Párton belüli legnagyobb ellenfele a francia–norvég Eva Joly EP-képviselő, egykori korrupciós ügyekkel foglalkozó vizsgálóbíró, aki tagja volt Sólyom László volt köztársasági elnök 2008-ban létrehozott Bölcsek Tanácsának. Esélye azonban nem sok van a rendkívül népszerű tévéssel szemben, akinek tetszési indexe 56, Joly 21 százalékával szemben.

A 90-es évek legelején találkoztam először Hulot-val. Különös külsőségek között, hegymászó szerelésben tartott sajtótájékoztatót az akkori párizsi tudósítóknak, majd azonmód nekiindult és szemünk láttára megmászta a Eiffel-tornyot. Szokásához híven, akció közben kommentálta Gustave Eiffel csodás építményét, nem mindennapi akrobatamutatványra késztetve operatőrét. Ami viszont őt illeti, számára amolyan házi feladat volt az Eiffel-torony megmászása, hiszen akkori felesége, Isabelle Patissier kétszeres francia hegymászóbajnoknő volt. Az extrém sportok persze Hulot-tól sem álltak messze: volt úszómester, vitorlásoktató, hegymászó és 1980-ban indult a Paris–Dakaron. Természetfilmjeiben is hol a maga vezette vitorlázórepülővel körözött az Amazonas erdei fölött, hol krokodiloktól hemzsegő őserdei folyón evezett, hol meg a fák tetején élő majmok viselkedését tanulmányozta, majomként lendülve ágról ágra. Számomra emlékezetes alakítása volt, amikor a kilencvenes évek közepén beült az akkor újdonságnak számító MiG–29-es vadászgép másodpilótájának helyére, s szokásához híven élőben kommentálta az átélt élményeket. Ez a kommentár azonban kissé dadogósra sikeredett. Persze fel-felforduló gyomorral, oxigénmaszkban nem olyan könnyű beszélni.

Ushuaia hőse – filmsorozatának címét a „világ végén”, Argentína déli csücskén fekvő, hasonló nevű településtől kölcsönözte – otthonról hozta természet iránti vonzalmát. Az apja is kalandvágyó volt: fiatalon Venezuelába ment aranyat ásni. Igaz, onnan hazatérve nyugalmasabb munkát keresett, egy párizsi édesipari cég vezetője lett. De hamar beleunt a polgári foglalkozásba: egy szép napon mindenét pénzzé tette, s családjával együtt Nizzába költözött, ahol saját kertészetet nyitott. Híressé azonban nem ő, hanem az apja –Nicolas nagyapja – tette a család nevét, aki Párizsban egy házban lakott Jaques Tati francia filmrendezővel. Tati az építész nagyapáról mintázta az 50–60-as években futó, nagy sikerű Hulot úr sorozatát.

Apjához hasonlóan Nicolas is kereste a kalandokat. Máskor meg a kalandok, vagy inkább a tragédiák találták meg őt. Mint 1974 karácsonyán, amikor ő bukkant rá öngyilkossá lett bátyja tetemére. Anyja iránti kíméletből egy teljes éjszakán át hallgatott, s csak másnap fedte fel a szörnyű hírt. Hulot ez idő tájt szegődött el a török származású Göksin Sipahioglu és Phyllis Springer amerikai fotós által indított, szenzációkra szakosodott Sipa hírügynökséghez fotóriporternek. Ott volt az 1976-os, 200 ezer áldozatot követelő guatemalai földrengésnél és egy évvel később tudósított a rhodesiai függetlenségi háborúról. Egy kis ideig rádió zott is, majd 1978-tól a közelmúltig készítette Ushuaia című természetfi lm-sorozatát, amivel Franciaország talán legismertebb tévés személyiségévé vált, egy 2005-ben készült közvélemény-kutatás szerint Ő a 60. a minden idők legnépszerűbb franciáinak ranglistáján.

