„Nürnberg” harminc év után

Harminckét évre volt szükség ahhoz, hogy a népirtással vádolt egykori vörös khmer vezetőket szembesítsék szörnyű bűntetteikkel. A világsajtó máris „második nürnbergi perként” emlegeti a Phnompenben hétfőn elkezdődött bírósági tárgyalást, hiszen a négy – ma még élő – főbűnös a kambodzsai rezsim által elkövetett, s 1,7 millió ember halálát okozó rémtettek miatt kényszerült a vádlottak padjára.

Jogosan vetődik fel, hogy miért ez a késlekedés? Mi lehet az oka, hogy a második világháború óta példátlan méretű népirtást kivizsgálni hivatott törvényszék csak három évtizeddel a történések után, 2006-ban ülhetett össze? Más választ erre a kérdésre a világsajtó sem talál, mint azt, hogy az egykori vörös khmer parancsnok, Hun Sen által vezetett kambodzsai kormány halogatta az ügyet. Alighanem arra várt, hogy a főbűnösök távozzanak végre az élők sorából, s a posztumusz per során aztán mindent az ő nyakukba varrhassanak. A négy „hóhér” azonban nem tette meg neki ezt a szívességet. Noha valamennyien 79 és 85 év közöttiek, de az első tárgyalási napon sísapkában és melegítőben megjelent egykori főideo lógusnak, Nuon Cheanak még élcelődni is volt kedve: – Itt túlságosan hideg van – mondta és faképnél hagyta a bíróságot. –Majd viszszajövök, ha a bíróság hajlandó foglalkozni a kéré seimmel – szólt vissza az ajtóból.

Rajta kívül Khieu Samphan volt államfő, Ieng Sary egykori külügyminiszter és felesége, Ieng Thirith volt szociális miniszter ül a vádlottak padján. Háborús és emberiesség elleni bűntettekért, valamint népirtásért kell felel niük. S a várhatóan évekig elhúzódó per során fel kell fedniük az egykori gyilkos rezsim működésének mechanizmusát. Mert azt 32 év után sem érti a világ, hogy egy forradalmi agrárutópia nevében miként gyilkolhat le egy ország vezetése 1,7 millió embert –mindössze két év leforgása alatt? S az egykor Sorbonne-t végzett Pol Pot (neve a francia politique petentielle rövidítése, ami ütőképes politikát jelent) miért fordulhatott saját értelmisége ellen,miért néptelenített el a városokat, s gondolta, hogy csupán a paraszti munka nemesítheti az emberi jellemet?

Tény, hogy a Kína által pártfogolt vörös khmer rezsim 1975–77 között háborítatlanul terrorizálhatta saját népét, aminek aztán a vietnami hadsereg inváziója vetett véget 1979 januárjában. De Pol Pot még ezt is megúszta: az ország nyugati határszélére menekülve még csaknem két évtizedig folytatott dzsungelháborút, egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig.

Minden jel arra mutat, hogy a jelenlegi kambodzsai kormánynak nincs igazán ínyére a nagy sajtóvisszhangot kiváltó per, s ellenzi, hogy a bíróság kiterjessze vizsgálódási körét. Azt meg kifejezetten rossz néven venné, ha az egykori vörös khmer rezsim további tagjait is megpróbálnák bíróság elé állítani.

Négy vörös khmer vezér a kambodzsai legfelsőbb bíróság különleges tanácsa előtt. Balról jobbra: Khieu Samphan volt államfő, Ieng Sary exkülügyminiszter, Ieng Thirith a szociális ügyek egykori minisztere és Nuon Chea főideológus, a „kettes számú Testv
Négy vörös khmer vezér a kambodzsai legfelsőbb bíróság különleges tanácsa előtt. Balról jobbra: Khieu Samphan volt államfő, Ieng Sary exkülügyminiszter, Ieng Thirith a szociális ügyek egykori minisztere és Nuon Chea főideológus, a „kettes számú Testvér”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.