Lélegzet-visszafojtva olvastam, hogy Daidalosz szárnyakat ragasztott magának, aztán megtanította fiát, Ikaroszt is – de figyelmeztette, hogy ne menjen túl közel a Naphoz, mert baj lesz. Baj is lett, Ikarosz szárnyai megolvadtak, a fiú lezuhant, és a tengerbe veszett.

Nem hittem volna, hogy mindez később a szemem előtt játszódik le. A világot most egy tízmilliós ország tartja izgalomban, amely szinte Ikarosz módján hanyatlik a mélybe. Jeorjiosz Papandreu görög kormányfő szerdára virradóra túlélte ugyan a bizalmi szavazást, ám – stílszerűen szólva – pirruszi győzelem ez. A június végéig benyújtandó megszorító intézkedéseket heves társadalmi ellenzés fogadja otthon, és erős a szkepszis külföldön. A görögök megsegítésével szembeni ellenérzés Európaszerte rekordokat dönt, még ha a politikusok ezt igyekeznek is nem meghallani. Athén elengedéséhez egyelőre hiány zik a politikai bátorság.

Leginkább ezt a kifejezést hallani: feneketlen hordó. A görögöknek tavaly 110 milliárd eurós hitelkeretet szavazott meg az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap. Az uniós vezetők és a görögök is abba a (tév)hitbe ringatták magukat, hogy ez elegendő lesz, majdcsak megnyugodnak a pénzpiacok, és beindul a görög gazdasági növekedés. Nem indult be, sőt. A görög gazdaság négy éve recesszióban van, és a kívánt megszorító intézkedések közepette nincs is rá lehetőség, hogy bármilyen növekedés induljon.

A tízmilliós, tehát Magyarország méretű ország exportja kevesebb mint egynegyede a magyarénak, a turizmuson kívül az országnak versenyképes szektora nincs. Az import háromszorosa az exportnak, az így keletkező lyukat részben uniós forrásokból foltozgatták évtizedekig. Az államadósság meghaladja a GDP 150 százalékát, és napról napra nő. Mitől és miből támadna fel hirtelen a görög gazdaság? Tán attól az újabb 170 milliárdtól, amennyire szükség lenne jövőre az ország konszolidálásához? Vagy még talán attól sem?

Az euró jövője a tét, meg kell menteni a görögöket – érvelnek most Berlintől Párizsig a politikusok. Érthető, a francia és a német bankok nyakig ülnek a görög állampapírokban. Ám senki sem tudja, hogyan érintené az eurót egy görög csőd. Talán éppen megnyugvást hozna, pláne ha egy olyan ország, amely egyértel műen nem való az euróövezetbe, kikerülne onnan. A további dotálás csupán azt jelzi: a gazdasági racionalitások figyelembevétele nélkül, pusztán politikai döntést hoznak Brüsszelben. Mint ahogy tették 2002-ben, amikor – a figyelmeztetések dacára – felvették a görögöket az elit klubnak tartott, a legfejlettebbeknek kitalált euró zónába. Talán mert a görögök olyan jól lobbiztak, érveltek, hivatkoztak a fényes és dicső múltra.

Pedig Görögország már akkor is az volt, mint ma: gyönyörű ország, nagy történelmi múlttal és csapnivaló gazdasági mutatókkal. Ilyen összetevőkből bizony nehéz fényes jövőt kovácsolni.