Új ország születik a semmiből
A keresztény és ősi vallásokat követő Dél-Szudán több mint két évtizedes polgárháborút vívott a muzulmán északkal, melynek során becslések szerint több mint kétmillióan vesztették életüket. A véres polgárháborút 2005-ben lezáró békeegyezmény rendelkezett arról, hogy népszavazást kell tartani a térség hovatartozásáról. Erre idén januárban került sor: a délszudániak 99 százaléka az elszakadásra voksolt.
Az új ország a szimbolikus kérdésekkel tehát jól halad, ám ez a felmerülő problémáknak csupán töredéke. A világ egyik legszegényebb és legfejletlenebb országa születik meg ma, melynek sorsát az etnikai feszültségek és északi szomszédjával való konfliktusai is bizonytalanná teszik. – A legnagyobb gond, hogy etnikailag nagyon vegyes ország jön létre, és semmiféle belső kohézió nincs a népcsoportok között – mondta lapunknak Búr Gábor. Az ELTE történeti tanszékének docense szerint ezt a megosztottságot bárki, akár Karthúm is felhasználhatja a maga céljaira.
Mindez nem is lenne nehéz: már a két évtizedes polgárháború során is számos szeparatista mozgalom harcolt a dél-szudáni vezetés, a domináns népcsoportok ellen. – Az ország egyik polgárháborúból a másikba ájulhat. Ehhez képes már semmiségnek tűnik, hogy nincs infrastruktúra, a gyerekek 90 százaléka nincs beoltva, vagy hogy nincsenek szakemberek – mondta lapunknak az Afrika-szakértő. Egy karizmatikus vezető sokat tehetne az egysége megteremtéséért, ám Búr Gábor szerint a leendő elnök, Salva Kiir nem ilyen. A repülőgép-balesetben elhunyt szabadságharcosnak, John Garangnak lett volna erre esélye.
A térség mindig is elmaradott volt, legfeljebb farmok, missziós központok álltak itt, ám azokat is lerombolta a két évtizede dúló polgárháború. – A területe nagyobb, mint Franciaország, de csupán 100 kilométer betonút van – érzékelteti a helyzetet a szakértő. Volna tehát mit építeni, és az olajjövedelmekből forrás is akadna, ám eddig még nem arra költötték a pénzt, hanem fegyverkezésre.
– Erre szükség is volt, mert az északiak is fegyverkeztek, de a függetlenség után talán lesz rá alkalom, hogy felépítsék belőle az országot – mondja Búr Gábor. Ez persze csak akkor lehetséges, ha béke lesz az országban, és a különböző etnikai csoportok megbíznak a kormányban, hogy ezt fenn is tudja tartani. – A dél-szudániak megszokták, hogy az út nem jó dolog, mert azon jön az ellenség. Ezért sokszor ellenálltak az északiak fejlesztéseinek, ez akár meg is ismétlődhet kicsiben, a jubai kormány és az egyes népcsoportok között – magyarázza.
Ám nem csupán a belső feszültségek jelenthetnek veszélyt: az olajban gazdag Abyei tartomány hovatartozásáról még mindig nem döntöttek.
A legnagyobb feszültségforrás természetesen az olaj: a „régi” Szudán olajkincsének 75 százaléka Dél-Szudánba került, ám az olajfinomítók és olajvezetékek mind északon vannak. A jövedelemmegosztásról szóló eddigi megállapodás ma érvényét veszíti, ám elemi érdekük újra megállapodni, mert egymásra vannak utalva. –Terveznek egy vezetéket Dél-Szudánból Kenyán keresztül az Indiai-óceánig, ám ha el is kezdik építeni ilyen bizonytalan időkben, akkor is évekbe telik, mire befejezik – mondta lapunknak az Afrika-szakértő. Befektető azonban volna: Kína már „ugrásra készen” áll, és Búr Gábor szerint mindenre felkészültek. Arra is van forgatókönyvük, ha anarchiába süllyed az új ország, és az északiakkal kell tárgyalniuk, de az új kormánnyal is készek felvenni a kapcsolatot. Persze érdeklődik az olaj miatt az Egyesül Államok, Oroszország és India is.
A leendő főváros, Juba egy nagy építkezésre hasonlít jelenleg Jared Ferrie szerint. A brit civil szervezet, a Minority Rights Group munkatársa szerint a kétszázötvenezres városmozgalmas, nyüzsgő település, a gazdaság központja, „az ország más részein nem is nagyon történik semmi”. Emiatt vonzza az új lakosokat a főváros, és nem csak Dél-Szudánból. A szolgáltatószektor külföldiek – kenyai ak, ugandaiak, etiópiaiak – kezében van. Kérdéses, hogy vajon a sok új jövevénynek tud-e munkát adni a város. A közelmúltban Dél-Szudánban járt Ferrie nagy lehetőséget lát az Amerikából vagy Kanadából hazatelepülő menekültekben is, akik képzetten, tőkével érkeztek vissza, és hajlandóak befektetni hazájukban.
Vidéken – ott, ahol van víz – nagy lehetőségek vannak a mezőgazdaságban. Az Egyesült Államok segélyszervezete, a USAID például jelentős öszszegeket fektet be az oktatásba és az említett ágazat fejlesztésébe. A száraz területeken, például az általa is meglátogatott Bomában azonban más a kép: „Itt az emberek nem csinálnak mást, mint várnak az élelmiszersegélyre. A piacon nincs más, mint néhány mangó, amit a hegyekben szedtek. Itt először lehetőséget kellene teremteni az öntözésre.”
Ferrie szerint hatalmas kihívás lesz a nulláról felépíteni az országot, ám szerinte nagyon sok minden szól a siker mellett. A januári népszavazás eufóriája közelebb hozta egymáshoz a különböző népcsoportokat, és kivételesen nagy legitimitást adott a kormánynak. A föld nagy része a Fehér-Nílusnak köszönhetően termékeny, ráadásul aránylag kis lakosságot, 8-10 millió embert kell eltartania. És persze ott az olaj, amiből a bevételek jelenleg 98 százaléka érkezik – a kérdés csak az, ezt sikerül-e majd okosan elkölteni, vagy itt is átoknak bizonyul, mint egykor sok más afrikai országban.
