Mennyibe is fájt az EU-elnökség?

Már csak tíz nap van hátra az EU-elnökségből, amely a háttérben hatalmas gépezetet mozgatott. A magyarországi eseményekre érkező vendégek ezreit kellett etetni-itatni, elszállásolni, szállítani – vagyis egy-két nap alatt csillogó országimázst nyújtani. Hol, hogyan és mennyi pénzért történt mindez?

KÖLTSÉGVETÉS. Takarékos elnökségről beszél Robák Ferenc, az operatív ügyekért felelős kormánybiztos. Tavaly 6,9 milliárd forintot költöttek a felkészülésre, az idén pedig 15,5 milliárdot szán az állami költségvetés az EU-elnökségre. A jelek szerint ez elegendő, magyarán: pótköltségvetésre nem lesz szükség.

HELYSZÍNEK. Éppen a takarékosság jegyében, az események többségét állami helyszíneken tartották, ahol nem kell bérleti díjat fizetni. Bevetették a minisztériumok konferenciatermeit is. Budapesten a fő „tetthelyek” a Néprajzi Múzeum, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium és a Stefánia-palota voltak – na és persze ott a kiemelt helyszínnek számító gödölllői Grassalkovich-kastély. A vidéki városok közül Balatonfüredre és Debrecenre esett a választás.

RENDEZVÉNYEK. Zajlik az élet:Magyarországon összesen 261 hivatalos eseményt rendeznek, ebből tizenhét informális miniszteri tanácsülés. Ilyenkor az elnökséget betöltő tagállam gondoskodik mindenről, a közlekedéstől a szálláson és az étkezésen át a kulturális programokig. Az elnökségi logót persze jóval több rendezvényen használták, ilyen volt például a parlamenti labdarúgótorna. Brüsszel még több eseménynek ad otthont (34 miniszteri találkozó és 1500 munkacsoportülés a fő döntéshozó szervben, a tanácsban).

SZÁLLODÁK. Ötcsillagos, belvárosi hotelekben laktak a miniszteri tanácskozásokra érkező delegációk; az ő esetükben a számlát a soros elnökség fizette. A szakértői találkozók résztvevői rendszerint négy- vagy háromcsillagos szállodákban aludtak, saját költségen.

BOROK ÉS ÉTELEK. Magyarországot bemutatni a gasztronómián és a borkultúrán keresztül is lehet. Erről gondoskodott az EU-elnökség gasztronómiai tanácsadója, Ruprecht László séf, aki a miniszteri találkozók menüsorait állította össze. A tagállamok közül elsőként Magyarország foglalkoztatott külön elnökségi sommeliert is: Gál Helga mutatta be a díszvacsorákon felszolgált borokat, amelyeket külön szakmai zsűri választott ki. A hivatalos elnökségi borokból 26 ezer palack fogyott. Máris megállapodás született arról, hogy a lengyel elnökség alatt megrendezett keleti partnerségi csúcson szintén magyar borokat szolgának majd fel.

AJÁNDÉKOK. Több tízezer ajándé kot szétosztottak a vendégeknek. Nem nagy értékű, de Magyarország modern, találékony oldalát is megmutató „szuvenírekkel” készült az elnökség. A találmányi dobozban például csupa magyar szülemény rejtőzött: golyóstoll, C-vitamin, dinamó(ra utaló zsebláma), hologram – mellettük kis füzet a felfedezések történetéről. Az elnökségi nyakkendő egyszínű, önmagában mintás, és diszkréten felbukkan rajta egy népi motívum.

HUNGARIKUMOK. Nem akármilyen meglepetések várták a magyarországi rendezvényekre érkezőket a repülőtér elnökségi várójában. A pálinkaautomatából háromféle pálinkát is tölthettek maguknak a lazulásra vágyó delegátusok. Aki pedig tudományos élményekre (is) szomjazott, megnézhette, sőt ki is próbálhatta a világhírnévre szert tett magyar találmányt, a Gömböcöt. A különös formájú tárgyat bárhogyan teszik le,mindig ugyanabba a helyzetbe tér vissza (akár egy keljfeljancsi, csak éppen súly nélkül).

AUTÓFLOTTA. Összesen kétszáz autóból(Audi-,Volkswagen-és Skoda- modellekből) áll a protokollfl otta, amely fél év alatt 750 ezer kilométert tett meg. Ugyanezeket a gépkocsikat használja az utánunk következő lengyel EU-elnökség.

KULTURÁLIS PROGRAMOK. A Magyarországon tanácskozó EU-minisztereknek a gálavacsorák előtt műsor is járt. Ilyenkor nemcsak népzene, hanem dzsessz-, komoly- és könnyűzene is felcsendült. A befutott művészeken kívül fellépési lehetőséget kaptak a fiatalok is, Gödöllőn például a helyi zeneiskolások.

TOLMÁCSOLÁS. Az EU-intézményekben az angol és a francia a két munkanyelv, és harmadik nyelvként most már a németet is mind gyakrabban használják. Ám ha megjelenik a német, azonnal tiltakozni kezdenek az olaszok és a spanyolok... A soros elnökség ezért alkalmazott a legtöbb miniszteri ülésen 5+1-es tolmácsolási rezsimet: az öt „megkerülhetetlen” nyelv mellé hatodikként a házigazdák nyelve, a magyar is csatlakozott. Ez persze „semmiség” az unió huszonhárom hivatalos nyelvéhez képest.

Jön a záróbuli!

A soproni VOLT Fesztivál ad otthont (június 29. és július 2. között) a magyar EU-elnökség hivatalos záróbulijának. A nagyszabású programra az unió 27 tagállamából érkeznek fesztiválozók és művészek, akiket Európa Kemping és Európa Konyha is vár. (Ez utóbbiban naponta változó menüsort találnak a vendégek, így arra is lehetőségük nyílik, hogy az egyes fogásokat más-más EU-konyhából válasszák ki.) Az egyik legizgalmasabb helyszínnek az Európa Kemping ígérkezik, ahová a huszonhét tagországból közel ezer fiatal költözik öt napra. Itt önálló színpadon, naponta többször mutatkoznak be a nemzetközi csapatból verbuválódott, javarészt alkalmi zenekarok, a fesztivál végére pedig közös, monstre koncerttel készül a teljes csapat. A VOLT-ra érkezőket magyar házigazdák, a meghívottak nyelvét jól beszélő egyetemisták és soproni diákok kalauzolják öt napon át, bemutatva a fesztivál határában egykor húzódó Vasfüggöny és a Páneurópai Piknik helyét is. (hirado.hu)

750 EZER

A PROTOKOLLFLOTTA kétszáz autója összesen 750 ezer kilométert tett meg a magyar elnökség fél éve alatt, ide-oda szállítva a vendégeket.

Még az esernyők is elnökségi színekbe öltöztek az elmúlt hat hónapban
Még az esernyők is elnökségi színekbe öltöztek az elmúlt hat hónapban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.