Hollandia is felelős bosnyákok haláláért

Felelős volt a holland állam három bosnyák haláláért a boszniai háború alatt – így döntött tegnap egy hágai fellebbviteli bíróság. Hollandok felügyelték azt az ENSZ biztonsági zónát Srebrenica környékén, ahol több mint 8000 bosnyákot mészárolt le a boszniai szerb hadsereg 1995-ben. A döntés váratlan, hiszen 2008-ban egy másik bíróság úgy ítélkezett, hogy a holland állam nem felelős a kontingensnek dolgozó bosnyákok és azok családjainak haláláért. Az ítélet azért is történelmi, mert ez az első alkalom, hogy egy államot felelősségre vontak ENSZ-színekben működő csapatainak tetteiért.

A mostani ügyet Rizo Mustafic családja és Hasan Nuhanovic kezdeményezte. Mustafic villamosmérnökként, Nuhanovic – aki apját és testvérét vesztette el Srebrenicában – pedig tolmácsként dolgozott a holland táborban, ahol húszezer bosnyák kért menedéket a szerbek elől. Azért indítottak pert, mert a holland katonák két nappal Srebrenica eleste után átadták a bosnyákokat – akiket elvileg meg kellett volna védeniük – Mladics csapatainak. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a város szerb kézre kerülése után tíz nappal kivonuló hollandoknak tudniuk kellett, mi lesz azoknak a sorsa, akiket átadtak a szerbeknek, mivel korábban láthatták, ahogy a szerbek muszlim férfiakat végeznek ki. Az ítélet szerint a holland katonai vezetés „tényleges irányítása” alatt állt a srebrenicai kontingens, ezért maga az állam is felelős annak tetteiért. A bíróság kárpótlás kifizetésére kötelezte a kormányt. Az ítélet újabb perek előtt nyithatja meg a kaput.

Srebrenica és környéke az ENSZ által kijelölt védett zóna volt, azonban ezt egyik fél sem vette figyelembe. A szerbek szisztematikusan elvágták az amúgy is rosszul felszerelt hollandokat az utánpótlástól. A holland kontingens úgy érezte, magukra hagyta őket az ENSZ, s ki vannak szolgáltatva Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok kegyeinek. Hiába kért légi támadást Thom Karremans holland ezredes többször is, Bernard Janvier, a boszniai ENSZ-békefenntartók francia parancsnoka hol elutasította a kérelmet, hol túl sokáig hezitált. A hollandok tehetetlensége feldühítette a muszlimokat: az egyik ellenőrző pontot feladó holland békefenntartók közül egyet bosnyák gránát ölt meg.

Hollandiát – melynek külpolitikájában a békefenntartás komoly szerepet játszik – megviselték a srebrenicai történések. Hága ezért is állt ellen, hogy Szerbia megkezdhesse az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat, amíg Ratko Mladics szabadlábon van. A hollandok ki nem mondva, de párhuzamot vonnak a második világháborúval, a zsidók elhurcolása alatti csönddel, tehetetlenséggel és az emiatt érzett bűntudattal. 2002-ben egy hivatalos holland jelentés részben a politikai vezetést tette felelőssé, amiért megfelelő mandátum és felszerelés nélkül engedték Srebrenicába a csapatokat. A jelentés miatt le is mondott Wim Kok kormányfő teljes kabinetje. Ugyanakkor a hágai kormányok eddig mindig arra hivatkoztak, hogy az ENSZ magára hagyta a holland katonákat.

Mladics elfogása és a holland ítélet talán némi megnyugvást hozhat az áldozatok hozzátartozóinak. Srebrenicában jövő hétfőn tartanak megemlékezést, és temetik újra azoknak az áldozatoknak a maradványait, akiket mostanra sikerült azonosítani.

Július 11-én emlékeznek meg a srebrenicai népirtás évfordulójáról
Július 11-én emlékeznek meg a srebrenicai népirtás évfordulójáról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.