Kétharmad a láthatáron
A tét nem kicsi, hiszen a 72 milliós ország gazdasága 18. a világ fejlettségi sorrendjében. Egyszerre van Ázsiában és Európában, s az arab tavasz hónapjai különösen felértékelték.
A választások előtti közvéleménykutatások szerint az AKP legalább a szavazatok negyven százalékára számíthat, és ez elég az abszolút többséghez a medzsliszben. Ha viszont bejön az egyik közvélemény-kutató által jósolt 49 százalék, úgy – hála a török választási rendszernek – akár a parlamenti helyek kétharmadát is Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök pártja nyeri. Az AKP egyedül alkotmányozhatna, és átszabhatja a jelenlegi parlamentáris rendszerű török államot. A kampányban a kormánypárt A cél: 2023! szlogent is használta. Ez a köztársaság megalapításának 100. évfordulójára utal és egyben arra, hogy a párt legalább addig kíván kormányozni.
Mi a baj ezzel? Miért aggodalmaskodik a Wall Street Journal, a Economist és megannyi más lap is? Hiszen Törökország villámgyorsan lábalt ki a pénzügyi válságból, és tavaly már 8,9 százalékos GDP-növekedést mutatott fel. Igaz, a költségvetési hiány is majdnem ennyi, de ez nem gátolja a kormányfőt, hogy dinamikus és futurisztikus tervekkel csábítsa a választókat. Szupergyors vasutat, új autópályákat, anatóliai lakótelepeket, repülőtereket építene Erdogan. Meghirdette, hogy hajózható csatornát létesít a Fekete-tenger és a Márvány-tenger közé, könnyítendő a Boszporusz terhelését.
Törökországnak a munkanélküliség az egyik legnagyobb társadalmi baja. – Én projektekről beszélek, de miről beszélnek ők? – mondta a kormányfő az egyik gyűlésén, ellenfeleire utalva.
1. Ha az AKP valóban kétharmadot kap, az országot elnöki típusú állammá alakítják, és Erdogan megvalósíthatja álmát, amelyben az anatóliai konzervatív hívő lakosság szellemisége és a liberális nagytőke érdekei meghatározzák a központi politikai erőteret. 2. A sajtót máris alaposan kordában tartják, több újságíró (ötven-hatvan) van börtönben, mint Kínában, a sajtószabadság-listán Irak és Oroszország közé süllyedtek. Erdogan autoriter személyisége nem tűri az ellentmondást. A megfélemlítés jele az évek óta húzódó Ergenekon-összeesküvés pere. Gyakorlatilag a kormány összes bírálója (katonatisztek, jogászok, egyetemi professzorok, újságírók) előbbutóbb a vádlottak padjára jut. 3. Hatalma kezdetén Erdogan gesztusokat tett a 14 millió törökországi kurdnak. Most élesen támadja pártjukat, és közben kurd ellenes frazeológiával csábítja a nacionalista párt híveit.
Az AKP-t „mérsékelt, iszlám gyökerű” pártként jellemzik. A párt a vallásos, konzervatív vidéket, közeget képviseli a nyugatias területek Európára nyitott lakosságával szemben. Erdogan 2002 óta tartó kormányzása feltűnő gazdasági fejlődést hozott, ám az utcán egyre több a fejkendős vagy a teljes alakot elfedő fekete lepelbe burkolózó nő. A világpolitikában Törökország felértékelődött, de a nyugati szövetség sokszor tapasztalja, hogy nem számíthat ugyanúgy Ankarára, mint akár tíz éve. Az AKP az országot a muzulmán világ új vezetőjévé tenné, s ezért már nem egyedül NATO-szövetségesei és az EU szempontjait követné. A kulturális fordulat érveket adott azon EU-politikusoknak, akik a törökellenes érzelmeket használják politikájukban, és ellenzik a csatlakozást.
