Bonyolult a rendszer, de működik
Elégedett vagy inkább megkönnyebbült, hogy túl vagyunk az uniós elnökségen?
Jobban sikerült az elnökség, mint amire számítottam. Egyrészt a tényleges eredmények miatt, másrészt mert a munkatársaim rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Az utóbbi hetekben napvilágot látott értékeléseket kicsit korainak tartottam, mert a legfőbb eredmények éppen a legutolsó időszakban váltak ismertté. A legjelentősebb lépés, hogy a gazdasági kormányzás terén lényegesen előrelépett az Európai Unió: bevezettük az európai szemesztert, megszületett a lisszaboni szerződés módosítása, létrejött az állandó stabilitási mechanizmus, és meg fog születni a gazdasági koordinációról szóló jogszabálycsomag is. Ez óriási eredmény, nem véletlenül mondta Olli Rehn pénzügyi biztos, hogy a magyar elnökségnek Robert Schuman-díjat kellene adni. Csütörtökön lezártuk a három utolsó tárgyalási fejezetet Horvátországgal; erről három hónappal ezelőtt még nagyon óvatosan mertem volna nyilatkozni. Tudom, hogy eközben mindenki a válságról, Görögországról beszél, de azért szeretném hangsúlyozni: ez a rendszer, még ha olykor bonyolult is, működik.
Visszatérve a kezdetekre: a magyar elnökséget azért beárnyékolta a médiatörvény külföldi kritikája, és ez ügyben a Külügyminisztériumra hárult még a tűzoltás feladata is. Mennyire lepte meg önt ez a heves támadás, és tette nehézzé az első hónapokat?
Még karácsony előtt beszéltem telefonon Guido Westerwelle német külügyminiszterrel, és ekkor született meg az elképzelés, hogy a médiatörvényről készüljön egy angol nyelvű fordítás, és ezt küldjük el az Európai Bizottságnak. Én magam is jeleztem, hogy ha vannak problémák, akkor természetesen módosítunk. Négy kifogás érkezett, ezeket el is fogadtuk. A munkatársaimnak azt mondtam: az elnökségi munkát el kell végezni, ettől nem téríthet el minket semmi. Energiáink és időnk egy részét igénybe veszi a kritikák elhárítása, de a napi munkát nem akadályozhatja. Ehhez sikerült tartani magunkat.
Két komoly kihívással is szembekerült az EU: az észak-afrikai országokban lezajlott forradalmakkal, illetve az euróövezet válságával. Ezeken a területeken mennyire tudta megmutatni magát a magyar elnökség? A külpolitika ma már nem a soros elnök feladata, az eurózónának pedig nem vagyunk tagjai.
Bár a szorosan vett külpolitika valóban nem elnökségi feladat, a menekültügyi, a migrációs, a humanitárius vagy a segélypolitika viszont már igen. Ami Észak-Afrikát illeti: talán erről keveset beszéltünk, de a külügyminiszterek közül az elsők között utaztam Egyiptomba, beszélgettem az ellenzéki mozgalmak, köztük a Muzulmán Testvérek képviselőivel is. Már akkor felmerült, hogy Közép-Európa itt szerepet játszhat, megoszthatjuk velük az átmenet tapasztalatait. Az elsők között találkoztam a líbiai ellenzék vezetőivel is Bengáziban, miközben a magyar nagykövetség egyedülálló szerepet játszott Tripoliban: embereket mentett, segítséget nyújtott az itt maradt külföldieknek. Nem fordul elő túl gyakran, hogy az amerikai külügyminiszter közvetlenül egy nagykövetünknek mond köszönetet az amerikai újságírók kimenekítésért. A tripoli magyar nagykövetséget a soros elnökség végén sem zárjuk be: Ashton külpolitikai főképviselő kérésére amíg tudunk, és szükség van ránk, maradunk Tripoliban.
Nem kevésbé forró téma az euró és az eurózóna jövője. Ezt hogyan látja? Mennyiben tudott Magyarország részt venni a válságkezelésben?
Világosan kell látni az összefüggéseket: ha az euróval nagy baj van, akkor az Európai Unióval is komoly gondok lesznek. Görögországgal kapcsolatban optimista vagyok, szerintem nem lesz államcsőd, lesz egy újabb csomag, amelyben masszívan részt vesznek majd a bankok és az egyéb befektetési intézmények. Az ő kezükben van a görög hitelek 60-70 százaléka. Görögország az eurózóna GDP-jének alig két százalékát adja, tehát nem hiszem, hogy ne lehetne megoldást találni a helyzetre. Visszatérve a magyar elnökség szerepére a válságkezelésben: a gazdasági koordinációt erősítő úgynevezett hatos jogszabálycsomag elfogadása éppen azért fontos, mert stabilizálja az uniót, és azt üzeni a piacoknak, hogy megfelelő költségvetési fegyelmet és makrogazdasági ellenőrzést tartunk.
Nincs semmilyen hiányérzet, mondjuk a keleti partnerségi csúcs elmaradása miatt?
Ez szerintem éppen hogy szerencsésen alakult. Egyrészt több európai politikus a G8-csúcs, illetve az OECD-évforduló miatt nem tudott volna eljönni, másrészt – és ez talán fontosabb is – az unió nem állt készen az új szomszédságpolitikával. Ez mostanra készült el. A varsói csúcson társházigazdák leszünk, és a halasztásról – hiszik vagy sem – a magyar és a lengyel miniszterelnök közösen állapodott meg.
Mi lesz az apparátussal, akiket az elnökségi munkára vettek fel? Több száz embert eresztenek majd szélnek?
Sokan eleve határozott idejű szerződéssel dolgoztak, sokan visszamennek az európai intézményekhez vagy a magánszférába. Mások pályáznak, és várják az eredményeket. Szerintem ezekre az emberekre szüksége van a magyar közigazgatásnak, oda kellene figyelni, meg kellene tartani őket, mert jelentős tapasztalatot és tudást halmoztak fel.
Mi következik az elnökség után, marad-e egyáltalán a külügyek élén?
Természetesen maradok, nem is értem az ezzel kapcsolatos állandó pletykákat. Van munka bőven: az elnökség végeztével elindítunk egy nyugat-balkáni stratégiát, ezzel próbáljuk erősíteni a kormányváltáskor meghirdetett szélesebb Közép-Európa-politikát. Ez a térség Magyarország természetes közege, nemcsak történelmileg, hanem gazdaságilag, befektetési, kereskedelmi szempontból. Próbáljuk továbbfejleszteni a visegrádi együttműködést és a szomszédságpolitikát. És igyekszünk megjelenni a globális politikában, olyan területeken, mint a víz vagy az energia. Szeretnénk bebizonyítani, hogy egy aktív külpolitika nem csak pénz vagy nagyság kérdése.
