Magyarok vigyázzák az amerikai érdekeket

Akár már ma vége lehet –mondta a líbiai akcióval kapcsolatban a NATO katonai bizottságának elnöke, Giampolo Di Paola tengernagy egy kedd délutáni, szűk körű beszélgetésen, amelyen a Népszabadság munkatársa is részt vett.

A líbiai hadművelet ugyan folytatódik, de Di Paola nem véletlenül volt optimista: kedden több mint hatvan légitámadás érte Tripolit. A Kadhafi-rezsim szóvivője szerint mintegy harminc ember meg is halt a bombázásban. Ez az akció különös előzetese volt a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek szerdán kezdődött kétnapos brüszszeli tanácskozásának.

A csúcstalálkozó kiemelt témája Líbia és az észak-afrikai országban kialakult állóháború feloldása volt. Ennek kapcsán Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár néhány napja jelentette be, hogy a missziót további kilencven nappal meghosszabbítják. Elsősorban azért, mert az ENSZ BT által elrendelt légtérzárlat és a légitámadások nem érték el a szükséges hatást, Kadhafi továbbra is hatalmon van. A tanácskozás szünetében Rasmussen azt mondta: folytatják a missziót, az idő Kadhafi ellen dolgozik. Úgy tudjuk, hogy a főtitkár az ülésen leszögezte: a NATO-nak a rezsim bukása után is fontos szerepe lesz, ezért „NATO-bakancsok” nem léphetnek Líbia területére, azaz kizárható a szárazföldi hadművelet.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: a huszonnyolc tagállam közül csak kilenc vesz részt katonai erővel is a műveletben, így nem az a kérdés, hogy Magyarország miért nincs jelen. – Nem ajánlottunk fel katonai erőket, és ilyen igényt a szövetségesek sem támasztottak – fogalmazott Hende. Hozzátette: a pápai szállítóezred C–17-es gépei magyar felségjel alatt repülnek, a légtérellenőrzésben magyar tiszt is részt vesz, a légterünket és reptereinket pedig használhatják. A miniszter közölte: Kadhafi bukása után készek vagyunk katonai egészségügyi csoportot is kiküldeni a térségbe.

A magyarkormány elfogadta az Egyesült Államok felkérését, és a jövőben Magyarország látja el az USA diplomáciai és konzuli érdekeinek védelmét Líbiában. Emellett kétoldalú alapon hazánk képviseli még Kanadát, Görög-, Horvát- és Olaszországot a líbiai fővárosban. – Ez független az uniós elnökségtől, az EU képviseletét a féléves időszakban továbbra is ellátjuk a tripoli magyar nagykövetségen keresztül – magyarázta Hende Csaba. Arra a kérdésünkre, hogy Magyarország miért közvetítői és humanitárius szerepeket vállal katonai egységek küldése helyett, azt válaszolta: „nem vonakodunk” az ilyen szerepvállalástól sem. Giampaolo Di Paola a Népszabadság azon kérdésére, mit vár a meghosszabbított misszió időszakára Magyarországtól, azt válaszolta: – Magyarország, ahogy a többi szövetséges is, támogatta a líbiai akciót. Mindegyik szövetséges ország kormánya maga dönti el, hogyan támogatja a folyamatot: csak politikailag vagy komoly haderővel is. Ez a nemzetek szuverén döntése, amit mi mindig tiszteletben tartunk, és nem kommentálunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.