Aczél Endre: Térfoglalás

Telefon Székelyföldről: „megindult a gőzhenger”. Elsőre azt hiszem, a brüsszeli irodáról van szó. De nem. Arról, hogy az Udvarhelyi Híradó Kft.-ben többségi részesedést szerzett a „Határok nélkül a Magyar Sajtóért” nevű magyarországi alapítvány. A kft. birtokában van már négy napilap és egy internetes hírportál.

Annak, aki felhívott, csak sejtése volt arról, ki állhat az akvizíció mögött, de magának a budapesti bejegyzésű alapítványnak a létéről se ő, se más nem tudott.

Ahogyan az egyébként kitűnően informált transindex.ro (magyar nyelvű) hírportál, vagy a bukaresti Új Magyar Szó se. Ez utóbbi viszont nemrég már „megfogható” információval lépett elő. Megkereste Székely Róbertet, az Udvarhelyi Híradó Kft. ügyvezetőjét, aki magától értetődő beavatottsággal közölte, hogy az alapítvány „alapembere” Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet tulajdonosa, igazgató-főszerkesztője. Az ÚMSZ azt is tudakolta, nem arról van-e szó, hogy az említett napilapok „jobbra forduljanak” – amire az volt a válasz, hogy Liszkay alapítványának „semmi politikai színezete nincs”.

A no comment tipikus esete.

Ha valakinek van egy kis türelme, kivárhatja, amíg a Határok Nélkül közalapítvánnyá transzformálódik, és a határon túli magyar sajtó támogatásának kifogásolhatatlan célkitűzésével a magyarországi adófizetők pénzét költi a Fidesz-kormány politikai célkitűzéseinek határon túli megvalósítására. Akinek nem rövid az emlékezete, fölidézheti, hogy a Heti Válasz c. hetilap is egy obskúrus elnevezésű közalapítvány égisze alatt indult az első Orbán-kormány idején.

Az, hogy a Magyar Nemzet kiadója sajtótulajdont szerez külföldön, normális. Még üdvözölhető is, hogy nemcsak nálunk birtokolnak nagy külföldi sajtóbirodalmak lapokat, rádiókat, tévéket, a magyar tőke is beszáll ebbe a bizniszbe a határokon túl.

Abban se lesz nagy újdonság, ha a csíki, gyergyói napilapok Orbánra „vetik pillantásukat”: nélkülük is van már jó egynéhány Fidesz- és Orbán-barát erdélyi lap. E barátság mentén kritikusak, olykor ellenségesek az RMDSZ-szel, a romániai magyarság legnagyobb politikai pártjával.

Székelyföldön van is politikai ereje az RMDSZ riválisának, a Magyar Polgári Pártnak. Ám velük szemben az Orbán pártfogását élvező Tőkés László égisze alatt Erdélyi Magyar Néppárt néven új párt van alakulóban, s ez lesz majd „a Fidesz igazi hangja”, az „autonómia hangja”. Mindenekelőtt Székelyföldön, hiszen ott a legnagyobb az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt. És ha az új magyar állampolgárok szavazati joghoz jutnak, lapjaiknak nem árt időben felkészíteni őket arra, kire kell és érdemes voksolniuk. Odahaza és idehaza. Ha nem tudnák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.