpolitikussal – a kereszténydemokraták elnöke, Wouter Beke megszólalt. S minő meglepetés, kételyt ébresztett a világosan kifejezett szándékai iránt. Vagyis pártja csak a tárgyalások felújítására mondott igent, de arra nem, hogy egy esetleges koalícióba belépjen. A CDV attól tart, hogy az NVA a flamand kormányt használná fel arra, hogy a szövetségi folyamatokat blokkolja.
A BHV sajátos belga ügy, az országon belül is lényegében csak ezt a szűk térséget érinti. Csakhogy ez az a vidék, ahol a flamand–vallon határ sérülékeny, választójogilag „átjárható”. Brüsszel külön régió és kétnyelvű – míg választójogilag, de az alkotmánybíróság szerint alkotmányellenesen hozzácsapott Halle és Vilvoorde flamand és egynyelvű, ám sok francia ajkú lakossal, akik szavazhatnak brüsszeli vallon listákra. Az országban másutt nem lehetséges ez a kétfelé voksolás, ezért kellene szétválasztani a kerületet. Tovább nehezíti a megoldást, hogy egyes flamand önkormányzatok kínálnak franciául szolgáltatásokat, mások viszont nem, a vallonok legnagyobb bánatára.
Az ötpercnyi politikai bátorság helyett most legalább három hétig elmélkedhetnek a nyaraló politikusok. Azután egyezkedhetnek megint hetekig, hónapokig – ha a piacok hagyják.
De a következő három hét sem lesz teljesen eseménytelen. Érvénybe lépett a burka viselésének tilalmát kimondó törvény, amelyet még áprilisban megszavazott a parlament mindkét háza. A képviselőház már tavaly tavasszal elfogadta az új szabályt, ám a törvényhozás feloszlatása miatt a szenátus nem nyilváníthatott véleményt. A Belgiumban élő 400–600 ezer muzulmán közül a tilalom csupán 200–300 nőt érinthet. S minthogy közeledik a ramadán, a brüsszeli szállodákban sincs sok közel-keleti vendég. Két muzulmán vallású belga állampolgár viszont megtámadta az alkotmánybíróságon a törvény szövegét, azzal érvelve, hogy az sérti az emberi jogok európai egyezményének szellemét.