Nicolas Hulot azonban nem annyira fantasztikus természetfilmjeire a legbüszkébb – amelynek forgatását elnöki aspirációi miatt átmenetileg félbe kellett szakítania, hogy ne szerepelhessen többet a képernyőn ellenfeleinél –, hanem az 1990-ben előbb Ushuaia néven alapított, majd öt évvel később saját nevére vett környezetvédelmi alapítványára. Amelynek elnöki posztjáról a jövő évi választások miatt átmenetileg szintén lemondott. Alapítványának céljával, a környezetvédelemnek a politikai prioritások középpontba állításával, 750 ezer francia fejezte ki írásban egyetértését.

Nicolas Hulot egyébként nem először kacérkodik a politikával. Már az előző, a 2007-es elnökválasztás előtt is kilátásba helyezte indulását, ha nem sikerül a jelölteket rávennie, hogy hatalomra kerülésük után elsőbbséget adjanak programjukban a környezetvédelemnek, az ember és a természet szimbiózisának. Végül is elérte, hogy az akkori tizenkét jelöltből öten – köztük a győztes Nicolas Sarkozy és a szocialista jelölt Segolene Royal – aláírták az általa öszszeállított Zöld Chartát. Pályafutása során számos vezető politikusnak – a jobboldali Jacques Chiracnak és a baloldali Laurent Fabiusnek – adott a környezetvédelemmel összefüggő tanácsokat, de mint Titanic-szindróma című, 2004-ben megjelent könyvében felfedte, annak idején elutasította Chirac felkérését a környezetvédelmi miniszteri posztra.

A pártokhoz nem kötődő, a dosszié kat saját bevallása szerint utáló, a függetlenségére kényes, barátai által „szabad vegyértéknek” mondott tévés vajon miért döntött mégis a politikai karrier mellett? „Úgy vélem, hasznos volt, amit eddig tettem a Föld, a természet, végső soron az ember megmentéséért. Most viszont őszintén úgy gondolom, hogy tovább kell lépnem. Elnökjelölt leszek a 2012-es választásokon és a változás szolgálatába állítom azt a bizalmi tőkét, amit a franciáktól kaptam – mondta áprilisban Sevranban. Párizsnak ezt a talán leghátrányosabb helyzetű külvárosát választotta bejelentésének helyszínéül. Erre több párttársa, különösen a Zöldek baloldalhoz húzó szárnya elhúzta a száját. A TF1 legjobban fizetett sztárműsorvezetője szerintük furcsán mutatott Sevranban. De nem is annyira a tehetősség teszi hiteltelenné az ő szemükben Hulot-t, hanem az, hogy szerintük a „multik jelöltje”, alapítványát és televíziós sorozatát olyan világcégek szponzorálják, mint a korrupciós botrányba keveredett, ráadásul állatokon kísérletező kozmetikai világcég, a L’Oréal, valamint a nukleáris energiára épülő EDF.

Hulot azonban pragmatikus ember. A napokban a Le Nouvel Observateurben megjelent interjújában a támogatóit firtató kérdésre elmondta: – Műsoraimhoz onnan szerzek pénzt, ahol találok. Ezt a pénzt azonban nem zsebre teszem, hanem olyan célokra költöm, amelyekkel közérdeket szolgálok.

Jó válasz. De mit is várhatunk egy tévés újságírótól?

Névjegy

NICOLAS HULOT

Lille, 1955. április 30.

A Sipa fotósaként, majd rádióriporterként kezdte újságírói pályafutását, s 1987-től szerkeszti, vezeti az Ushuaia című, nagy sikerű természetfilm-sorozatot. (A Magyarországon is – lásd vasárnap 13 órakor az M1-en – vetített Ushuaia expedíció című természetfilmje csaknem negyedszázada fut a TF1 képernyőjén.)  A környezetvédelem, a fenntartható fejlődés támogatására 1990-ben létrehozta alapítványát, amelynek elnöke volt. A legutóbbi elnökválasztáson öt jelölttel aláíratta környezetvédelmi paktumát, de csalódott bennük. Áprilisban bejelentette: zöld színekben indul a 2012-es francia elnökválasztáson, s a környezetvédelmet a politika prioritásává teszi.