A lisszaboni szerződés hatálybalépésével (2009 decembere) módosultak a soros elnökséggel szemben támasztott elvárások, és megváltozott az a mérce, amelynek alapján megítélik az elnökség teljesítményét. Sajátos munkamegosztás alakult ki az Európai Tanács állandó elnöke (Herman Van Rompuy), az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője (Catherine Ashton), valamint a soros elnökséget ellátó tagország között. Ma már nem férne bele a soros elnökség szerepkörébe az a fajta látványos magánszám, amit a francia elnökség adott elő az orosz–grúz háború kirobbanásakor; ma Ashton főképviselő feladata az unió külpolitikájának koordinációja. Azok, akik a keleti partnerség csúcsértekezlete helyszínének elvesztését érthetően sajnálják, illetve azok, akik azt a képtelen panaszt fogalmazzák meg, hogy a magyar miniszterelnököt negligálták a líbiai katonai beavatkozásról tárgyaló párizsi csúcsértekezlet összehívásakor (vagy talán szeretnék, ha magyar pilóták is bombáznának?), jó, ha emlékeznek erre.

Hangsúlyosabb lett viszont az elnökség szerepe a brüsszeli tanácsi munka irányításában és abban, hogy a tagállamok között kialkudott kompromisszumokat az Európai Parlamenttel folyó egyeztetés során képviselje. Ez a munka jórészt a közvélemény számára gyakran alig, inkább csak a szakmai közönségnek követhető módon zajlik. Brüsszeli berkekben nagyrészt annak alapján ítélnek meg egy elnökséget, hogy mennyire sikeresen vitte előre a jogalkotási folyamatot, tudta a szükséges konszenzust vagy többséget előállítani egy jogszabályjavaslat mellett. Ez a munka a tagállamok számának és az Európai Parlament hatásköreinek bővülése miatt egyre nehezebb. Fontos mérce tehát, hogy hány „dossziét” sikerült lezárni vagy érdemben előremozdítani. A magyar elnökség az Európai Parlamenttel együtt 48 dossziét zárt le, 16 esetben pedig megegyezésre jutott a tagállamok képviselőit tömörítő tanácsban (vagyis hátravan még a parlamenttel való egyeztetés). Az elnökség elején 11 kiemelkedően fontos jogalkotási ügyet azonosítottunk, ebből kilencet sikerült révbe juttatnunk. Köztük van az egységes EU-szabadalom, a fogyasztói jogok egységes szabályozása, a tehergépjárművek úthasználati díjának európai szabályozása (az „euromatrica” megvásárlásával a szennyező fizet, azaz visszaveszi a „külső”, társadalmi költségek viselését), a határokon átnyúló közlekedésbiztonság szabályozása vagy az árumegjelelő címkézés a textil- és az élelmiszerárukra.

Tavaly decemberben Erős Európa mottóval és a polgárközeliség igényével (Strong Europe with a human touch) hirdettük meg a magyar elnökséget, kijelölve néhány politikai prioritást. Célul tűztűk ki a romapolitika európai szintre emelését, hiszen nyilvánvaló, hogy e par excellence európai kisebbség helyzetét csakis koordinált cselekvéssel lehet javítani. A tagállamok a magyar elnökség alatt elfogadták a romaintegrációs keretstratégiát, és vállalták, hogy 2011 végéig elkészítik a romák befogadását célzó nemzeti stratégiájukat vagy intézkedéscsomagjukat. Prioritásaink közé soroltuk a Duna Régió Stratégia megalkotását, amely nyolc tagállamot és hat unión kívüli országot érint. Térségünk az együttműködés laboratóriumává válhat, amely a gazdasági lehetőségek mellett politikai üzenetet is küld: a Duna menti népek életében lehetséges az együttműködés, mert mindaz, ami összeköti, erősebb annál, ami elválasztja őket. Ezt a stratégiát is az állam- és kormányfők júniusi tanácsülése fogadta el.

