Mindhárom téma meglehetősen zsebbevágó a szlovénok számára, ezért is kérdezte népszavazással véleményüket a kormány. Ezzel a saját munkáját tette mérlegre, össztársadalmi bizalmatlansági indítvány lehetőségét provokálva.

Szlovénia nem csupán Jugoszlávia legfejlettebb tagállama volt, de 20 évvel korábbi önállósodása után is sikerült virágzó európai (kis) országgá válnia. Jól gazdálkodott a vagyonával, megbecsült, és támogatott minden munkahelyet. Példaértékűnek számított – sőt bizonyos tekintetben még az irigyelt skandináv modellt is túlszárnyalta – szociális ellátórendszere.

2007 hozta az első változást, amikor a Janez Jansa vezette jobbközép kormány bevezette az eurót, és az alig 2 millió lakosú ország elveszítette relatív védettségét. Szlovénia addig sikeresen elzárkózó piac volt, amit a 2004-es uniós csatlakozás után sem nyitott ki teljesen, hirtelen azonban valós világpiaci hatások között kellene pozícionálnia magát, illetve megőriznie versenyképességét. Ráadásul azzal a társadalmi követel ménnyel, hogy minden maradjon a régiben, és senkinek az érdekei nem sérülhetnek. Az áremelések, valamint a vártnál magasabb infl áció miatt háborgó szlovénok ellenezték a privatizációt, nem akartak reformokat, noha ezek az egészségügytől a közigazgatáson át, az addig szinte teljesen ingyenes oktatásig, már a biztos jövő miatt is, elkerülhetetlenek voltak.

Janez Jansa az előremenekülés stratégiáját választotta, és Szlovéniát Európa gazdagabbik felére vitte volna át. Ez persze némi társadalmi áldozatokat kívánt. A többség azonban nem szívesen adta fel pillanatnyi előnyeit a szebb jövőért – az öntudatos szlovénok igen erős szakszervezetekkel, és fejlett civil szerveződésekkel védik jóléti társadalmuk vívmányait. Jansa és pártja veszített a 2008-as választásokon.

A győztes, és most mérlegre került Borut Pahor balközép kormánykoalíciója a szociális biztonság bebetonozását ígérte a növekvő infláció, és áremelés miatt háborgó szlovénoknak. Ezt a világválság közepette a szociáldemokraták nem tudták betartani. Pedig eleinte meglehetősen korrekt védőburkot alakítottak ki: csökkentették a szolgáltatások forgalmi adóját, a nemzeti vagyonhoz hozzányúlva elodáztak gyárbezárásokat, adókedvezményekkel támogatták a kisvállalkozókat, megpróbálták megfékezni és kordában tartani a bankokat. Mindez kevésnek bizonyult. A válságmenedzselés nem tette lehetővé a valós intézkedések további elodázását, azaz az elvonásokat, ami együtt járt munkahelyek csökkenésével – a szlovénok most már valóban a saját bőrükön érzik, milyen nehéz tervezni, talpon maradni, megélni.

A szlovén kormány álláspontja: „Ha nem akarunk felélni mindent, mostantól ti, munkavállalók, diákok, nyugdíjasok is fizettek.”

A népszavazás tárgya egyebek mellett a nyugdíjkorhatár hét-nyolc évvel történő megemelése (65 évre) volt, a minimum ledolgozott, számításba vett évek számával együtt, illetve ösztönöznék a nyugdíjkorhatár utáni munkavállalást. A listán szerepel még a felmondási idő és a végkielégítések csökkentése, de vannak továbbra is támogató intézkedések, így például, hogy a legalább 9 hónapos munkaviszonnyal rendelkező állástalanok ellátását meghosszabbítják, az első három hónapban pedig a korábbi bér 80 százalékát kapnák.

A tegnapi népszavazás tétje tehát az eddig prosperáló kis ország igazi jövője, amit pillanatnyi érdekek, és büszkeség írt eddig felül. A megszorítások tervezése miatt kivált nyugdíjasok pártja híján kisebbségbe kényszerült a kormány. Az eredménytől függ maradása. Az igazi kérdés persze, meddig tart az eddigi álomvilág Szlovéniában.

Idős asszony szavaz Ozeljanban a nyugdíjkorhatár emeléséről