A NATO megismétli a szovjet hibákat
A szovjet „jelenlét” alatt nagyobb infrastrukturális beruházások történtek (többek közt a 3400 méter magasan fekvő Szalang-hágón áthaladó alagút), ám az elmúlt tíz évben egyetlen gyár sem épült. –Épült itt egy út, ott egy iskola, amott egy kórház, de ez nem jelent stratégiai megközelítést az ország gazdasági fejlődése érdekében. Gazdasági alap nélkül Afganisztán nem tud normális országként működni. Az egyik legfontosabb cél a hadsereg és a rendőrség megerősítése. De ki fogja megfizetni őket, ha nem az idegen országok? Afganisztánnak életképes gazdaság kell. A fejlesztés az első, az hozza a stabilizáció lehetőségét – fejtegette Avetiszján, aki mind a két fő helyi nyelvet, a dárit és a pastut is beszéli.
– Egyvalamit világosan kell látni: idegen katonák nem tudják megnyerni az afgánok „szívét és eszét” – mondta a nagykövet arról, hogy a NATO-katonák megpróbálják elnyerni a lakosság bizalmát. Ez, mondhatni, közös tévedés. – A Szovjetuniónak sem sikerült annak idején, és a nemzetközi közösségnek sem sikerül most. Az egyik legjellemzőbb vonása az afgán nemzetnek: nem bírják elviselni a külföldi katonai jelenlétet, bármilyen címkét is adunk neki. Sosem lesznek nyitottak rá, hogy finoman fogalmazzak –közölte a nagykövet.
– Sok hibát azért követtünk el, mert nem értettük az afgán társadalmat, hiszen az bonyolult, és idegen az európai mentalitástól. Épp ezért támogatják Hamid Karzai elnök erőfeszítéseit, hogy kibékítse a különböző csoportokat. – Ők elsősorban afgánok, és csak másodsorban tálibok, vagy kommunisták. A karakterük fő vonása nacionalizmus – vélte a diplomata.
Bár nincsenek közös határaik, mióta a közép-ázsiai posztszovjet államok függetlenedtek, Oroszország szomszédként tekint Afganisztánra. Az elmúlt években az oroszok egyre aktívabbak Afganisztánban. A harcokban nyilván nem akartak részt venni. A nagykövet szavaival élve: „akárki kérje is, bármilyenek a körülmények, orosz katona soha nem fog afgán földre lépni”. Inkább a manapság beinduló civil erőfeszítésekben láttak lehetőséget a szerepvállalásra. Moszkva a kereskedelem mértékét a tavalyi 500 millió dolláros forgalomhoz képest növelni szeretné. Vízi erőművek, műtrágyagyárak, és a Szalang-alagút felújításában akarnak részt venni, miközben a Rosneft állami olajcég az ország északi területén keres gázmezőket.
– Afganisztán az egyik fő prioritása Moszkvának – mondta a nagykövet, hozzátéve, hogy a közép-ázsiai ország fontos része az Egyesült Államokkal kialakított kapcsolatnak is. – Partnerek vagyunk a terrorizmus, és a kábítószerek elleni harcban – tette hozzá, hangsúlyozva: Moszkva stabil és békés Afganisztánban érdekelt, ezért is támogatják a NATO erőfeszítéseit. – Támogatjuk, hogy Afganisztán újra semleges, független, és szuverén ország legyen, mint volt a második világháború után évtizedekig. Természetesen nem akarunk állandó katonai jelenlétet látni itt, de nagyon várjuk, hogy stabil, békés országgá váljon újra – mondta a nagykövet. Elmondta, amikor 17 évnyi távollét után visszatért, meglepte, hogy az afgánok (minisztertől az utca emberéig) milyen barátsággal éreznek Oroszország iránt.
– Még néha a tálibok is azt üzenik, jobb volt az életünk, amikor a szovjet hadsereg volt itt – mesélte nevetve. Avetiszján szerint fontos, hogy a kormányzat ne bélyegezze meg azokat, akik Moszkvában tanultak annak idején, hanem használja ki szaktudásukat. Az új afgán hadseregben elismerten azok számítanak az egyik legképzettebb tiszteknek, akik még a Szovjetunióban tanultak.
– Osztom az afgánok aggodalmát abban, hogy ha a NATO 2014-ben kivonul, Afganisztánban ismét polgárháború lesz – állította a nagykövet. Szerinte a nemzetközi koalíció még nem érte el céljait, azaz nem sikerült stabilizálni az országot, s kiiktatni a terrorizmust. – Korainak tűnik nekem ezt most félbehagyni – magyarázta.
Oroszok az afganisztáni játszmában
A közép-ázsiai orosz terjeszkedési tervekben Afganisztán a XIX. század eleje óta helyet kapott. A cárok egy ideig szívesen tetszelegtek a brit hódítókkal szembehelyezkedő afgán helyi fejedelmek önzetlen támogatóinak szerepében. A térségbeli orosz–brit hatalmi vetélkedés (a nagy játszmának is nevezték) részeként a két birodalom együtt határozta meg a mai Afganisztán határvonalait is.
Amikor 1919-ben Amanullah sah a britekkel szemben kikiáltotta Afganisztán függetlenségét, Szovjet-Oroszország ezt azonnal üdvözölte, és támogatást nyújtott Amanullahnak a britek elleni csatározásaiban, sőt az uralkodó 1929-ben szovjet katonaság segítségével próbálta helyreállítani hatalmát az országban, amikor vetélytársa, Nadir brit támogatással megbuktatta. A második világháború után Moszkva – Zahir sah hosszú uralkodásának évei alatt – fokozatosan és módszeresen erősítette befolyását Kabulban. A Szovjetunió már a hatvanas években kifejezetten privilegizált helyzetet élvezett a kabuli hatalmi körökben. Ezt az 1973-as Daud-féle palotaforradalom után Moszkva veszélyeztetve érezte, és Daudot 1978-ban elsöpörte a Moszkva által támogatott és bátorított forradalom. Marxisták maroknyi csoportja vette át az uralmat Kabulban, amely hamarosan szovjet katonai beavatkozást kért a gyorsan támadásba lendülő „iszlám ellenforradalommal” szemben. Leonyid Brezsnyev széles körű nemzetközi elutasítással fogadott afganisztáni háborúja 1989-ben a szovjet kontingens dicstelen kivonulásával, az évszázados afganisztáni orosz befolyás zéróra csökkenésével ért véget. (Munkatársunktól)