A magyar elnökség a külvilág által talán legfontosabbnak ítélt ügyei a gazdasági kormányzás megteremtéséhez kapcsolódnak. (Újabb paradoxon az EU történetében: európai kormányzás európai kormány nélkül.) Ennek része a furcsa nevű „európai szemeszter”, amelynek lényege a tagállamok költségvetési és gazdaságpolitikai politikáinak összehangolása. A tagállamok saját éves költségvetésük megvitatása előtt végzik ezt a gyakorlatot és engednek beleszólást, de legalább betekintést a bizottságnak és egymásnak intim politikai választásaikba. A nemzeti szuverenitást azonban ezzel nem adják fel, mert az ajánlások nem teljesítéséhez nem fűződnek szankciók. Az ún. hatos csomagba tartozó eljárások esetében azonban más a helyzet: a bizottság által tavaly előterjesztett jogszabályok a pénzügyi és gazdasági unióra vonatkozó szabályok továbbfejlesztését és kiegészítését jelenti. A jelenlegi rendszer sarokköve a túlzott költségvetési hiányt büntetni rendelő eljárás (ami egyébként Magyarország ellen gyakorlatilag taggá válása óta folyik). Ez a mechanizmus képtelen volt megelőzni a göröghöz, írhez, portugálhoz (és magyarhoz) hasonló adósságválságokat. Orbán Viktor miniszterelnökké választása után rögtön szorgalmazta Brüsszelben, hogy az unió új gazdasági kormányzásának középpontjába az államadósság elleni küzdelem kerüljön. A hatos csomag fő újdonsága, hogy a túlzott hiány büntető ágához előrejelző, megelőző ágat rendel, és mindezt kiegészíti az egyéb makrogazdasági egyensúlytalanságokat (államadósság, a fizetési mérleg felborulása stb.) első lépcsőben korrigáló, második lépcsőben pénzügyi szankcióval sújtó eljárások bevezetésével. A magyar elnökség azt a feladatot kapta az Európai Tanácstól (azaz az állam- és kormányfőktől), hogy a hatos csomagról hozza tető alá a megállapodást előbb a tagállamok között, a tanácsban, majd az Európai Parlamenttel. Miután az előbbi márciusban megtörtént, a tanács képviseletében tárgyalóasztalhoz ültünk az Európai Parlamenttel. A teljes európai politikai palettát lefedő EP-től több mint 2029 módosító indítvány érkezett. Ezekben sikerült rendet vágnunk, és az elnökség végére odáig jutnunk, hogy mindössze egy politikai kérdés maradt nyitva: további automatizmus beépítése a szankciós rendszerbe. (Ennek lényege, hogy a bizottság által javasolt büntető intézkedést csak a tanács kétharmadának szavazta állíthatja meg.) Ezt a tagállamok többsége egyelőre nem tudja elfogadni, az EP pedig politikai vita tárgyává tette. Mi tehát gólpasszt adtunk, nagyjából az ötös vonalnál járva, az utánunk jövőknek. Bízom benne, hogy a felelősségtudat végül felülkerekedik a politikai játszmákon, és a gólt be lehet rúgni. Barroso az Európai Parlament plénuma előtt köszönte meg munkánkat. (Kármán András államtitkár és stábja, aki a tagállamok nevében a parlamenttel idáig eljutott, Ollie Rehn gazdaságpolitikáért felelős biztos szerint Schuman-díjat érdemelnének.)

A liberálisok jelenleg a végletekig kihasználják, hogy a mérleg szerepét játszhatják Európa adósságválságának egyik kulcstémájában. Az európai baloldal pedig nem barátja a hatos csomagnak. Ők a növekedés és a befektetések ösztönzését keresik –joggal teszik, csak sajnos rossz helyen. Ezeket ugyanis az Európa 2020 stratégiától és az egységes piac továbbfejlesztéstől várhatjuk. Mindkettőt előrevitte a magyar elnökség. A belső piaci jogszabálycsomag által előirányzott 12 prioritás elfogadását például mi vezényeltük le éppúgy, mint a kis- és középvállalkozásokat jobb versenyhelyzetbe hozó intézkedéscsomag vitáját.

Európa nem lehet erős robusztus, közös politikák nélkül. Nagy lépést tettünk egy új közös politika kialakítása felé az energia területén. Az Európai Tanács, majd a tagállamok energiaügyi miniszterei hoztak stratégiai döntéseket az egységes energiapiac megteremtéséről, amelytől egyetlen tagállam sem lehet elszigetelve. Ez javítja majd Európa tárgyalási pozícióit a külső szállítókkal szemben, nyomás alá helyezve a fogyasztói árakat is. A kohéziós politikáról is vezettünk vitát, amelyet a tagállamok egyhangú következtetéssel zártak: a kohéziós politika a jövőben nélkülözhetetlen belső fejlesztéspolitikai eszköz marad, mert a belső kohézió a külső versenyképességet segíti. A tagállamok túlnyomó többsége vállalt hasonló garanciákat a közös mezőgazdasági politika jövőjére. Ezek a döntések nem determinálják, de orientálják az unió többéves költségvetésének lengyel barátaink által vezetett tárgyalásait.

Fontos vállalásokat tettünk az unió bővítési folyamatának előmozdításáért is. Az elnökség egyik legemlékezetesebb eredménye a horvát csatlakozási tárgyalások befejezése lesz. E cél teljesülére kevesen fogadtak volna. Az áttörés – amelyben kiemelkedő szerepe volt Györkös Péter brüsszeli állandó képviselőnknek, valamint Iván Gábor jelenlegi zágrábi nagykövetnek –jelzést küld nyugat-balkáni országoknak is: képesek vagyunk legyűrni a bővítési „fáradtságot”. Nem sikerült viszont érdemi előrelépést elérni a török és macedón csatlakozási folyamatban – az okok (görög–macedón névvita, Ciprus megosztottsága stb.) jórészt az elnökség hatókörén kívül esnek.

