Sikeres a sajtó fizetőkapuja

Sikertörténet a szlovákiai fizetős internet bevezetése. A projektben részt vevő kilenc kiadó az első hónapban negyvenezer eurós bevételhez jutott – közölte Tomás Bella, a rendszert működtető Pianon Média igazgatója. Elmondta azt is, hogy a fizetőkapu bevezetésével alig csökkent az egyes portálok látogatóinak száma.

Sőt, a Tyzden hetilapot, illetve a pozsonyi Sme kommentárjait előfizetők száma az áprilisi adatokhoz képest hatszor több lett. A teljesen fizetős medialne.sk hírportál látogatottsága csak mintegy tíz százalékkal csökkent, amit ugyancsak jó eredménynek tartanak. Fontos tényként említette, hogy májusban nem esett vissza a Sme napilapon kívül a pozsonyi Pravda és a Sport papírkiadásainak a példányszáma sem.

További jelentős pozitívumként azt említette, hogy a fizetős honlapokon jelentős mértékben csökkent a trágár hozzászólások, a rasszista és nacionalista megnyilvánulások, valamint a szerzők grafomániájáról árulkodó, semmitmondó véleménynyilvánítások száma. Ennek köszönhetően jóval színvonalasabb viták bontakoznak ki az írások kapcsán, amelyek további jó ízlésű látogatók érdeklődését keltik fel. Ezt az eredményt úgy érték el, hogy csak az előfizetők írhatnak kommenteket korlátlan mennyiségben, a többi látogató naponta legfeljebb három hozzászólást vagy blogot küldhet.

– Ezen a szabályon leginkább a BBC szakértői lepődtek meg, akik elmondták, hogy Nagy-Britanniában ösztönözni kell a látogatókat, hogy írjanak, ezért csodálkoztak a mi korlátozásunkon, amit mi helyénvalónak tartunk – nyilatkozta Bella.

Északi szomszédainknál május elejétől kilenc portál összesen harmincnégy szolgáltatásáért kell fizetni, havi 2,90, illetve egy évre 29 eurót, internetes vagy hagyományos banki átutalással. Júliustól SMS-ben is lehet havi megrendelést kérni. Az előfizetők jelszót kapnak, amellyel bejutnak a Piano-rendszer fizetőkapuján. A befolyt összeget a kilenc kiadó az egyes portálok látogatottsága alapján osztja el egymás között.

Minden szerkesztőség önállóan döntött arról, hogy milyen tartalmat tesz fizetőssé. A legnagyobb példányszámú (hivatalos adatok szerint naponta átlagosan 58 ezret adnak el belőle) véleményformáló napilap, a Sme legfrissebb számát már éjféltől lapozhatják az internetes előfizetők, az aktuális kommentárokhoz is csak ők juthatnak hozzá a világhálón. Ugyanilyen megoldást választott a pozsonyi Pravda (átlagos példányszáma 54 ezer) és a Sport napilap (becsült példányszáma 30 ezer körüli) is. Ennél sokkal többet helyez el a fizetőkapu mögött a Hospodárske noviny (17 500) gazdasági napilap, továbbá a rendszerhez csatlakozó Tyzden nevű közéleti hetilap, a JoJ kereskedelmi tévé portálja, valamint a PC Revue havi folyóirat is. A mediálne.sk hírportál minden szekciójáért fizetni kell.

Már tavaly több pozsonyi kiadó mérlegelte a fizetőkapu bevezetését, de egyedül nem merték vállalni ezt a lépést, mert a felmérések szerint a szlovákiai lakosság többsége határozottan elutasította az elképzelést. Matus Kostolny, a Sme főszerkesztője kifejtette: ezért közösen igyekeznek rávezetni a felhasználókat arra, hogy az internetes tartalom sincs ingyen. Miként csaknem mindenért, ezért a szolgáltatásért is fizetni kell, mert a reklámbevételek távolról sem fedezik a költségeket. A mostani közös siker után még több szlovákiai kiadó szeretne csatlakozni a rendszerhez. Értesüléseink szerint a Piano-rendszer iránt már a skandináv államok is érdeklődnek.

Matus Kostolny
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.