A külföldi bébiszitterből sztárügyvéddé lett, norvég származású Eva Joly úgy verte meg a TF1 műsorvezetőjét, hogy csupán 66 szavazat hiányzott neki ahhoz, hogy már az első fordulóban elnyerje a francia zöldek köztársaságielnök-jelölti posztját. Hulot-nak nem maradt más választása, mint a fair play: elismerte vereségét, és azt ígérte, hogy ha amásodik fordulót is Joly nyeri, őminden erejével támogatni fogja a korrupciós ügyek felderítésével hírnevet szerzett ügyvédet.

Erwan Lecoeur író-szociológus, a Környezetvédők a politikában című könyv szerzője kérdésünkre így kommentálta a váratlan eredményt: „Nagy különbség van a franciák véleménye – akikre a közvélemény-kutatás támaszkodott – és az előválasztáson szavazati joggal rendelkező, zöldpárttagok álláspontja között. A mostani szavazás azt mutatja, hogy a környezetvédelem gondolata a francia választók körében még nem vívott ki privilegizált helyet, az ismertség, a népszerűség az átlagos választó számára sokkal fontosabb. Az előválasztáson szavazó zöldpárttagoknál viszont a népszerűség inkább hátrány volt, mint előny, ráadásul körükben nem örvend túl nagy tetszésnek a „hatalmat kiszolgáló” média. Ezzel szemben a politikát és a gazdasági hatalmat etikai oldalról támadó Joly számíthatott a szavazataikra.”

A francia zöldmozgalom karizmatikus figurája, az Európai Parlament zöldfrakciójának társelnöke, Daniel Cohn-Bendit – aki a közelmúltban össze rúgta a port a pártvezetéssel, s azzal fenyegetőzik, hogy visszavonul a politikától – mással magyarázza az általa is támogatott tévés sztár vereségét. „Vörös Dani” – ahogy a ’68-as diákmozgalom legendás alakját a franciák hívják – szerint Hulot hátrányává az vált, hogy nem mutatkozott elég baloldalinak. Szerinte a francia zöldmozgalom jó ideje vergődik az ideológia béklyójában, s nem képes kiszabadítani magát a szocialisták fojtó öleléséből. Hulot erre tett most kísérletet, megpróbálta a baloldaliakon kívül a centrista szimpatizánsokat is megnyerni, csakhogy ő már egy másik meccsre, az elnökválasztásra melegített, saját választóira nem gondolt. Ez hiba volt.

De nyilván másról is szó van. Arról például, hogy a két korábban konkurens zöldpárt egyesülése révén alig fél éve létrejött formáció, az Europe Écologie Les Verts számára Hulot „idegen test”, a nagy gazdasági lobbik „trójai falova”, aki nem képes vehemensen harcolni azok ellen, akiktől tévés műsoraihoz a pénzt kapja. Szó mi szó, nem volt túlságosan meggyőző, amikor a fukusimai atombaleset után Hulot azt nyilatkozta, hogy követni kell a németek döntését, és foglalkozni kell a francia nukleáris kapacitások leépítésével. – Éppen ő mondja ezt, akinek környezetvédelmi alapítványa jórészt az atomenergiára épülő francia elektromos művektől, az EDF-től kapja a legtöbb támogatást? – kérdezték párttársai, s nem tartották hitelesnek a tévésztár megszólalását. De maga Hulot sem erőltette nagyon ezt a témát, jól tudván, hogy a francia energiatermelés 85 százaléka köszönhető a nukleáris energiának, ezen változtatni csak fokozatosan lehet. Arról nem beszélve, hogy éppen a nukleáris energiának köszönhetően Franciaországban 40 százalékkal olcsóbb az áram, mint Németországban.

Az áremelés ígéretével nekiindulni egy elnökválasztásnak az álmoskönyv szerint nem sok jót ígér. Más kérdés, hogy meglehetősen naivvállalkozásFranciaországban zöldpárti elnökjelöltnek lenni. A példák sora mutatja, hogy míg az európai választásokon a zöldek képesek 16 százalék fölötti eredményre, de legutóbb még a regionális szavazáson is 12 százalék fölé verekedték magukat, addig az országos megmérettetésen, a parlamenti vagy az elnökválasztáson még sohasem sikerült 6 százalék fölé kerülniük. Sőt inkább az 1 százalékhoz közelítenek. Hulot tűnt az első alkalmas jelöltnek, aki tévés népszerűsége miatt szélesebb mezőből meríthetett volna, ha a belső pártszavazás ezt meg nem akadályozza.

A képernyő ezúttal nem segített.