A magyar elnökség előestéjén tette közzé a francia és a német belügyminiszter azt a közös levelet, amelyben Bulgária és Románia schengeni övezetbe történő felvételét, az addig rögzített szakmai és jogi feltételeken túlmenő politikai kritériumok érvényesülését kérte számon. Ezek után nem volt könnyű elérni, hogy a bel- és igazságügyminiszterek tanácsa júniusban egyhangúlag megállapítsa: Bulgária és Románia teljesítette a schengeni szabályokban foglalt feltételeket. A csatlakozáshoz szükséges tagállami konszenzus egyelőre nem jött létre, de arról döntés született, hogy a szeptemberi ülés napirendjére tűzik a két tagállam ügyét.

Két fontos ügyben nem sikerült elérnünk a megállapodást. A klónozott állatokból származó élelmiszerek előállításának és forgalmazásának korlátozására vonatkozó jogszabályról a tagállamok megállapodtak, de az Európai Parlament még szigorúbb szabályozást erőltetve sokat markolt, keveset fogott, és elutasította a kompromisszumot. Így Európában e pillanatban semmi nem korlátozza, hogy ezzel az emberek által egyébként gyanakodva fogadott technológiával előállított élelmiszer kerüljön az asztalunkra. A génkezelt organizmusok esetében pedig a tagállamok többsége nem áll készen arra, hogy a korlátozás lehetővé tételével szembeforduljon az árral – pedig az effajta bátorságot a polgárok értékelnék.

A nem várt fejlemények sorából kiemelkedik az arab tavasz. (Úgy látszik, a történelmi földrengéseket sem tudjuk előre jelezni.) Az elmúlt hónapokban az Észak-Afrikában kialakult válsághelyzet kapcsán egyfajta munkamegosztás jött létre az EU állandó kül- és biztonságpolitikai főképviselője és a soros elnökség között. Ashton bárónő felelt a katonai és diplomáciai jellegű lépések koordinálásáért, míg a magyar elnökség, az Európai Bizottsággal együttműködve a válság humanitárius problémáinak kezelésében vett részt. Sikeresen lezajlott az uniós polgárok evakuálása Líbiából, amelyben a magyar nagykövetség kiemelkedő szerepet játszott. (Helyi uniós küldöttség hiányában mai napig Marton Béla nagykövet képviseli az EU és az USA érdekeit Tripoliban.) Februárban Martonyi János külügyminiszter aktiválta az EU polgári védelmi mechanizmusát a konzuli segítségnyújtás, a Líbiában rekedt uniós polgárok evakuálása érdekében. (A magyar elnökség által szervezett akcióban 27 magyar és 66 további uniós polgárt menekítettek Líbiából Budapestre.) Martonyi János külügyminiszter és magam is jártunk a líbiai határ tunéziai, illetve egyiptomi oldalán felállított menekülttáborokban.

A japán nukleáris katasztrófa kiváltotta reakciók és intézkedések kezelése során az energiaügyi miniszterek Fellegi Tamás vezetésével döntöttek a nukleáris erőművek ellenálló képességét vizsgáló tűréspróbák elindításáról.

A nagyszámú menekült és bevándorló – akik között sokszor nehéz különbséget tenni – újra felszínre hozta az Európa jövőjét érintő egyik legalapvetőbb dilemmánkat. Európa demográfiai helyzete közismert. A más kultúrákból érkező bevándorlók miatti valós vagy vélt feszültségek okán a kontinens befogadásra való készsége csökken. A magyar elnökség végén született meg a megállapodás a közös külső határőrizetet segítő FRONTEX uniós ügynökség megerősítéséről, és felmerült a schengeni belső határok ideiglenes visszaállíthatóságának igénye. Ez utóbbi csak végső eshetőségként, ideiglenes és feltételes jelleggel kapott támogatást, így az unió legnagyobb vívmányainak egyike, a személyek szabad mozgása egyelőre nincs veszélyben. Az igazi megoldás az lenne, ha – Orbán Viktor szavai szerint – élhető viszonyokat teremtenénk a menekülteket és kényszermigránsokat kibocsátó térségekben.

Internetes honlapok megszokott rovata a Rólunk mondták. Esetünkben Herman Van Rompuy, José Manuel Barroso és más európai politikusok elismerő szavai mellett állna az alábbi idézet Jerzy Buzektől, az Európai Parlament elnökétől: „A magyar elnökség erősebb és jobb Európát hagy maga után.”

A szerző a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára