Rohamrendőrök a farmerüzemben
Még múlt pénteken történt, hogy az őrök el akarták zavarni az utcán engedély nélkül árusító hölgyet és férjét. A környéken tartózkodók közül többen is a házaspár segítségére siettek, mire rendőrségi autók érkeztek. A lökdösődésben a húszéves kismama a földre esett, mentőt kellett hívni. Ám a helybeliek próbálták megakadályozni, hogy a hölgyet elszállítsák, hiszen ha nincs zengchengi tartózkodási engedélye, a hatóságok visszatoloncolhatják szülőfalujába.
A China Daily beszámolója szerint a száz főre nőtt tömeg kövekkel, üres üvegekkel kezdte dobálni a rendőröket és a mentőautót is. Amikor a rendőrség hajnalban újra kiszállt helyszínelni, a zavargás kiújult – miután a faluban elterjedt az álhír, hogy az állapotos kismama súlyosan megsebesült, a férje pedig életét vesztette a rendőrökkel való dulakodásban. Több gépkocsit felgyújtottak. A hír futótűzként terjedt tovább, és vasárnap már több ezren vonultak Dadun hivatali épülete elé; a tüntetés átterjedt Zengcheng más körzeteire is. Rohamrendőröket és könnygázt kellett bevetni.
Az eset jól jelzi, milyen feszültségek lappanganak a kínai társadalomban az utóbbi három évtized hihetetlenül dinamikus gazdasági fejlődése közepette is. Az újdonság, hogy a kínai hivatalos média egyre gyakrabban számol be ilyen incidensekről, és próbál valós képet festeni a történések hátteréről. A 20 éves Wang és 28 éves férje, Tang a Sichuan tartománybeli Kai jiangból jött a déli Guangdong tartományba, munkalehetőség reményében; rajtuk kívül még további 150 millióan, főleg Kína központi és nyugati, kevésbé fejlett tartományaiból.
Zengcheng lakosainak majdnem a fele migráns. Guangdong adja egyébként Kína exportjának közel egyharmadát. Zengcheng többszintes lakótelepei az utóbbi negyedszázadban nőttek ki, s az emberek nagy része a helyi farmer- és ruhaüzemekben dolgozik gyakran napi tíz órát. A munkabérek ugyan emelkedtek, ám a migránsok másodrendű állampolgároknak érzik magukat a tősgyökeres helybeliekkel szemben. „Dühösek vagyunk” – nyilatkozta a Reuters tudósítójának egy ugyancsak Sichuanból érkezett férfi, aki szerint „a munkaerőnkre szükség van, de nincsenek jogaink, a hatóság azt tesz velünk, amit akar, mert nincs itteni tartózkodási engedélyünk”. Panaszkodik, hogy a korrupt tisztviselők mindenféle jogcímen megbüntetik a családi alapú vállalkozásokat.
Néhány hete az ugyancsak dél-kínai Chaozhouban egy kerámiagyár migráns munkásainak százai vonultak a helyi önkormányzat épületéhez és gyújtottak fel gépkocsikat, miután kéthavi munkabérükkel volt adós a munkaadó. Kínában évente ötven-hatvanezer kisebb-nagyobb tiltakozó akcióra kerül sor a helyi hatóság visszaélései, korrupciós esetek miatt.
A kínai államtanács mellett működő elemzőcsoport tanulmánya szerint a migránsok döntő részének nem áll szándékában hazatérni a szülőhelyére. Kína stabilitására veszélyt jelent, ha a migránsok nem tudnak integrálódni a befogadó városok társadalmában – állítja a tanulmány. A pekingi vezetést nem alaptalanul készteti éberségre az arab világ teljhatalmú rezsimjein végighúzódó tiltakozó hullám. Az első szikrát Tunéziában éppen a Dadun faluban történtekhez hasonló eset okozta: egy illegális utcai árus portékáját elkobozták a rendőrök, mire a főiskolát végzett fiatalember öngyilkos lett.
A migránsok Kína 1,3 milliárd fős lakosságának majd húsz százalékát teszik ki, jelentős részük megtalálta helyét, és megelégszik a havi 100-150 dolláros fizetéssel. De őket sújtja legérzékenyebben az utóbbi egy év 5,5 százalékos áremelkedése. A gazdasági gyarapodásra alapozó kínai modellnek az egyik gyenge pontja az egyre szélesebbre nyíló jövedelmi olló. Nemcsak az immár egymillió dollármilliomosról van szó, hanem arról, hogy a jövedelmi különbségek megduplázódtak az utóbbi két évtizedben.
